Vas megyében megfogyatkozott a Demokratikus Koalíció, egy polgármesterük is távozott a pártból

2018. december 29. 11:16 - szerző: 168 Óra

Miután kilépett a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselőcsoportjából Székely Sándor országgyűlési képviselő, további politikusok döntöttek úgy, hogy otthagyják Gyurcsány Ferenc pártját.

Az ugytudjuk.hu portál legalábbis arról ír, hogy a Vas megyei Kám település polgármestere, Mecseki Csaba kilépett a DK-ból, és ezután függetlenként politizál. Vele együtt 13-an – többek között Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő – hagyta ott a pártot. A polgármester elsősorban anyagi okokkal indokolta távozását, persze a helyzet egyéb feszültségeket is sejtethet:

– Sok olyan kiadás volt, amit én magam a saját zsebemből fizettem. Bélyegzőkészítés, Vadai Ágnes szentgotthárdi fórumának terembérlése, molinó készítés, koszorúk és hasonlók. Nagyjából 90 ezer forintnyi számla gyűlt össze, a többi kiadáson felül, mivel minden kitelepülést, szórólapozást, pesti utakat saját magunk finanszíroztunk, ami egy ilyen nagy választókerületben nem kevés kiadás. A nyáron küldtem el a központba a számlákat, hogy egyenlítsék ki, azóta sem kaptam nemhogy pénzt de még csak választ sem.

A portál szerint ezzel a Vas megyei választókerületben alig maradt DK-s politikus.