Mikola István megregulázná a mohó doktorokat

2010. július 5. 22:27

Mikola István szeretne tiszta helyzetet teremteni a szüléseknél, véget akar vetni annak a szokásnak, hogy a szülész orvosok egy része előre rögzített "tarifa" ellenében vezetnek le szüléseket. Erről a politikus hétfőn beszélt a Parlamentben, sajtótájékoztatón. A Fidesz országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: ezt az eljárást hivatalból kell üldözni. Ennek érdekében egyeztetni fog a szülészeti szakma vezetőivel, az országos tisztifőorvossal, de az egészségügyi bizottság is napirendre tűzi a témát. Mikola szerint megengedhetetlen, hogy egy olyan beavatkozásért kérnek előre pénzt egyes orvosok, amelyet a társadalombiztosítás támogat és közfinanszírozott ellátás.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke hangsúlyozta, nem az egész szülész társadalomról van szó, de aki előre pénzt kér egy finanszírozott ellátásért, az Mikola szerint bűncselekményt követ el.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke erre úgy reagált, hogy aki ragaszkodik saját orvosához, azt meg kell fizetni. Éger István az MTI-nek elmondta, önmagában az, hogy egy tb-támogatott egészségügyi ellátásért valaki előre pénzt kérjen, az valóban felháborító, de lehetnek olyan igények, amikor a szolgáltatást igénybe vevő, jelen esetben a szülő nő az orvos személyéhez ragaszkodik, és azt várja tőle, hogy akár a szabadidejében ráérjen, azt nem kérheti az orvostól ingyen.

A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke szerint mindenképpen egységes szabályozásra van szükség azoknál az eseteknél, amikor a szülő nő ragaszkodik választott orvosához. Tóth Zoltán az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta, a kollégium feladata elsősorban a szakmai kritériumok és eljárásrendek kidolgozása, felügyelete, és nem tud olyan esetről, amikor valakitől azért tagadták volna meg az ellátást, mert nem volt fogadott orvosa.