Politikai pénzmosoda: Sz. Bíró Zoltán az orosz bomlasztásról és a magyar nyájasságról

2017. március 30. 07:14 - szerző: Barát József

A napokban kiderült, hogy Nyugaton bejegyzett, érdemi tevékenységet nem folytató cégek és moldovai bíróságok segédkezésével hogyan működött a Global Laundromat néven emlegetett orosz pénzmosoda. Valójában soha nem folyósított kölcsönök kezeseiként szerepeltek azok a cégek, amelyek feketén megszerzett pénzüket Nyugatra akarták utalni. Megtehették, miután megkent bírák Kisinyovban olyan ítéleteket hoztak, hogy nekik kell kiegyenlíteniük a moldovai állampolgárok nevén szereplő fantomcégek fiktív adósságait. Orosz cégek így 21 milliárd dollárnyi pénzt mostak tisztára, 96 ország 732 bankján keresztül 5140 céghez juttatva el a pénzt. Sz. Bíró Zoltán azt mondja: a különféle pénzmosási akciók célja, hogy orosz érdekek szolgálatára politikusokat vegyenek.

– A pénz útja rendesen brit bankokon keresztül vezetett. Londoni közlés szerint amióta Putyin hatalmon van, a központi orosz bankból egybillió dollár értékű átutalás jött. Elképesztő összeg, aminek az eredete érdekelné a brit hatóságokat, csakhogy az orosz állam nem hajlandó az együttműködésre ennek tisztázásában. Aligha véletlenül.

– Aligha. Ezt bizonyítja a „globális mosoda” működésével kapcsolatos eset is, amelyről a napokban írt a Novaja Gazeta. A moldovai hatóságoknál egy idő után leesett a tantusz, hogy valami nincs rendben a futószalagon gyártott kezességi ítéletek körül, és segítséget kértek az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattól. Megérkezett két fiatal munkatárs Kisinyovba, róluk viszont kiderült: csak ők akartak információt szerezni mindarról, amit a moldovai hatóságok tudnak, viszont semmilyen érdemi segítséget nem adtak.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– A Global Laundromat működése mögött az azt leleplező nemzetközi hálózat moszkvai titkosszolgálati szálakat sejt. Ez megerősítheti a feltevést, hogy feketepénzeken az oroszok részben nemzetközi befolyást akarnak vásárolni.

– Feltehető, hogy ezek az összegek – magánérdekeken túl – ilyen célokat is szolgálnak. Egy hete sincs, hogy szintén Moldovában letartóztattak egy volt képviselőt. Azok közé tartozhatott, akiknek 2013–14-ben az oroszok fejenként 250 ezer dollárt ajánlottak, hogy az európai uniós társulási szerződés esedékes aláírása ellen voksoljanak. Ilyen és hasonló akciókra persze sok pénz kell, és nyilvánvaló: a különféle pénzmosási akciókkal külföldre juttatott összegek gyakran arra mennek el, hogy orosz érdekek szolgálatára politikusokat vegyenek vagy politikai posztok várományosait pénzeljék.

– Ezt persze a Kreml nagyban is űzi. Az Egyesült Államokban egyik leleplezés követi a másikat, már tudjuk, hogy Trump választási csapatában több olyan ember volt, aki hihetetlen pénzeket kapott az oroszoktól. Például Paul Manafort kampányfőnöknek korábban évi tízmillió dolláros lobbista szerződése volt az orosz kormánnyal. De mi a cél?

– Amerikában az orosz politika minden eszközt megragadott azért, hogy hozzájáruljon Trump győzelméhez, mert az ő környezetében több olyan ember is volt, akivel Oroszország évek vagy évtizedek óta kapcsolatban áll. Moszkva abban bízott és talán bízik, hogy most modus vivendit találhat a számára legfontosabb kérdésben: visszatérhet a világ legbefolyásosabb államait tömörítő G8-as csoportba, vagyis a Nyugat ismét nagyhatalmi partnerként tekint Oroszországra. Egy másik nagy várakozása elfogadtatni azt a törekvését, hogy a szovjet belső periféria államait – legfeljebb a nyugati utat választó három kis balti államot leszámítva – a világ ismerje el különleges orosz érdekövezetként. Ez az a két stratégiai cél, amelynek érdekében szélsőségeseket támogat, beavatkozik választásokba, politikusokat környékez meg. Teszi ezt abban bízva, hogy a nyugati hatalmak egy idő után belátják: jobb kompromisszumra jutni Oroszországgal, mint együtt élni Moszkva folyamatos bomlasztásával.

– Ezt hogyan szolgálják az Európai Unió országaiban alkalmazott eszközök, például az, hogy Franciaországban Marine Le Pen Nemzeti Frontjának újjászervezését egy orosz bank finanszírozta?

– Egészen pontosan a moszkvai Első Cseh–Orosz Bank. Ez érdekes módon azért lehet köztudott, mert az információt kiszivárogtatták. Ezt a ki­­lencmillió eurós kölcsönt folyósíthatták volna úgy is, hogy senki se tudjon róla. Az oroszok azonban jelezni akarták a világnak: vannak eszkö­­zeik. Moszkvának kapóra jött Marine Le Pen szorult helyzete, hiszen ilyen módon megvásárolta egy fontos közszereplő – az sem kizárt, hogy a leendő köztársasági elnök – jóindulatát. Európában a nagy stratégiai célok mellett az oroszok persze azt is szeretnék, ha az uniós fórumokon minél többen hangoztatnák, amit a magyar kormány is: a szankciós politika nem jó, fölösleges, legalább akkora károkat okoz az EU-tagállamoknak, mint Oroszországnak. Putyin szeretné megosztani az uniót, hogy az oroszellenes fellépést gyengítse.

– Az Indexnek Katrein Ferenc, a magyar kémelhárítás volt műveleti igazgatója arról beszélt, hogy az orosz szolgálatok szabadon nyomulhatnak nálunk, a politika lefojtotta a velük szembeni védekezést. Ez kitüntetett tereppé teszi Magyarországot az unió elleni manipulációban?

– Arról természetesen nincs információm, hogy a magyar titkosszolgálatok fellépnek-e az orosz behatolással szemben. A nyilvánosság működésében két dolog azonban világosan látszik. Az egyik, hogy fontos fejlemények, amelyek Magyarországot néha nem is nagyon áttételesen érintik, szinte teljesen hiányoznak a magyar közmédiumokból. Nem számoltak be súlya szerint például arról a montenegrói puccskísérletről, amelynek szálai tavaly október közepére, a bőnyi rendőrgyilkosságot megelőző napokra vezethetők vissza. A montenegrói eset pontosan mutatja, milyen következményekkel járhat, ha szabadon randalírozhatnak a külföldi szolgálatok által manipulált extrém csoportok. Ott orosz ügynökök által befolyásolt szerb nacionalisták és helyi szélsőségesek kaotikus helyzetet, kormányválságot, majd kormányváltást szerettek volna előidézni, a helyi főügyészség azonban gyorsan azonosította a titkosszolgálati összekötőket. A montenegrói szélsőségesek pedig ugyanabból a kottából játszottak, mint a bőnyi rendőrgyilkos által vezetett Magyar Nemzeti Arcvonal. Szerintem rendkívül problematikus az is, hogy az állami média nem ad hitelt érdemlő beszámolót Oroszország belső folyamatairól. Az emberek valójában nem tudják, mi történik abban az országban, amellyel a kormány egyre szorosabbra fűzi kapcsolatainkat, amelynek hosszú évtizedeken át adósai leszünk a mostani elköteleződés alapján. Az érdemi tájékoztatás hiánya aligha véletlen.

– A nyilvánosság működési zava­­rain túl vannak más ijesztő jelenségek is. Semmi jele sincs például, hogy a magyar igazságszolgáltatás komolyan vehető lépéseket tenne, hogy tisztázza annak a Kovács Bélának az ügyét, akinek európai parlamenti mentelmi jogát éppen magyar kezdeményezésre függesztették fel.

– Én 2011 decemberéig azt sem tudtam, hogy létezik egy Kovács Béla nevű politikus. Akkor viszont vezető orosz portálokon feltűnt az ő nyilatkozata arról, hogy mint a december 4-i dumaválasztások megfigyelője, a voksolást teljes mértékben rendjén levőnek, a nemzetközi elvárásoknak maradéktalanul megfelelőnek találta. Tudjuk, hogy ezek voltak a modern Oroszország történetének legdurvábban elcsalt választásai, amelyek kiváltották a városi középosztály korábban sohasem tapasztalt, tartós tiltakozását. Kovács Bélát ott találtuk a krími népszavazás idején is azon kevés nyugat-európai szélsőjobboldali megfigyelő között – együtt a francia Nemzeti Front képviselőjével –, akik ezt is kifogástalan és a nemzetközi előírásoknak megfelelő voksolásnak minősítették. Ebből persze nem lehet eldönteni, hogy Kovács Béla kém-e, de annak alapján, hogy orosz érdekeket képviselve durván a tényekkel szemben foglalt állást, fel lehet tenni a kérdést: vajon miért járt el így?

 


Sz. Bíró Zoltán


történész Szegeden született 1959-ben. Egyetemi tanulmányait 1982-ben végzett a Leningrádi Állami Egyetem filozófia–esztétika szakán. 1982 és 2004 között a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, egyetemi adjunktus. 2004-től az MTA Történettudományi Intézetének tudományos kutatója, főmunkatárs.

Kutatási témái: Oroszország története a 19. század második felében, az orosz liberalizmus története, az oroszországi rendszerváltás politikatörténete.


 

– Számít a kicsi Magyarország a nagy orosz uniós játszmában, amelyben Moszkvának komoly tétjei vannak Párizsban, Berlinben, Rómában?

– Számít. Ugyanis a legfontosabb nyugati politikai-gazdasági szövetség és a legfontosabb politikai-katonai szövetség tagjaiként birtokában vagyunk érzékeny információknak. Egyébként ha tőlünk ilyen információkat tényleg megszerezhetnek, akkor ez minden egyéb kockázat mellett nagyfokú illojalitást is jelent politikai szövetségeseink iránt.

– Amiből következhet, hogy szövetségeseink előbb-utóbb elzárhatnak előlünk fontos és érzékeny adatokat.

– Feltehetően ezt már meg is tették. Nem hiszem, hogy egy idő óta ne szűrnék az információt, amelyet a magyar szervek megkapnak.

– Vannak tehát jelentős kockázatai annak, hogy a kormány a jelek szerint lemond az orosz behatolás elleni védekezés számos olyan formájáról, amelyet a szomszédos országok fontosnak tartanak. De kapunk-e valamit cserébe– Mit hoz az oroszok barátsága az átlag magyarnak– Olcsóbb energiahordozókat– Olcsó kölcsönöket– Megbízható diplomáciai szövetségest?

– Határozottan állíthatom: én semmilyen politikai vagy gazdasági előnyét nem látom ezeknek a gesztusoknak, a politikai nyájasságnak. Legalábbis olyat nem, ami a magyar politikai közösség egészét vagy nagyobb részét érintené. Nem látom a gazdasági kapcsolatok bővülését, nem látom, hogy az energiahordozók árát a jó kapcsolatok következtében lejjebb vitték volna. Semmi hasonló nem történt.

– Akkor miért lett az Orbán-kormány ilyen előzékeny Moszkvával?

– Ez a nagy kérdés. Mert mindezt még egy másik gondolattal is meg lehet hosszabbítani: azzal, hogy a magyar kormány ennek a kitüntetett nyájasságnak a következtében külpolitikai veszteséget könyvelhet el, bizalomvesztést él át. Így tehát még inkább felvetődik a kérdés, miért tárták szélesre az ajtókat. Racionális magyarázattal a kormány nem szolgál. Ilyenkor lódul meg a fantázia, de annak birodalmába nem merészkednék.

– Ha az egész politikai közösség számára ennek a magatartásnak nincs is haszna, egy szűk kör számára még lehet.

– Igen, lehet olyan kisebbség, amely ennek a viszonynak valamilyen hasznát mégis szedi. De hogy milyen formában, azt mi, átlagemberek nem tudhatjuk.

 


Szolgálatok harca


Miközben Európában kilences-tízes, a legmagasabb fokozatú az orosz veszély, Magyarországon politikai szintről lefojtották a titkosszolgálatokat, nem csinálhattak meg szakmailag indokolt aktív műveleteket és a nemzetközi együttműködések is leépültek a korábbiakhoz képest – erről beszélt az Indexnek Katrein Ferenc. A magyar ex­­kém­­el­­há­­rí­­tó szerint feltűnő, hogy a közmédia Kreml-propagandát sugároz és a magyar letelepedésikötvény-rendszer révén Moszkva illegális ügynököket telepíthet az országba, hiszen harminc nap nem elég a nemzetbiztonsági átvilágításra. Katrein azt állította: bár a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Arcvonal és az orosz katonai titkosszolgálat, a GRU kapcsolatáról volt tudomásuk a magyar hatóságoknak, a politika nyomására nem léptek közbe – a bőnyi rendőrgyilkosságig. Sőt, szerinte Kiss Szilárd és Kovács Béla ügyében is a legfelső politikai szinten születnek döntések.

Katrein szavai fajsúlyosak, hiszen 2000-től 2013-ig a Nemzetbiztonsági Hivatalban, majd az Alkotmányvédelmi Hivatalban dolgozott, műveleti igazgató volt a legmagasabb beosztása. Végül kiszállt, mert a hivatal értékrendjét és saját elveit már nem tudta összehangolni.