A kormánylappal leülni volt ideje Rácz Zsófiának, de másnak csak akkor nyilatkozik, „ha van miről”

2020. június 23. 06:45 - szerző: 168 Óra - forrás: Magyar Nemzet

Hónapok óta kergeti a fiatalokért felelős helyettes államtitkárt a Pedagógusok Szakszervezete Országos Ifjúsági Tagozata, Rácz Zsófia már négy hónapja mondja le velük a találkozót. A fiatalok március 16 óta próbálnak beszélni vele a pedagógushiányról és túlterheltségről, az iskolai agresszióról és a lakhatási helyzetről, de hiába.

Most azonban Rácz Zsófiának volt egy kis ideje és leült beszélgetni, de akkor sem velük, hanem a Magyar Nemzettel,

hogy elmondja: azért nem nyilatkozik mindenkinek, mert valójában nincs mit mondania. Az interjú végén szegezik neki a kérdést: „volt olyan újságíró, aki azt állította, hogy menekül előle. Mi alapján dönt arról, hogy kinek ad interjút?”. Erre Rácz Zsófia azt feleli: „Azt az elvet próbálom követni, hogy akkor nyilatkozom, ha van miről. Közvetlenül a kinevezésem után csak azért, hogy beszéljek, nem éreztem szükségét annak, hogy interjút adjak, hiába kerestek meg nagyon sok helyről. Gyorsan kiderült, hogy

a tőlem interjút kérő médiumok nem a szakmai múltamra, a terveimre kíváncsiak, hanem abban az időszakban egy jól kommunikálható politikai termék voltam a szemükben,

igyekeztek engem felhasználva is alátámasztani egy általuk kitalált történetet. Ebben a játékban nem vettem részt, és a jövőben sem fogok. Az én feladatom, hogy a fiatalokkal beszélgessek, az ő hangjukat hallassam, ehhez pedig, ahogy mindenki láthatja, minden olyan platformot kihasználok, ahol el tudom őket érni.”

A beszélgetés többi részében egyfajta összegzését olvashatjuk a januári kinevezés óta történtekről, államtitkári tapasztalatairól. Rácz Zsófia azt mondja, eddig „nem volt minden pillanat könnyű, de nem bántam meg, a negatív vagy kétkedő hangok ellenére sem”. Bár a korosztálya kritikai gondolkodásából kiindulva, benne is biztosan sok kérdés felmerült volna fel, ha azt hallja, hogy egy 22 éves embert neveztek ki helyettes államtitkárnak. „Azt viszont nem tartom helyesnek, ha bárkit már azelőtt megbélyegeznek, mielőtt bizonyíthatott volna”, mondja. Állítja, ennek ellenére szívesen beszélget azokkal is, akik megkérdőjelezik a kinevezése jogosságát. 

Két hónappal a kinevezése után sem sikerült mindenkinek leülnie vele, persze akkor is volt, akinek igen:

 

A legérdekesebb gondolatok az új interjúban:

  • Amikor a közösségi médiában válaszol, legtöbbször pozitív visszajelzést kap, amiért egyáltalán reagál.
  • „A politika a természeténél fogva konfliktusos terep, ezt jól tudom, de nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy port ver fel a kinevezésem”.
  • „Idén az érettségi szervezéséről hozott döntéseket is igyekeztem segíteni azzal, hogy összegyűjtöttem és képviseltem a fiatalok észrevételeit”.
  • „Azt vettem észre, hogy mi, fiatalok, elsődlegesen már nem a Facebookon vagyunk jelen, sokkal inkább az Instagramot használjuk. Ezért én is ott vagyok igazán aktív a közösségi médiában. Az Instagram-oldalon szoktam kérdéseket feltenni, szavazásokat indítani, amelyekre sokszor több száz válasz érkezik.”
  • „Nem szabad lebecsülni minket azért, mert használjuk a közösségi médiát. Én például kifejezetten szeretek emojikat használni. Ugyanakkor sok olyan fiatalt ismerek, aki egyáltalán nem szereti ezeket. ”

A helyettes államtitkár továbbra is kéri, hogy írjanak neki, kérdezzenek tőle a fiatalok, mert azáltal

„olyan dolgokra hívhatják fel a figyelmemet, amelyeket lehet, hogy nem vennék észre.”