„Átvilágítják” az ORÖ épületét, poloskákat és kamerákat keres majd egy biztonságtechnikai cég

2020. július 29. 08:00 - szerző: 168 Óra - forrás: Népszava

Biztonságtechnikai cég fogja centiméterről centiméterre átvizsgálni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) székházát – tudta meg a Népszava.

Az ORÖ képviselőinek egy része arra gyanakszik, hogy a Dohány utcai épületben illegálisan elhelyezett lehallgatóberendezések („poloskák”) és kamerák működnek.

– Teljesen biztos vagyok abban, hogy megfigyelnek bennünket

– állította a lapnak Lakatos Oszkár, az ORÖ elnökhelyettese.

Lakatos Oszkár a vezetője annak az öt képviselőből álló munkacsoportnak, amely Agócs János, az ORÖ elnöke javaslatára a közelmúltban alakult meg.

A munkacsoport feladata, hogy 2014-ig visszamenőleg vizsgálja meg az ORÖ és intézményei gazdálkodását. Lakatos Oszkár közlése szerint Cserháti Tiborné hivatalvezető szobájában találtak egy olyan készüléket, amelynek osztott képernyőjén megjelent az épületben látható összes kamera felvétele.

– A kamerák többségének a létezéséről eddig nem tudtunk, hozzájárulásunkat ehhez nem adtuk

– mondta Lakatos. Úgy gondolja, nem lehet kizárni azt sem, hogy „poloskák” is vannak az épületben, ezért megbíztak egy biztonságtechnikai céget az épület „átvilágításával”.

Fotó: Facebook/ORÖ

Lakatos arról is beszélt a Népszavának, hogy az ORÖ korábban jelentős összegeket fordított arra, hogy festményeket vásároljon roma művészektől, az alkotások egy részének azonban nyoma veszett, ráadásul a művekről készült leltárt sem találják.

Cserháti Tiborné alaptalannak nevezte a felhozott vádakat a lapnak. Hivatalosan a kormányhivatalhoz és a Belügyminisztériumhoz fordult állásfoglalásért, ha választ kap, részletesen is reagál majd az állításokra.

– Az elmúlt négy és fél évben, amíg én voltam a hivatalvezető, semmiféle visszaélés nem történt. Az országos önkormányzat minden tekintetben szabályosan és jogszerűen működött

– jelentette ki.

A kamerákról azt mondta, hogy az egy szabályszerűen használt rendszer, amelyet ő is örökölt az előző hivataltól.