Orbán Viktor nem azt kapta, amit várt, megtörni látszik az emelkedése
Rekordról és korszakos győzelemről beszélt Orbán Viktor üdítően rövid győzelmi beszédében, mivelhogy mindig erről szokott beszélni. A Fidesz újabb mozgósítási akciót vezényelt le sikeresen. Politikusai immár teljesen nyíltan mutatkoztak a Kubatov-lista használata közben. Jól tudják, nem kell tartaniuk semmitől, valamint a szervezettségi fölény kirakatba helyezésével demoralizálni is próbálták az ellenzéket.
Európai választáson még sohasem volt 40 százalék feletti a részvétel Magyarországon. Ez a magyar csúcs az uniós országok összevetésében elmarad az átlagtól, az európai középmezőnyhöz elég. A Fidesz közel 1,8 millió szavazatot gyűjtött, soha ennyi voksot EP-választáson nem kapott egyetlen párt sem nálunk. Az elképesztő médiafölénnyel és engedelmes választási hatósággal megtámogatott kormánypárt ismét 50 százalék fölé került, miként az előző két EP-választáson is.
Mégis, mindez kevesebbet ér, mint amire Orbán Viktor számított. A Fidesz nyíltan beszélt arról, hogy a magyar EP-mandátumok kétharmadára pályázik, ettől azonban elmaradt, mert az ellenzék nem csuklott össze a várt mértékben, egyes pártjai váratlanul erős életjeleket mutattak. Ennél fogva a mandátumkiosztásnál a Fidesz mellett másoknak is hely jutott.
Európában pedig egészen más történt, mint amire a miniszterelnök játszott. Bár a két legnagyobb pártcsalád, az Európai Néppárt (EPP) és a szociáldemokraták (S&D) egyaránt jelentékeny veszteséget könyvelhetnek el, ez kisebb annál, mint amire a kampány egyes időszakaiban számítani lehetett. Az Orbán által hősként emlegetett Salvini formációja erősödött ugyan, ám a liberálisok és a zöldek szintén komoly pluszokat szereztek.
Miközben tehát Orbán Viktor és társai céljuknak megfelelően valóban hozzájárultak az európai politikai térkép átrajzolásához, a konfliktusvonal túloldalán állók felelni tudtak a kihívásra. A populista-nacionalista pártok nyomulása mozgósította ellenfeleiket.
A helyzet úgy áll az új Európai Parlamentben, hogy a hagyományos „nagykoalíciónak”, tehát az EPP-nek és az S&D-nek nincs többsége, de az „osztrák modell”, tehát a jobbközép és a szélsőjobb szövetségese matematikailag sem jönne ki. A Strache-botrány után ez politikai képtelenség is lenne. Ily módon a legnagyobb frakció pozícióját megőrző EPP az S&D mellett másokkal is megegyezésre fog törekedni. A többpárti egyezkedés ki fogja nyitni a bizottsági elnöki poszttal kapcsolatos vitát.
Könnyen lehet, az EPP-nek csúcsjelöltet kell áldoznia, hogy megtarthassa a jelölés lehetőségét. Orbán Viktor pár napja úgy tesz, mintha a királycsináló szerepébe került volna, holott a bizottsági elnöki találgatások és háttéralkudozások hónapok óta zajlanak. Nélküle. Az EPP-ben felfüggesztett Fidesznek, amelyet Manfred Weber nem vár vissza, ebben nem osztanak lapot. Már csak azért sem, mert a Néppárt a Fidesz nélkül is a legerősebb pártcsalád maradna, viszont az alkupozícióját egyértelműen rontaná, ha Orbánnal megterhelve kellene a szocialistákkal és a liberálisokkal alkudoznia.
Összességében tehát Orbán Viktor hónapok, sőt, évek kemény munkájával kijátszotta magát a legerősebb európai pártcsalád szélére. Közben az új szövetségesei erősödtek ugyan, nem törtek át, ezért hozzájuk átülni nem érné meg. Ennyit ugyebár az elvekről. A kétkulacsos, kint is vagyok, bent is vagyok politika meg ellehetetlenült a Strache-botrány miatt. Orbán Viktor európai emelkedése ezzel megtörni látszik.
Magyarországon persze más a helyzet, itt a Fidesz parancsol. A kormánypárt a 21 mandátumból csak 8-at engedett át az ellenzéknek, de a kampány vége felé nem tűnt irreálisnak, hogy kétharmada is lesz. Igaz, a decemberi-januári tüntetések idején még arról folytak az ellenzéki számolgatások, hogyan lehetne 10-11 helyet elvinni. Onnan sikerült oda eljutni, hogy a kétharmad elkerülése már ellenzéki fellélegzésre ad okot.
Az ellenzéki oldal legnagyobb erejévé a Demokratikus Koalíció vált, amely országszerte a második helyen végzett, ahogyan a legtöbb budapesti kerületben is. Ez teljesen új helyzet. Kiváló húzásnak bizonyult Dobrev Klára listavezetői indítása. Ugyanakkor az eredmény elemzésekor elgondolkodtató lehet, hogy
Gyurcsány Ferenc pártja akkor – és vélhetően éppen azért – vált vonzóbbá, amikor nem az alapítóra épült a kampány.
Ez megkönnyíthette elsősorban az MSZP-s szavazóknak az átszavazást, de vélhetően olyan Orbán-ellenes protesztszavazókat is idehúzott, akik nem szavaztak volna a DK-ra, ha annak élén Gyurcsány túlságosan jól látható. Nyilván számoltak ezzel a hatással a DK-ban, kérdés azonban, mi következik ebből a jövőre nézve.
Mindazonáltal a DK számára nem csak a 4 megszerzett európai mandátum a jelentős siker, hanem az is, hogy közel kétszer annyi szavazatot szerzett, mint a tavalyi országgyűlési választáson. Tehát nem csak a szavazatarányt illetően erősödött, hanem „darabra” több voksot kapott, 555 ezret, mint egy éve, holott 2018-ban 70, 2019-ben 43 százalék volt a választási részvétel.
A másik sikeres ellenzéki pártnak a Momentum bizonyult, amely saját várakozásain felül – vagy legmerészebb várakozásait elérve – két mandátumhoz jutott. A kis híján 10 százalékig jutó párt elnöke figyelemre méltó visszafogottsággal hangsúlyozta, hogy bár ez nagy siker, az ellenzék mégsem beszélhet győzelemről egy olyan választás után, amelyen a Fidesz a szavazatok több mint felét kapta. Ugyanakkor, talán ez sem mellékes, igazi győzelmi hangulat, valódi ünneplés, a lelkes közösség benyomása egyedül a Momentum eredményváróján volt tapasztalható.
Meg kell jegyezni azt is, hogy a Momentum tíz fővárosi kerületben a második helyen végzett.
A Jobbik és az MSZP viszont összecsuklott. A Jobbik 2009 előtt szerepelt utoljára 10 százalék alatt, és míg a korábbi EP-választásokon három mandátumot szerzett, most mindössze egyet. A 2018-as második helyet kudarcnak megélő párt, amely Vona Gábor lemondása után arctalanná vált, alulmúlta a közvélemény-kutatási várakozásokat. Ellenben igazuk lett azoknak az elemzőknek, akik az elmúlt napokban arról beszéltek, hogy a virtigli szélsőségességet képviselő Mi Hazánk – amely látványosan jól feküdt a kormánypárti médiában és szép számmal jutott plakáthelyekhez – 3-4 százalék közötti támogatottságot produkálhat.
Az MSZP harmincéves fennállása legrosszabb eredményét szenvedte el. Ezt most megpróbálja azzal súlyosbítani, hogy az elnyert egyetlen mandátumát választmányi döntés tárgyává teszi, a párttestület dönt, ki legyen EP-képviselő a listáról. A belső macherkedésre fókuszáló politizálás értékelte le a szocialistákat a választók szemében az elmúlt években, ehhez képest a pártvezetés – amely nem gondolta, hogy 7 százalék alá bezuhanva le kellene mondani – éppen ezt folytatja.
A Párbeszéddel folytatott együttműködésről végérvényesen kiderült, hogy egyetlen dolgot nem eredményez: szavazatot. Az innovatív zöld-baloldali programmal rendelkező Párbeszéd hatéves fennállása alatt sosem indult önállóan, sosem mérték 5 százalék fölé. Ellenben hozzákötötte magát egy hanyatló párthoz, amelyet nem tudott megváltoztatni, inkább úgy tűnik, az MSZP belső játszmái szippantják be a párbeszédeseket.
Ennél csak az LMP járhat rosszabbul, amely egy év alatt a küszöb alá küzdötte magát, pedig tavaly még több mint 400 ezer szavazója volt. Ennek azonban csak részben oka a külvilág által teljesen értelmezhetetlen belháború, amire ráment a párt két legismertebb és legnépszerűbb politikusa, a két korábbi társelnök. Tévedésnek bizonyult az is, hogy tavaly az LMP nekiállt hangsúlyozni az Orbán-rendszerrel való egyetértését a migráció és a határkerítés ügyében, vagyis a Fidesz legfőbb témáiban. Az LMP késve próbált visszatalálni a zöld ügyekhez, és hogy ezek elhanyagolása mennyire súlyos tévedés volt, azt éppen az európai zöldek jó szereplése bizonyítja. Nehéz dolguk lesz azoknak, akik azt próbálják majd kitalálni hogyan térhetne vissza az LMP 5 százalék fölé, különösen, hogy komoly esély van újabb temérdek kongresszusra és etikai bizottsági döntésre.
Ami a jövőt illeti, a Fidesz felmérhette, hogy erősen a markában tartja az országot, de feltehetően elégedetlen azzal, hogy számos fővárosi kerületben, s nem egy vidéki városban csak 40 százalék körüli támogatottsággal bír, akármit is csinál.
A kormánypárt ezért tovább szorongatja majd az országot. AZ EP-választás bizonyítja, hogy ehhez van ereje, de azt is, hogy a Fidesznek is akadnak gyenge pontjai. Biztosra vehető, hogy miután a DK lett a második párt, az állampárti propaganda milliárdokat költ majd a pénzünkből gyurcsányozásra, ősszel jöhetnek akár a Soros és Gyurcsány összehajolásával ijesztgető plakátok.
A DK és a Momentum megerősödése, illetve az MSZP, a Jobbik és az LMP meggyengülése átrendezheti az ellenzéki viszonyokat az önkormányzati választás előtt. Újra át lehet például gondolni a fővárosi szövetkezés kérdését a Jobbikkal, miután itt ez a párt 3 százalékra esett.
Nehéz megmondani, hogyan érinti az új helyzet a polgármesteri jelöléseket. A hivatalban lévő és a győzelem esélyével újrainduló polgármestereket, valamint az eddig létrejött ellenzéki megegyezéseket a változások talán nem érintik, de a települési képviselői helyek elosztására és az eztán létrejövő polgármesteri alkukra hatással lehetnek az új viszonyok. Sok múlik a DK és a Momentum józanságán, hogy triumfálni akarnak-e az új helyzetben. De a vesztesek magatartása sem mindegy, érteniük kell, mostantól sok minden másképp van.
A főpolgármesteri versengés kilátásai homályosak.
Az előválasztásra váró jelöltek mögött álló pártok összeomlottak. Puzsér Róbert rögtön lefalcolt az LMP-ről. Talán azzal jár a legjobban az ellenzék, ha megpróbálja azokat a kerületeket és városokat a kampány középpontjába állítani, ahol tényleges együttműködés és győzelmi esély mutatkozik. Merthogy vannak ilyen helyek. Így háttérbe szorulhatnának azok a hatalombrókerek is, akiknek az építményei kártyavárként omlottak most össze, merthogy jelölteket tudnak ide-oda tologatni, de támogatót nem hoznak.
Az önkormányzati választásra ráfordulva nyilván folytatódnak szövetségkötés körüli viták és tárgyalások, egyvalaminek azonban világosnak kellene lennie az ellenzék számára: összefogni csak azokat az erőket lehet, amelyek léteznek.
