Miközben itthon begipszelik a törött infúziós állványt és leszakad a kórterem plafonja, az Orbán-kormány Laoszban indít egészségügyi beruházásokat

2019. március 11., 16:44

Szerző:

A miniszterelnökök megállapodása alapján stratégiai szintre emelik Magyarország és Laosz együttműködését – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután laoszi kollégájával egyeztetett.

A tárcavezető kiemelte: Laosz a világ egyik leggyorsabban fejlődő térségében egyik tradicionális partnerünk, ami azért is előnyös, mert a 2000-es években Laosz végig magas gazdasági növekedést produkált, és így az együttműködésből Magyarország gazdaságilag is profitálhat.

Mint mondta, magyar cégek jelenleg három iparágban folytatnak beruházásokat az ázsiai országban: egy új nemzeti élelmiszerbiztonsági láncot alakítanak ki, a főváros teljes szennyvízhálózatát felújítják, valamint egy elektronikus személyigazolvány-rendszert dolgoznak ki és valósítanak meg. E beruházásokat segítik a programmal.

Szijjártó Péter és a laoszi külügyminiszter találkozója
Fotó: MTI/Soós Lajos

Szijjártó Péter megjegyezte, elkezdték a tárgyalásokat egy negyedik programról is, amely

az egészségügyi beruházásokra fog fókuszálni.

(Miközben több magyarországi kórházban is infernális állapotok uralkodnak. A 444 olvasójának beszámolója szerint az egri gyógyintézményben jobb híján begipszelték az egyik törött infúziós állványt, a Bajcsy-Zsilinszky kórházban meg beteglátogatás közben leszakadt az egyik kórterem plafonja – de ezen a helyi személyzet már meg sem lepődött)

A programoknak köszönhetően a kereskedelmi forgalom az elmúlt két évben hatszorosára növekedett. A folyamatosan erősödő gazdasági kapcsolatok és az egyre több Laoszba utazó miatt, valamint a Magyarországon végzettek közösségének egyben tartása érdekében úgy döntöttek, hogy

konzuli képviseletet nyitnak a fővárosban, Vientiánban,

ahol a magyar állampolgárok konzuli védelme mellett a gazdasági, diplomáciai kapcsolatok építése is feladat lesz.

Az ösztöndíjprogramban az idén már száz laoszi hallgatót fogadnak Magyarországon, továbbá folytatják a diplomata csereprogramot is – írja a MTI.

Orbán Viktor ma a karmelita kolostor előtt katonai tiszteletadással fogadta a kommunista ország miniszterelnökét, Thonglun Sziszulit elvtársat. Így már csak két kommunista állam maradt, amelynek vezetője még nem járt Budapesten Orbán országlása alatt: Kuba és Észak-Korea.

 

   

    

Tegnap 16:38

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 11:27

Örülhetnek a nyugdíjasok: májusban előbb jön a nyugdíj, ráadásul nekik is lehetőségük nyílik a családi házuk korszerűsítésére.