Nemzeti cirkusz

- Vekerdy Tamás pszichológus, az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó előadásainak egyik válogatója mondta: Alföldi Róbertnek, a Nemzeti Színház igazgatójának az üldözése az ország szégyene. És megengedhetetlen, hogy politikusok határozzák meg, mit lehet és mit nem a művészetben.

– Én is így gondolom. Ráadásul dühít, hogy olyanok akadályozzák a munkámat, akiket nem érdekel a színház. Felszámolják az esztétikai alapú, normális kritikai közbeszéd körülményeit, feltételeit. Ha Alföldit nemtelen, aljas támadások érik, „verbális nemi erőszakkal” vádolják, elég nehéz arról írnom, hogy a Tragédia valamely színében következetlenséget véltem fölfedezni. Ez a beteg és torz szellemiségű hatalom arra akar kényszeríteni, hogy velük együtt üljek a mocsokban. Amit kikérek magamnak.

- Miután múlt hétfőn, május 23-án Réthelyi Miklós, a kultúráért is felelős miniszter a parlamentben – jobbikos kérdésre reagálva – közölte, Alföldi az ominózus kijelentése miatt méltatlanná vált a Nemzeti vezetésére, s vizsgálatot indít az ügyben, ön a saját Facebook-oldalán levelet tett közzé „kedves színházi barátainak” címezve. Közös kiállásra kérte őket Alföldiért.

– Legalábbis próbálkoztam, mutatnának-e szolidaritást Alföldivel. És ebben az esetben teljesen mindegy, jobbra szavaztak-e, vagy balra, kedvelik-e Alföldi Róbert rendezéseit, vagy nem.

- Csak néhányan reagáltak a javaslatára. Mit gondol, miért?

– Sokan azt hiszik, ha csöndben vannak, észrevétlenek maradnak. Van „rondábbik” változat is, amikor az ügy kapcsán egyesek inkább azt taglalják, miért nem szeretik Alföldi művészetét. Aki így viszonyul ehhez az alantas támadássorozathoz, azt nem a lényeg érdekli, amiről valójában szó van: ma éppen Alföldit akarja kiteríteni a hatalom, de holnap mások következhetnek, ahogy tegnap a filozófusok kerültek sorra. Aki a saját fejét használja, azt megalázhatják, meghurcolhatják. Nem viselik el a gondolkodást, a másként gondolkodást végképp nem tűrik. Ennek a hatalomnak már ellenzékben is praxisa volt a rombolás, a parasztvakítás, neki semmiért nem kár most sem. Én viszont féltem azt a nem kevés dolgot, ami jó ebben az országban. Vagyok olyan magyar, mint ezek bármelyike. S bár olykor már érzem magamon, hogy fáradok a tiltakozásoktól, nem hagyom abba.

- Mindenesetre a Magyar Színházi Társaság vezetősége – köztük Csizmadia Tibor, Cseke Péter, Márta István, Novák Eszter, Takács Katalin – közleményében egyértelműen kiállt Alföldi mellett. Nagyobb kulturális közéleti visszhangja lett Blaskó Péter nyílt védlevelének, amelyet Réthelyinek címzett. Blaskó – aki három éve nem volt hajlandó átvenni Gyurcsány Ferenctől a Kossuth-díjat – úgy fogalmazott: igaz, Alföldiétől különbözik a világnézete, de kéri a minisztert, fontolja meg döntését, hiszen mostanra érett össze a társulat, az igazgató leváltásával széteshet az ígéretes munka.

– Fontos állásfoglalás volt Blaskó Péteré: a formátumához méltó. Nagy színész, ezt Alföldi is tudja. Nagyszerűen dolgoznak együtt a Nemzetiben, legutóbb épp a Tragédiában, amelyben Blaskó játssza az Úr szerepét. Ez művészek szövetsége, amely felülírja azt, hova szavaznak négyévenként.

- Egyébként a jobbikos Pörzse már május 16-án is lobogtatta a parlamentben a Tragédia római színének fotokópiáit, követelve a rendező-igazgató eltávolítását a színház éléről. Réthelyi akkor azzal védte meg Alföldit: látta a produkciót, nem tartja botrányosnak, inkább „újszerűnek”. Azért megjegyezte azt is, „jogos felháborodást” váltanak ki a Nemzeti előadásai. Az efféle védelem fals, nem?

– Valóban: mintha hálásnak kellene lennünk, mert Réthelyi Miklós nem találta botrányosnak Alföldi rendezését. Pedig már önmagában micsoda helyzet az, hogy egy miniszternek esztétikai ítéletet kell mondania egy előadásról? Hogy kerül a csizma az asztalra? Micsoda baromság, hogy a 21. században Európa közepén az ép elméjüket elveszítő képviselők – miközben egymást érik a társadalmi, gazdasági balhék – arról vitáznak a parlamentben, van-e a Tragédia római színében orális szex, vagy csak imitálják a színészek. Másfelől: közmegegyezéses politikai hazugság, hogy az „Alföldi-ügy” a nemzeti színházi „eszményről” szól. Valójában a homofóbiáról, s arról, hogy nem viselik el az öntörvényű embereket. Ha ráadásul művész, és még közönséggel is találkozik, főként nem. Mert az hat. És mert a hatalom akarja megszabni, mire való bármely színház, különösen a Nemzeti: a honfikebel dagasztására.

- Alföldi végül írásbeli figyelmeztetést kapott. Úgy is vehető: ismét megvédte a miniszter. De nézhető másként is: az intővel némiképp azt erősítette meg Réthelyi, amit előzőleg ő maga és államtitkára, Szőcs Géza mondott, miszerint Alföldi Róbert átlépett egy határt azzal, ahogyan válaszolt az őt kérdező újságírónak. Hozzáteszem: az illető egy szélsőjobbos online tévé és a Barikad.h- szerzője, s provokálta az igazgatót. Vagyis miközben a kulturális kormányzat megrótta Alföldit, nem határolódtak el az őt ért hecckampányoktól. Noha megtehették volna.

– Meg is kellett volna tenniük. Alföldinek alpári kérdést tett fel egy náci orgánumot képviselő személy. Nem újságíró. A Nemzeti igazgatója az ő szavait használva válaszolt vissza, érthetően kissé türelmét veszítve: jó ideje egymásra licitálva gyalázza a Jobbik és a Fidesz-öleb KDNP Alföldit. Aki ugyan szemtelen volt, de semmiféle határt nem lépett át. Szőcs Géza viszont igen. Korábban óvta Alföldit a színfalak mögött, de most kissé túl gyorsan jelentette ki: számos alkalmas embert ismer, aki Alföldi helyére léphet. Kérdezem: ezt ő vajon milyen alapon ítéli meg? Fogalma sincs azokról a fejlődési áramlatokról, amelyek alakították a magyar színház közelmúltját. Az persze más, ha az „alkalmasságot” politikailag gondolja. Ahhoz azonban deklarálnia kell: a Nemzeti „bokréta Isten kalapján”, nem pedig színház.

- Alföldit büntették, az útszéli provokációkra viszont még csak egy rossz megjegyzést sem tett a kulturális kormányzat. Lehet olyan üzenete is a miniszteri intőnek: a direktornak voltaképpen továbbra is tűrnie kell a megalázó támadásokat?

– Igen. A kormány kutyaszorítóba került: engedelmeskedik-e a Jobbiknak, hogy Alföldit felnégyeljék – amely törekvéshez ismét vadul asszisztált a KDNP –, vagy nem. Úgy tesz a hatalom, mintha nem szeretne engedni a szélsőjobbnak, belülről azonban nagyon is egyetért vele. Szerintem azért nem rúgták ki Alföldit, mert Orbán Viktor valamiért azt gondolta, most nem teszi meg ezt a szívességet a Jobbiknak. Ne higgyük, hogy az ilyen-olyan értelmiségi tiltakozások befolyásolták a döntést.

- Sokan mondják: a Fidesz kultúrharcot indított a liberálisok, baloldaliak ellen. De úgy tűnik: a kulturális hatalmi harc már a saját pártköreikben is zajlik. Példa rá az Opera körüli személyi csörte vagy Eperjes Károly kilökése a győri direktori pályázatból.

– Igaza van. Tudjuk: Orbán Viktor a csókosait színházzal jutalmazza. Persze nem érdekli őt a művészet: hűséges szolgáinak színházat adni számára olyan, mintha Negró cukorkát dobna a szájukba. Amúgy a „belső ellenbeszédre” nem a győri példa az első, hanem a székesfehérvári eset. Vasvári Csabát a fideszes közgyűlés nevezte ki pár éve, bár nem volt vezetői tapasztalata. Majd az ottani képviselők azzal szembesültek: Vasvári irányításával a színház kiesett az állami támogatás legfelsőbb kategóriájából, mert nem volt meg az előadásszám, így a helyi testületnek több pénzt kell adnia az intézményének, hogy megmentse. Azt mondta erre az önkormányzat: csókos ide vagy oda, mi már nem bírjuk finanszírozni ezt. És elküldték a direktort. Az már viszont tényleg bohózat, hogy Vasvári védelmében a Vidnyánszky Attila elnökölte jobboldali Teátrumi Társaság levelet írt a hatalomnak: ugyan már ne szóljon bele a kultúrába.

- Eperjes pedig azt mondta: a győri önkormányzatot – amelyet amúgy Borkai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő vezet – az zavarta, hogy ő „nem szabadgondolkodó”.

– Vicc. Eperjes mintha a névjegyét küldte volna be a győri testületnek. Ugyanis elmondta: ugyanazt a pályázatot adta be oda, mint egykor Veszprémben, és ott nyert, nem érti, mi a baja akkor a győrieknek. Akik úgy döntöttek, Forgács Pétert bízzák meg: ő már korábban is vezette a színházat. Hogy aztán Orbán Viktor miért nem húzta föl a szemöldökét azért, mert színi kedvence kiesett Győrből, nem tudom. De Eperjes helyében most egy kicsit megpróbálnék gondolkodni.

- Ön nyilatkozta egyszer: a politika halálos öleléséből nem tud szabadulni a színház.

– Nemigen. Nálunk legalábbis minden rezsim valamiért bele akar szólni a színház életébe. Számos színházi ember pedig fontosnak tartja, hogy mutogassa vagy hasznosítsa aktuális világnézetét. Ezektől a reflexektől nehéz szabadulni – mindkét oldalon. Én például azt gondolom: az egyik kecskeméti előadásnak – a Caligula helytartója Bagó Bertalan rendezésében – egyértelműen ott lenne a helye a pécsi szemlén az évad legjobbjai között. Nem került be. S bár azt a színházat is politikai kinevezett vezeti, Cseke Péter, elsősorban mégiscsak jó színházat akar. Így aztán engem kicsit sem érdekel, kire szavaz négyévenként.