Versenyképes régiók

Múlt év végén láttak napvilágot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, illetve az intézményen belül működő Regionális Operatív Program Irányító Hatóság adatai az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kiírt európai uniós társfinanszírozású pályázatokról, a hozzájuk kapcsolódó projektekről. A válság ellenére is úgy tetszik: Magyarország nemcsak működik, még fejlődik is. SZTANKAY ÁDÁM írása.

2010. január 18., 09:13

A honi közéletnek, a politika történéseinek van olyan olvasatuk, amely szerint az elmúlt húsz évben alig változott valami Magyarországon. A tények ismeretében azonban mindennek magyarázatára – világválság ide vagy oda – aligha alkalmazható valamiféle közgazdasági képlet. Pesszimizmusra való hajlamunkat inkább a szociálpszichológia módszereivel elemezhetjük.

Ugyanakkor az ország több régiójában arra is bőven találni példát, hogy okunk lehetne akár az optimizmusra is.

Nyíregyházán múlt év novemberétől „él” az az uniós támogatási szerződés,
amelynek alapján megindulhat a belvárosi terek integrált fejlesztése. Egyebek mellett lehetőség nyílik a korábbi városrehabilitáció folytatására, közlekedésszervezési beruházásokra, valamint Nyíregyháza két meghatározó közterének (Mártírok tere és Luther tér) felújítására. Ezzel párhuzamosan folyik majd a helyi védettségű és műemlék épületek rekonstrukciója is.

A minőségi közterületek, a városközponti gépjárműforgalom korlátozása, beszüntetése a kellemesebb életminőséget szolgálja majd. Ráadásul tudatos fejlesztéssel növekedhet a belváros hagyományos kiskereskedelmének versenyképessége.

A nyíregyházi fejlesztés persze csupán egyike a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiemelt regionális operatív programjainak. Ezek közé tartozik még – például – a Miskolci Pólus Park bővítése, átalakítása vagy a budapesti Szent Imre Kórház Regionális Egészségügyi Központ rekonstrukciójának második szakasza. A honi kulturális élet szempontjából különösen fontos projekt a Liszt Ferenc Zeneakadémia korszerűsítése, amelynek során az intézmény az európai felsőfokú zenei oktatás központja lesz. Vagy: a legszélesebb fővárosi közönséget érinti majd a budapesti kerékpáros közlekedési rendszer fejlesztésére.

Persze nem csupán Nyíregyházán, Miskolcon, Budapesten vagy a további több száz kiemelt projekt által érintett területeken történnek olyan változások, amelyek azt bizonyítják: nem állt meg az idő.

A hosszú nevű Regionális Operatív Program Irányító Hatóság – az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében – hét régió átfogó fejlesztési programját „vezényli”. Amelyek összértéke 1650 milliárd forint. Legfontosabb céljaik is elég változatosak. Közülük csak néhányat kiragadva: a régiók gazdasági versenyképességének erősítése, turisztikai vonzerejük növelése, települések integrált fejlesztése, a társadalmi és területi különbségek mérséklése. Vagyis: mérce az európai gondolkodás. A tervek és a programok kigondolói persze azt sem felejtették el, hogy az egyes térségek – eltérő adottságaikból adódóan – meglehetősen különböző fejlődési lehetőségűek. Ezt is figyelembe vették a honi európai uniós pályázatok kiírásakor.

A múlt év végén közreadott összefoglaló eredményekből az is pontosan látszik, miként lesz az elképzelésekből valóság. Méghozzá a legtágabb spektrumban. Ugyanis a regionális operatív programoknak köszönhetően ezerkétszáz településen valósulhat meg uniós társtámogatást felhasználó projekt, valamint több mint ezer önkormányzat nyert el támogatást.

Ami csak az elmúlt év történéseit illeti, érdemes megemlíteni: a ROP keretében 2009-ben összesen huszonöt tématerületen hirdettek pályázatot. Az elindított konstrukciók nagy része mindegyik régióban kiírásra került, sőt a turisztikai fejlesztések esetében a pályázatok a Balaton térsége számára külön pénzügyi kerettel indultak – 250 milliárd forintból.

Egyébként az ezerkétszáz települést, illetve több mint ezer önkormányzatot érintő pályázati fejlesztések mellett folynak még hasonlók a már említett kiemelt projektek esetében is. Ám ezekről – stratégiai fontosságuk miatt – a kormány nem pályázatok útján, hanem egyedileg dönt. Persze nem ad hoc.

A kiemelt projektek előzetes nevesítésére az illetékes minisztériumok és regionális fejlesztési tanácsok juttatják el javaslataikat az NFÜ irányító hatóságához. A benyújtott elképzelések előértékelését – független szakértői értékelést és az adott szaktárca véleményezését követően – fejlesztési területenként végzi el egy-egy bizottság.

Ami pedig a számokat illeti: 2007-től 2009 novemberéig tizenhat körben kerültek kiemelt fejlesztések a kormány elé. Összesen 186 projekt. Ezek 246 milliárdos támogatási összeggel szerepelnek a Regionális Operatív Program akcióterveiben.

Tény: a honi közéletnek, a politika történéseinek tálalása gyakran nem lép túl a bulvárigényeken. Ami olykor valóban lehangoló képet mutat. Kissé alaposabb olvasatban, néhány számadat átböngészése után azonban az is világossá válhat, miként lehetünk hatodik éve az Európai Unió tagja.

A Regionális Operatív Program (ROP) pályázati kiírásai keretében 2007-től 2009 novemberéig több mint 4800 projekt került támogatásra, ami hozzávetőleg 590 milliárd forintot jelent. Eddig a beérkezett 13 700 pályázat közül több mint 9800-at értékeltek. A bírálóbizottságok csaknem 7500 projekt kapcsán fogalmaztak meg döntési javaslatot.