Úgy néz ki, listázta a Fidesz az egrieket Nyitrai Zsolt 2014-es kampányában

2020. január 30. 11:45 - szerző: 168 Óra

Az egri választópolgárok nevét, lakcímét és „aktivitását” is feltüntették azokon a 2014-es listákon, amiket most találtak meg az egyik volt alpolgármester irodájában. Ennél komolyabb bizonyíték aligha volt az utóbbi időben a Fidesz törvénytelen módszereire – írja a dokumentumokat is közlő Egri Ügyek.

A papírokat pár nappal ezelőtt találták meg a városháza dolgozói az egyik volt alpolgármester irodájában, az egyik szekrény papírhalmai között. 

Ezek alapján – írja az Egri Ügyek –

„egyértelműen kiderült, hogy 2014-ben, az országgyűlési választásokat megelőzően Eger városában a Fidesz képviselőjelöltje, Nyitrai Zsolt érdekében törvénytelen módszerekkel listákat készítettek Eger választópolgárairól, azok személyes adataival, lakcímeivel, valamint a pártszimpátiájukra vonatkozó információkkal”.

A listákon még azt is megjelenítették, ki halt meg, ki nem engedte be a lakásába a pártaktivistákat.

Az 1-es a Fidesz szempontjából a legelutasítóbb, a 7-es osztályzat a legodaadóbb választót jelent. Erős feltételezés, hogy a pipák azt jelentik, a fideszes aktivista ellenőrizte a lista helyességét, tehát becsöngetett az adott lakóhoz.

A fotókat az Egri Ügyek engedélyével közöljük.

 
 
 

A személyes adatokat az úgynevezett „Kubatov-listák” frissítése érdekében gyűjtik be minden egyes országgyűlési és önkormányzati választás, népszavazás, bármilyen fideszes vagy kormányzati aláírásgyűjtés (például nemzeti konzultáció) során. Ezeken a listákon találhatóak a fideszes aktivisták által személyesen felkeresett választópolgárok adatai, amelyek alapján pontosan be tudják azonosítani bárkiről, hogy milyen mértékben mozgósítható a Fidesz érdekében, mire használható fel. Egy ilyen lista aranyat ér minden kampányidőszakban.

Annak idején Kubatov Gáborról, a Fidesz pártigazgatójáról derült ki, hogy az ő vezényletével készítettek ilyen összesítéseket 2009-ben, a pécsi időközi önkormányzati választások során.

Mirkóczki Ádám polgármester a csütörtöki közgyűlésen is bemutatta a listákat, amelyek szerinte sértik a választási eljárások rendjéről szóló törvényt, és akár három év szabadságvesztés is járhat érte. 

„Önök Eger lakosságát listázták, olyan szinten listázták, hogy irodavezetők szerepelnek benne, hivatali munkatársak szerepelnek benne.” A polgármester kiosztotta a fideszes képviselőket, hogy csalással szerezték a mandátumukat, és még a saját támogatóikat is listázták. Ezután felszólította őket, hogy kérjenek bocsánatot, és mondjanak le. „Nincs joguk az egri közéletben véleményt formálni, nincs joguk az egri emberekről dönteni, önök csalók, hazugok, törvénytelenek”, és egyetlen dolguk „eltakarodni az egri közéletből”, mondta Mirkóczki.