Pikáns – Andy Vajna cége nyomja az MSZP-s Botka László vezette szegedi önkormányzat lapját

2018. május 7., 14:58

Szerző:

Az Andy Vajna tulajdonában lévő Lapcom Kiadó Zrt. nyerte el Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közbeszerzését. A hivatal a Szegedi Tükör című helyi lapot nyomtatja majd Andy Vajna cégénél, 52 megjelenésre kötöttek szerződést, heti 76 500 darab 12 oldalas példányra, 38 millió 532 ezer forintért – vette észre a Közbeszerzési Hatóság honlapjának tájékoztatójában a 24.hu.

Mivel a közbeszerzés nem érte el az uniós értékhatárt, a polgármesteri hivatal meghívhatott három potenciális ajánlattevőt. A Lapcom mellett az Oláh Nyomdaipari Kft. és a Szalprint Kft. adhatott be ajánlatot. Előbbi túl olcsón vállalta volna a munkát, utóbbi pedig rosszul töltötte ki a közbeszerzési dokumentumokat, így lett Andy Vajna cége a győztes.

Fotó: MTI / Beliczay László

A Lapcom amellett, hogy az egyik legnagyobb magyar magánnyomdát üzemelteti, olyan lapokat is kiad, mint a Bors, valamint a nagy múltú Délmagyarország és Kisalföld. Tavaly ezeknek a lapoknak a megszerzésével vált teljessé az Orbán-kormány holdudvarához tartozó üzletemberek vidéki médiabirodalma.

 

Helyesbítés

Lapszemlénk megjelenése után helyesbítést kaptunk, amely így hangzik:

„Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a törvényi előírásnak megfelelően nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le, ami azt jelenti, hogy a munka elvégzésére bárki pályázhatott. A Kbt. 113. § (1) bekezdésének megfelelően a polgármesteri hivatal saját kezdeményezésre három szereplőnek köteles megküldeni az eljárást megindító felhívást. A hivatal az alábbi három gazdasági szereplőt értesítette saját döntése alapján az eljárást megindító felhívás megküldésével a közbeszerzési eljárás megindításakor: 

1. INNOVARIANT Nyomdaipari Kft. (6750 Algyő, Ipartelep 4.)

2. Délkelet-Press Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18.)

3. OLÁH Nyomdaipari Kft. (1211 Budapest, Központi út 69-71.).

Mivel azonban ez egy nyílt közbeszerzés volt, többen is jelentkezhettek rá. A hivatalos határidőn belül három újabb szereplő jelezte érdeklődését az eljárás iránt: 

1. Lapcom Kiadó Zrt. (9021 Győr, Újlak u. 4/a)

2. Alföldi Nyomda Zrt. (4027 Debrecen, Böszörményi út 6.)

3. Szalprint Kft. (1039 Budapest, Zsirai Miklós utca 9. II. em. 8.). 

A közbeszerzési dokumentumokat tehát összesen hat szereplő kapta meg, közülük végül hárman nyújtottak be ajánlatot: az OLÁH Nyomdaipari Kft., a Lapcom Zrt. és a Szalprint Kft. 

Az érvényes ajánlathoz az ajánlati árnak tartalmaznia kellett a feladat teljesítéséhez szükséges összes költséget. Az Oláh Nyomdaipari Kft. azonban csak darabárat adott meg és nem a munka teljes elvégzésének a költségét. A Kbt. 71. § (8) bekezdése szerint hiánypótlás ilyen esetben nem nyújtható be, és ez nem a hivatal mérlegelésén múlik. Az Oláh Nyomdaipari Kft. rosszul töltötte ki a pályázatot, így a törvény alapján érvénytelenné kellett nyilvánítani a vállalat ajánlatát.

A Szalprint Kft. a felolvasólapon tett megajánlását 12,65,-Ft-ban jelölte meg, melyet –tekintettel arra, hogy ajánlatkérő a teljes feladat ellátására kért általányárat- a szerződés szerinti összes feladat ellátására vonatkozó árnak kellett tekinteni, annak ellenére, hogy a vállalat feltételezhetően  egyetlen példány kinyomtatására vonatkozó árat adott csak meg. A teljes feladat ellátására megajánlott 12,65,-Ft ajánlati ár aránytalanul alacsony volt, mely kapcsán benyújtott indoklásban ajánlattevő nem tudta igazolni, hogy ajánlattevő hogyan tudja a kiírás szerint összes szolgáltatást ellátni ezen az áron. Erre tekintettel a Szalprint Kft. ajánlatát is érvénytelenné kellett nyilvánítani. Ebben az esetben sem volt mérlegelési lehetősége a hivatalnak, a törvény egyértelmű rendelkései szerint járt el.

A cikk az eljárás pontos adatainak ismerete nélkül tévesen állítja azt, hogy a legolcsóbb ajánlat kizárásra került. Ha az összes pályázó ajánlatát összehasonlítjuk -valószínűsítve, hogy a Szalprint Kft. által megajánlott ár darabár- a Lapcom Kiadó Zrt. vállalta a legkevesebb ellenszolgáltatásért a munkát. 52 megjelenésre kértünk ajánlatot, megjelenésenként 76 500 példányban. Ha a két érvénytelen ajánlatban megadott árakat is összehasonlítjuk ez a sorrend jön ki:

3. Az OLÁH Nyomdaipari Kft. ajánlata 19,25 Forint/lap volt.

2. A Szalprint Kft. ajánlata 12,65 Forint/lap volt.

1. A végül győztes Lapcom Kft. ajánlata pedig 9,68 Forint/lap volt.

Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a három ajánlattevő közül tehát az egyetlen érvényes és egyebekben a legolcsóbb ajánlatot választotta ki. A hivatal körültekintően, szakszerűen és a törvényesen járt el. Függetlenül attól, hogy mit gondolunk az Andy Vajna tulajdonában  álló lapok szerkesztői gyakorlatától, a város érdeke az, hogy a legolcsóbb és a legjobb ajánlatot válasszuk, és mi így tettük.