Videón, ahogy Orbán Viktor roppant boldogan megérkezik Kínába

2018. november 4., 15:35

Szerző:

Az ATV Facebook-oldalán tűnt fel a hivatalos miniszterelnöki közösségi oldalon még nem látható videófelvétel arról, ahogyan Orbán Viktor repülőgépe landol Kínában. Korábban az állami hírügynökség már közreadott egy fotót, ám a magyar kormányfő hivatalos útjáról egyelőre sokkal többet nem tudni annál, mint hogy november 5-én Sanghajban megnyíló első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) eseményein vesz részt. 

Hogy ennek, vagy a virágnak örül-e ennyire Orbán Viktor, azt talán majd a kötelező miniszterelnöki bejelentkezésből tudjuk meg.

Orbán Viktor hétfőn felszólal az Expo helyszínén zajló nemzetközi gazdasági és ipari fórum plenáris ülésén, majd Xu Jinping kínai államfővel és a többi részt vevő ország delegációvezetőjével együtt megtekinti a kiemelt pavilonokat.  

A nap folyamán a magyar kormányfő a tervek szerint kétoldalú megbeszélést is folytat a kínai elnökkel.

Kedden Orbán Viktor nyitja meg a magyar országpavilont, majd a legnagyobb kínai vállalatok vezetőivel tárgyal. A sanghaji expóra utazó magyar kormányzati delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter is. 

A Kínai Nemzetközi Import Expót (CIIE) több mint 130 ország és térség, köztük Magyarország részvételével rendezik meg, a november 10-éig tartó eseményen mintegy 2800 cég állít ki, 12 ország, köztük Magyarország lesz az expo díszvendége. 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.