Ügyvédje szerint 50-50 százalék az esély arra, hogy a Magyarországon elfogott F. Hasszán tényleg terrorista

Nincs közvetlen tanú, aki a férfi ellen vallana.

2019. április 3., 15:34

Szerző:

Kilenc órán keresztül hallgatták ki a terrorcselekménnyel gyanúsított F. Hasszánt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség munkatársai. Védőügyvédje szerint jelenleg ötven-ötven százalék az esély arra, hogy F. Hasszán valóban terrorista, de arra is, hogy csak egy szír paraszt – írja a Magyar Nemzet.

A hatóságok szerint F. Hasszán az Iszlám Állam magas rangú vezetője volt, és megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett, és öngyilkos merényleteket is irányított. Március végén tartóztatták le, kommandósok vitték a bíróságra.

Fotó: Youtube

Kelen László védőügyvéd számolt be részletesen a lapnak a kihallgatásról. A védő szerint a hatóságoknak jelenleg csak a közvetett tanú áll rendelkezésükre, vagyis olyan, aki ismeri a vérengzés egyik szemtanúját.

Két olyan tanú van ugyanis Belgiumban, akik korábban azonosították F. Hasszánt a homszi vérengzés egyik elkövetőjét és irányítóját. Az eredeti szemtanút viszont még nem találták meg a belga hatóságok.

Kelen elmondta, hogy azt az ügyészség és a védelem is ki akarja deríteni, hogyan került a közvetlen szemtanú a helyszínre. Az ugyanis valószínűtlen, hogy valaki csak úgy odasétál egy kivégzés helyszínére.

A védő attól tart, hogy a szemtanú F. Hasszán egy rosszakarója, a gyanúsított szír férfi ugyanis dezertált az Aszad által vezetett szír kormányerőktől. Védencének a kormányerőknél betöltött szerepéről azt mondta, hogy csak rövid ideig volt a hadsereg tagja. Ott állítása szerint harci cselekményekben, hadműveletekben nem vett részt, csupán objektumok őrzésében vállalt szerepet. Az ügyvéd szerint ez a férfi analfabetizmusának és egy korábbi térdsérülésének is köszönhető.

Kelen László közölte, hogy abban az időszakban, amelyben terrorcselekmény elkövetésével, terrorszervezet vezetésével gyanúsítják, F. Hasszán Törökországban és Görögországban tartózkodott, ehhez a gyanúsított adatokat, tanúkat is felsorolt, akik alá tudják támasztani történetét.

Az ügyvéd F. Hasszán embercsempészési ügyéről is beszélt. Eszerint a férfi egy olyan asszonyt próbált ötezer euróért saját felesége irataival Európába csempészni, aki hasonlított nejére. A reptéren lebuktak, ezután a férfi felfüggesztett börtönbüntetést kapott embercsempészetért és közokirat-hamisításért, majd kiutasították Magyarországról.

A védő beszélt azokról a felvételekről is, amelyeken a gyanú szerint F. Hasszán látható az ISIS szimpatizánsaként. Szerinte ezen a felvételen egy olyan személy van, aki élteti az ISIS-t, de nem tudja egyértelműen azonosítani rajta ügyfelét.

– Az ügy jelenlegi szakaszában ötven-ötven százalék az esélye, hogy F. Hasszán terrorista vagy egy szír paraszt

– fogalmazott Kelen László.

A szír férfi tagadja a vádakat.