Egyetlen nap szabadsággal kilenc napot maradhatunk otthon jövőre

Háromszor lesz egynapos hétvégénk 2024-ben, a december lesz a legabszurdabb hónap.

2023. november 24., 16:35

Szerző:

2024-ben három olyan szombat is lesz, amikor le kell dolgozunk valamely szabaddá tett hétköznapot. Az első áthelyezett munkanap augusztus 3-án lesz, amikor augusztus 19-ét kell előre ledolgozni, az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk ugyanis keddre esik. Cserébe 2024. augusztus 17. és 20. között négynapos hétvégével számolhatunk.

Decemberben két ledolgozós szombat is lesz, ráadásul két egymás utáni héten: 2024. december 7-én, és december 14-én, így az áthelyezett munkanapok következtében két hatnapos munkahéttel kell számolni az év utolsó hónapjában. Cserébe karácsonykor hat nap összefüggő pihenésre lesz lehetőségünk, ugyanis 2024. december 24-én (kedd) és 27-én (péntek) nem kell majd dolgozni. Sőt,

ha valaki kiveszi szabadságként 2024. december 23-át, akkor egybefüggően, egy nap szabadsággal kilenc napot pihenhet.

(Kép: FCA /AFP)