Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Váratlanul leállította a Lánchíd felújítására indított gyűjtést Pálinkás József

2020. július 7. 14:02 - szerző: 168 Óra - forrás: ATV

Leállította a Lánchíd felújítására indított gyűjtést Pálinkás József – tudta meg az ATV Híradó.

A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke néhány hete közösségi oldalán indította el a kezdeményezést, amelyben azt kérte a civilektől, hogy anyagi lehetőségüknek megfelelően tegyenek felajánlást a Lánchíd felújítására szolgáló alap létrehozására.

 

 

Pálinkás József most azt írta az ATV-nek, hogy pillanatnyilag áll a gyűjtés, mert

nem látja, hogy a kormány és a főváros jut-e valamire.

Az akadémikus azt mondta: az e célra létrehozott alapítvány bejegyzését is csak akkor tudja elindítani, ha látja, hogy mik a tervek.