Orbán nem fog visszakúszni a Néppártba

Ha Putyin elzárja a gázcsapot, mielőtt Európa feltöltené a tartályait, azzal próbára teheti a Nyugat egységét – vélekedett lapunknak adott interjújában Roland Freudenstein. A GLOBSEC elnevezésű, pártoktól, illetve kormányoktól független biztonságpolitikai elemző műhely és nemzetközi fórum alelnöke, brüsszeli részlegének vezetője szerint az orosz elnök megítélésében nem a nyugati, hanem a közép-európai EU-tagállamoknak volt igazuk.

2022. július 17., 14:18

Szerző:

Közkeletű vélekedés, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió Putyin szándékaival ellentétben megszilárdította a Nyugat egységét. De az energiaszankciókkal kapcsolatos EU-n belüli viták felvetik a kérdést, hogy mennyire lesz fenntartható ez az egység a tél közeledtével, különösen abban az esetben, ha az oroszok elzárják az olajat és/vagy a gázt.

A nyugati egység még mindig erős. Nézze például azt a látogatást, amelyet júniusban tett Kijevben a „fehér zászlós koalíció” (Németország, Franciaország és Olaszország elnevezése a NATO-zsargonban) három kormányfője és a román elnök. Az ukránok komolyan aggódtak amiatt, hogy a hármak majd kedvezőtlen békealku felé nyomják őket. Nem ez történt. De természetesen az az eshetőség, hogy Putyin elzárja a gázt, miközben Európa még éppen csak tölti fel a tartályait, próbatétel elé állíthatja ezt az egységet. Derűlátó vagyok azonban abban a tekintetben, hogy ki fog tartani az Ukrajnával való szolidaritás. Kivételt jelent Orbán cinkossága Putyinnal. Azt hiszem, mindenki más tisztában van azzal, hogy a nyugati egység felbomlása katasztrofális következményekkel járna.

Általánosabb értelemben miként változtatta meg az Ukrajna elleni háború annak a vitának a prioritásait, amely Európa jövőjéről folyik, és amely február 24-nél sokkal hamarabb kezdődött? Milyen hatással van ez a háború az „integrációpártiak” és a „szuverenisták” küzdelmére?

Azt hiszem, ezt ma még nem lehet megmondani. Látszólag lehetne arra következtetni, hogy a Kreml leplezetlen agressziójával való konfrontálódás erősíti az integrációpártiakat. De ők nagyrészt Nyugat-Európában találhatóak, ahol viszont sokat kell magyarázkodni és bocsánatot kérni a közép-európai tagállamoktól, mert az elmúlt legalább 15 évben ez utóbbiaknak volt igazuk Putyin Oroszországát illetően, a nyugat-európaiak pedig tévedtek. És a közép-európaiak nem hajlanak túlságosan arra, hogy további szuverenitási elemeket ruházzanak át a tagállamok az EU-intézményekre, kivéve néhány specifikus területet, mint az energiabiztonság és a védelem, de ez utóbbit kizárólag a NATO-na ágyazva.

A teljes interjút a 168 Óra hetilap 2022. július 14-én megjelent lapszámában olvashatja.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az Európai Néppárt (EPP) ülésének végén az Európai Parlamentben Brüsszelben 2019. március 20-án. Fotó: EMMANUEL DUNAND / AFP)

16:28

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.