Orbán Viktor, a sérelem-kultúra lovagja - meddig kap levegőt a magyar kultúra?

Nem lehet nem felismerni, hogy a kulturális és tudományos szektor hasonló intézkedések áldozata lett az elmúlt időszakban – vezette fel Péter László moderátor az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) péntek esti rendezvényét, amelyen a színházi, irodalmi, közgyűjteményi élet képviselői, szakértői álltak ki az állami kultúrpolitika ellen, ami folyamatosan szűkülő lehetőségeket, állandó forráshiányt eredményez.

Az ADF a rendezvényt „4K: kutatás és kultúra kéz a kézben” címmel tartotta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében és az MTA-tól az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz csapott intézetek helyzetére fókuszált. Ezek a szektorok szoros érdek- és szakmai közösséget képeznek, az autonóm működés pedig mindegyikük esetében alapvető fontossággal bír, illetve bírna.

Ám, mint Péter László, a Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa megállapította,

a finanszírozás terén a korábbi TTT (tiltani, tűrni, támogatni) helyett az EEE elve érvényesül, vagyis: elsorvasztjuk, eltűrjük, eszményítjük.

Péter László arra kereste a választ, hol van a határa az állami beleszólásnak a szakmai munkába és hogyan lehet kimászni abból, hogy ne feudális, előjog-alapú társadalomban éljünk, de meglátása szerint jelenleg az autoriter hozzáállás terjed, ami a szakmai vélemények teljes negligálását jelenti.

Dobrovits Orsolya művészettörténész megjegyezte: nem csak a közgyűjteményeknél csorbult mostanában az autonómia. A könyvtárakat, levéltárakat centralizálták, a kialakult struktúra szétcincálása a dolgozókat is bizonytalanná teszi, ráadásul jelentős létszámcsökkentés is volt.

– Szégyenteljesen alacsonyak a bérek, ez rámegy a szakmai munkára

– mondta.

A vezetői kinevezéseknél korábban a kollektíváknak volt egyetértési, véleményezési joga, ez mára elveszett. Úgy látja, ha a fenntartó ilyen mértékig szólhat bele abba, hogy mi történjen az adott intézményben, akkor nem lesz kontroll felette. Közölte, nyitottak a többi szakmai szervezet felé, de egyedül mindegyik el fog bukni.

Mészáros Sándor irodalmár, esztéta, a Kalligram Kiadó igazgatója kijelentette, hogy egyfajta kulturális háborúban létezünk, de ez nem 2010-ben kezdődött. Ezt azzal magyarázta, hogy 1990-től nem gondoltuk át, hogy a magánmecenatúra és az állami támogatás hogyan tudna együttesen létezni. Se a sajtó, se a kultúra más intézményei nem jutnak magánalapítványi támogatáshoz, amit ráadásul most a kormány kriminalizál.

A kulturális polarizáció a lenézés és megvetés kultúráját alakította ki, Orbán Viktor pedig ennek a sérelem-kultúrának lett a lovagja – fogalmazott. Az intézményi rendszereket homogenizálta, volt, amit felszámolt, a háborút kiélesítette, az egzisztenciális lehetőségeket leszűkítette.

Nagy Gergely író, újságíró, az Artportal.hu szerkesztője hangsúlyozta, hogy az ADF példája mutatja, milyen az intézményi ellenállás.

– Ilyen az, amikor egy intézmény nem hagyja bedarálni magát, és nemzetközi támogatást is képes behozni – állapította meg, hozzáfűzve, nem érzi hatástalannak a tiltakozást.

Fotó: Merész Márton

Kijelentette, évek óta tapasztalható a források elvágása, intézmények megszüntetése, amellyel a színházi szakma decemberben szembesült. Úgy véli, az intézményi kinevezésekben, a döntéshozatalban már a politikai szempontok érvényesülnek.

– Egyre kevesebb a projekttámogatás, az NKA botrányosan működik, a kormány meghosszabbított karja van minden szinten a döntéshozatalban

– tette hozzá.

Véleménye szerint vannak kiállítások, fényes homlokzatok, de a mögött gyakorlatilag elrohad minden. Nagyon sok munka nem készül el forráshiány miatt, a nagy nevek külföldre viszik a kiállításukat. Nagy Gergely azt látja, már a gyűjtők is felismerték, hogy az ő támogatásuk is kell művek létrejöttéhez, különben várhatóan folytatódni fog a művészek elvándorlása.

Hangsúlyozta, hogy a közpénz elköltésének kell, hogy legyenek szabályai, azt a fenntartó számonkérheti. Az államnak viszont nincs köze ahhoz, hogy mi történik ezekben az intézményekben.

Fodor Tamás színész, rendező, a Stúdió K Színház alapítója meglátása szerint kiegyensúlyozottabbak voltak korábban a támogatások, a pénzt a beadott pályázatok alapján osztották ki, amit nagyon komolyan vettek a kurátorok.

Felsorolta, hogy egy színház milyen forrásból juthat bevételhez. Az első a jegyárbevétel, a második az államtól, szakmai kuratóriumoktól elnyert támogatás, amiből egy évre lehet előre tervezni. A harmadik pedig az egyes projektekkel kapcsolatos, kisebb támogatás. A negyedik forrás a tao lenne, amit eltöröltek, pedig az kapcsolta be teljesítmény alapon a magánmecenatúrát.

Fodor Tamás elmondta, hogy tavaly a színházaknak a korábbi kulturális tao helyett kiírt pályázati felhívást hiába keresték, nem találták meg. Aki tudott róla, az jelentkezett. Emlékeztetett arra, hogy az egyik pont, amire jelentkezni lehetett, „a történelem dicső pillanatai” volt.

– Ebbe hogy fér bele Shakespeare, Macbeth? Hogy lehet azt meghatározni, hogy a drámában mik a dicső pillanatok?

– tette fel a kérdést. A legnagyobb megpályázható összeg 18 millió forint volt, egy színház pedig csak egy pontra pályázhat.

Fodor Tamás úgy látja, minden vezető azt érzi, kerülni kell a kockázatot. Márpedig a színház egy kockázatvállaló intézmény, ahogyan a tudomány is, mert csak ez a hozzáállás hoz eredményt.

– Nem cenzúra van, hanem az, hogy ha jót akarsz, akkor ne menj bele dolgokba, és ez megöli a kezdeményezéseket

– állapította meg.

Orosz Ferenc, a Természettudományi Kutatóközpont munkatársa, az ADF elnöke megemlítette, hogy egy év alatt ugrásszerűen megnőtt a kutatók között a pályaelhagyás. A kutatói bérek a pedagógusbérekhez hasonlóan évek óta változatlanok. Az „Oszd meg és uralkodj!” elve mégis korlátozottan működött, sosem látott szolidaritás alakult ki a különböző tudományterületek művelői között az MTA-t ért támadások hatására. Sikerként említette, hogy sikerült megfúrni, hogy az intézeteknek a Tématerületi Kiválósági Programon kelljen pályázniuk még a működési költségekre is az alapfinanszírozott intézményekkel szemben.

– Pénz nélkül nem lehet kutatni, ezt a hatalom is tudja, de inkább visszaél vele

– mondta.

Úgy látja, vannak a „csókosok”, nulla teljesítménnyel, ami nagyon hamar tragikus eredményekkel jár majd a társadalom szempontjából.

A pénteki rendezvényt napra pontosan egy évvel azután tartották, hogy az – akkor még MTA – kutatóintézeti munkatársai elfogadták első nyilatkozatukat. Tavaly a dokumentumban – még az MTA szétszabdalása előtt – aggodalmukat fejezték ki az MTA kutatóhálózatának szervezeti és finanszírozási átalakítása miatt.