Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

A Miniszterelnökség Naphegy téri épületében szentelt kápolnát Erdő Péter bíboros

2020. március 7. 17:39 - szerző: 168 Óra/MTI

A közösségnek széles körben átérzett és elfogadott világnézeti alapokra van szüksége - fogalmazott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton az első vértanúról, Szent Istvánról elnevezett budapesti kápolna szentelésén – írja az MTI.

A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárságán – mint a 444 megjegyzi, konkrétabban egy Naphegy téri villában – kialakított kápolna felszentelésén Erdő Péter azt mondta: van értelme annak, hogy külön áldással szakítsunk ki egy darabot a profán térből az imádság és az istentisztelet számára.

Erdő Péter szerint Krisztus egyháza nem csak időben, hanem térben is átfogja az összes keresztényt. Hozzátette: a kápolnában különösen is át kell érezni testvéri összetartozásunkat minden megkeresztelt emberrel, különösen azokkal, akiket hitükért elnyomnak, rágalmaznak és üldöznek. Hozzátette: hűségükből és helytállásukból erőt lehet meríteni – közölte a távirati iroda.

A Hungary Helps program keretében tavaly decemberig nagyjából 9 milliárd forinttal segítette világ üldözött keresztényeit az Orbán-kormány. A legtöbb közpénz Szíriában kötött ki.