Hatvanmilliárdot kapott az adófizetőktől, cserébe 6 milliárdos veszteséget termelt Mészáros Lőrinc izocukorgyára

2020. március 5., 10:26

Szerző:

Gyászos eredményt jelentett Mészáros Lőrinc cége, Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb izocukor előállítója, a Kall Ingredients Kft. A tiszapüspöki vállalat – amelyet személyesen Orbán Viktor nyitott meg – a szeptember 30-ával záruló pénzügyi évben 73,6 millió euró, azaz 25 milliárd forint árbevételt és 17,481 millió euró,

durván 5,9 milliárd forint veszteséget mutattak ki. Ezzel az alapítása óta összesen már 7,5 milliárd forint mínusznál jár.

– írja a 24.hu.

Magyarázatról nem esik szó a mérleg szöveges kiegészítésében sem, helyette a napokban bejelentette a cég vezetése, hogy több mint 3 milliárd forintos újabb fejlesztésről döntöttek.

Orbán Viktor az izocukrot méltatja
Fotó: Fotó: MTI/Sziigetváry Zsolt

Az izocukorgyárat a kezdettől kiemelten kezeli a kormányzat, számolatlanul öntik bele a milliárdokat. Eddig majdnem  60 milliárd forinthoz jutott már a cég állami hitel, vissza nem térítendő támogatás, illetve tőkeemelés révén. Az állami stafírung fedezeteként a Magyar Közjegyzői Kamara hitelbiztosítéki nyilvántartásból az olvasható ki, hogy

az Eximbank és az MKB 107 millió eurós, az MKB és az állami MFB 25 millió eurós, a külgazdasági tárca pedig 11,1 milliárd forintos jelzálogot jegyeztetett be.

Az állami szerepvállalás összességében alighanem már meghaladja a 60 milliárdot, tavaly ugyanis a kormány bankja, pontosabban egyik leánycége, az MFB Invest Zrt. 5,6 milliárd forinttal beszállt a Kall Ingredientsbe.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.