Az Iszlám Állam magas rangú vezetője volt az a szír terrorista, akit Magyarországon fogtak el

2019. március 22., 16:07

Szerző:

Az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője volt az a szír terrorista, akit pénteken vett őrizetbe a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. F. Hassan a gyanú szerint öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított. Legalább húsz ember megölésében vett részt. A gyanúsítottat a nyírbátori menekültügyi központban fogták el – írja a hvg.hu az M1 pénteki műsora alapján.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közölte, hogy a 27 éves férfit tavaly december 30-án a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren ellenőrizték. Hamis okirattal igazolta a saját és a vele utazó nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészet és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és 3 évre kiutasította az országból. A kiutasítás végrehajtása érdekében a férfi idegenrendészeti őrizetbe került.

Az EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a Terrorelhárítási Központ, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség együttműködésének köszönhetően kiderült, hogy a szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam tagja. Megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett.

A férfit ma vették őrizetbe, az ügyészség ügyészség indítványozza a gyanúsított letartóztatását.