Halálos áldozattal járó robbanás történt Budapesten

Robbanás történt péntek hajnalban a XI. kerületi Kruspér utca egyik társasházában, két lakás teljes terjedelmében égett, a tűzben egy idős nő holttestére bukkantak a tűzoltók, két másik ember is megsérült, az épületet ötven embernek kellett elhagynia - közölte az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóviv.ője péntek reggel

2024. március 29., 11:41

Szerző:

A Katasztrófavédelem közleménye szerint Nagypénteken, hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy négyszintes társasházban robbanás történt Budapest tizenegyedik kerületében.

Mint írják, hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre. A Kruspér utcai társasház egyik harmadik emeleti, húsz négyzetméteres lakásában volt robbanás, amely kidöntött egy falat, így az ott keletkezett tűz átterjedt a mellette lévő lakásra is.

A tűzoltók az egyik lakásban a romok átkutatása közben egy mozgásában korlátozott idős nő holttestét találták meg.

A tűzben két másik ember is megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az oltás idejére ötven embernek kellett elhagynia a társasházat, számukra a katasztrófavédelem a Budapesti Közlekedési Központtól melegedőbuszt kért a helyszínre. Az épületet az áramszolgáltató, a két lakást a gázszolgáltató is leválasztotta a hálózatról. A társasházat statikus fogja megvizsgálni, hogy lakható maradt-e. A tűz keletkezési körülményeinek kivizsgálása érdekében tűzvizsgálat indult.

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere a közösségi olfalán azt írta: „Az esetről a kerület rendőr főkapitányával egyeztettem, majd a helyszínre siettem.
Az oltás idejére ötven embernek kellett elhagynia a társasházat, számukra a Budapesti Közlekedési Központ melegedőbuszt biztosított, kaptak ivóvízet és élelmiszert. A helyszínen beszéltem az érintettekkel és biztosítottam őket, hogy minden szükséges dologban számíthatnak az önkormányzat segítségére.Jelenleg az a feladatunk, hogy elhelyezzük azokat, akik egyelőre nem költözhetnek vissza a lakásaikba, és más módon nem tudják megoldani a lakhatást.”

(Kiemelt képünk forrása: Katasztrófavédelem)