Letépi láncait a Corvinus – Megindul az egyetemi kiszervezési hullám?

2018. szeptember 24. 13:26 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

Valójában rengeteg racionális érv sorakoztatható föl annak igazolására, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemnek érdeke kikerülni az állam fennhatósága alól. Ezt indokolják a költségvetési béklyók és a foglalkoztatási szabályok is. A kérdés csak az, mi lesz, ha a többi egyetem is ezt a megoldást szeretné választani.

Akadnak csodák még a NER-ben is: a Mathias Corvinus Collegium (MCC) hallgatóinak sikerült az, ami számos érdekképviseletnek ma Magyarországon nem: megfogalmazták óhajukat egy jobb közgazdászképzéssel kapcsolatban, pontokba szedték kérelmeiket, azt, hogy mit várnak el a Budapesti Corvinus Egyetemtől (BCE), és láss csodát, egy röpke hónap leforgása alatt a kormány meghallgatta a kérést, sőt már döntést is hozott a teljesítéséről. Vannak persze, akik élnek a gyanúperrel, hogy az elképzelés eredetileg talán a kormányoldalon született meg, és a hallgatók látványos elégedetlensége inkább csak a színjátékhoz kellett. Az ezzel kapcsolatos gyanút táplálja az is, hogy az MCC kuratóriumának elnöke éppen Lánczi András, aki egyúttal a változásban érintett Corvinus rektora, nem mellesleg a kormánypárt egyik éceszgébere.

Mindenesetre tény: a múlt héten a kabinet döntést hozott arról, hogy a BCE 2019. július 1-jétől új modellben fog működni. „A kormány célja, hogy a Corvinus egyetem bekerüljön a világ 200 legjobb egyeteme közé, és Európában is versenyképes diplomát tudjon garantálni. Ezért az egyetem a jövőben egy állami alapítású közhasznú alapítvány fenntartásában, új működési és fenntartási modellel fog működni. Ez biztosítani fogja az egyetem stabil pénzügyi működését, fejlesztésének lehetőségét, amely mind az oktatók, mind a hallgatók számára több lehetőséget teremt majd” – olvasható abban a levélben, amelyet a kormánydöntést követően az intézmény vezetése küldött ki az egyetemi polgároknak. A fenntartóváltás első lépéseként a BCE először az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntartásába kerül, utána pedig az állam által létrehozott közhasznú alapítványhoz.

A Corvinus diplomaosztó ünnepsége
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Bár akadnak, akik szerint ezzel a kormány megteremti az egyetemi vagyon magánkézbe juttatásának esélyét is, de számos beszélgetőtársunk sokkal inkább azt valószínűsítette, hogy ezúttal valóban a BCE érdekében avatkoznak be, és a cél tényleg nem más, mint hogy az intézmény a régió vezető közgazdászképző központja lehessen.

De miért van szükség ehhez fenntartóváltáshoz? Mi korlátozza az állami fenntartásban az egyetemek működését? Ha először ezeket a kérdéseket vizsgáljuk meg, érthetővé válik, milyen korlátokkal kell szembenézniük jelenleg az intézményeknek. Az egyik ilyen a foglalkoztatás. Az állami egyetemek ugyanis költségvetési intézmények, és mint ilyenek csak közalkalmazottakat foglalkoztathatnak. Ebből következően nem tudnak valódi humánerőforrás-menedzsmentet kialakítani. Ha szükségük van egy oktatóra, akkor az álláshelyet meg kell hirdetniük a Közigállás elnevezésű hivatalos portálon, s a teljes folyamat akár hat-nyolc hetet is igénybe vehet. Ebbe a procedúrába külföldről szinte lehetetlen oktatót vagy akár egy piaci szereplőt is bevonni. A foglalkoztatási szabályok annyira rugalmatlanok az állami egyetemeken, hogy azok eleve alkalmatlanok a kiváló munkaerő megtartására. Az MCE hallgatóinak a megújításra vonatkozó kérései közül az egyik éppen ezt a foglalkoztatási korlátot feszegette, mint írták, „piaci béreket a Corvinus tanárainak, hogy tényleg az üzleti élet legjobbjai tanítsák a generációt”.

A közalkalmazotti jogviszonyból következik a bérezés színvonala is. A bértábla tíz éve nem változik, ráadásul ebben a rendszerben nem a teljesítményével lép előre – és keres többet – az ember, hanem azzal, hogy gyarapodnak a szolgálatban eltöltött évei. Ebben a finanszírozási rendszerben a törvényileg előírt minimum alapján kalkulálják ki az egyetemek az oktatói béreket. Ez a modell ugyanakkor egy teljesítményalapú szervezetben elképzelhetetlen. A mindenkori költségvetési törvényben rögzítve van a professzorok fizetése, ahhoz igazítják a docensek, az adjunktusok és a tanársegédek bérét. E bértábla alapján (a sztenderdek miatt) ugyanannyi bért kap egy oktató akkor is, ha egy elnéptelenedő, vidéki intézményben tanít, és akkor is, ha a főváros egyik legjobb állami egyetemén. A közalkalmazotti bértábla tehát nem reagál a helyi viszonyokra, egyúttal lehetetlenné teszi a teljesítmény szerinti bérezést.

Az egyetemek az alacsony alapbéreket leginkább többletfeladatok kiosztásá

A Corvinus díszdoktorává avatták a horvát államfőt Lánczi András
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

val kompenzálják: az oktatókat uniós projektekbe, felnőttképzési feladatokba, ipari megrendelések teljesítésébe vonják be. Csakhogy ez nem valódi ösztönzés, hiszen nem a jobb teljesítmény okán kap több bért az oktató, hanem a pluszfeladatok elvégzése miatt. A közalkalmazotti bértábla rugalmatlansága az oka annak is, hogy az egyetem csak a törvényileg előírt minimumóraszámot várja el az egyes oktatóktól. E külső szorítás miatt ezért egyetlen egyetem sem ösztönzi arra az oktatóit, hogy tanítsanak többet.

A rugalmatlan szabályozás teszi lehetetlenné azt is, hogy az alulteljesítő oktatóktól megszabadulhasson az egyetem. Lényegében csak szívós, többlépcsős eljárásban lehet kitenni azt a tanárt, aki nem alkalmas a feladatára. Lássunk egy példát: ha a Corvinus szeretne felvenni a vállalatgazdaság nevű tantárgyának oktatására egy olyan szakembert, aki már harminc éve dolgozik egy nagyvállalat élén, esetleg unja is egy kicsit, és szívesen elmenne oktatónak, nem lehetne őt elcsábítani a feladatra. Hiába van ugyanis nagy tapasztalata, az egyetem oktatói struktúrájába csak tanársegédstátusban tudna bekapcsolódni, az ahhoz kapcsolódó alacsony bérezéssel.

A másik béklyót a gazdálkodás jelenti. Mivel az egyetem költségvetési szerv, része az államháztartásnak, így a bevételek és a kiadások is az államháztartás részét képezik. Az államháztartásról szóló törvénynek van egy végrehajtási rendelete, amely egyszerre vonatkozik a kórházakra, a börtönökre, a kormányhivatalokra, az egyetemekre – vagyis az összes állami intézményre. Ennek a jogszabálynak nincs a felsőoktatásra vonatkozó specifikuma. Az egyetemek a költségvetési törvény alapján minden évben megtudják, mekkora pénzből gazdálkodhatnak. Az a feladatuk, hogy az év végére nullszaldósra teljesítsék a gazdálkodásukat. Semmilyen motiváció nincs a takarékoskodásra. Az a logika parancsol, hogy minden pénzt fel kell használni az év végéig, mert ha nem ez történik meg, akkor azzal az intézmény azt üzeni a kormány felé, hogy nincs is szüksége a számára előirányzott pénzre. Sőt! Ha netán többet költ egy egyetem, mint amekkora kerete van, hiánya keletkezik, amit később az állam finanszírozni fog. Leegyszerűsítve: amelyik intézmény takarékoskodik – mert például beruházási tervei vannak –, pórul jár, annak viszont, amelyik tartozásokat halmoz fel, előbb-utóbb elengedik az adósságát.

A felsőoktatási intézmények olyan gazdálkodási környezetben működnek, amely nem kedvez az eredményösztönzésnek. Amikor az egyetemek megkapják az éves előirányzatot, minden kancellár, dékán, gazdasági vezető azt számolja, hogyan költsék el a pénzt. Vagyis nem az erőforrásaikkal gazdálkodnak az intézmények, hanem az állami pénzzel. Nem azzal törődnek, hogy megfelelő infrastruktúrával gazdálkodjanak, a képzéshez minőségi eszközöket szerezzenek be, hanem azzal, hogy igazolják, mennyi pénzre van szükségük, amit aztán el is költenek. Ráadásul ebben a működési modellben semmi sem ösztönzi a saját bevétel növelését, holott az állam szándékoltan kevesebb pénzt ad az egyetemeknek, mint amennyibe a működésük kerül: tudatosan alulfinanszíroz. Ezzel látszólag rákényszeríti ugyan az intézményeket a saját bevétel növelésére, csakhogy ezeket a bevételeit az egyetem nem használhatja fel akármire. Minden pénzfelhasználásnak kötött a szabályrendszere, így például kötelező a közbeszerzés. Egy cég megrendel például egy egyetemtől egy mérést, amelyhez szükség lenne egy speciális eszközre. Az egyetem nem szerezheti be azt a konkrét eszközt, amelyet a cég a méréshez jónak tartana, hanem csak azt vásárolhatja meg, amely az általa kiírt közbeszerzési pályázaton a legolcsóbb ajánlat volt. Ilyenkor előfordulhat, hogy ez a műszer viszont nem felel meg a megrendelő cégnek, így aztán az egyetem bevételtől eshet el. E példa azt is illusztrálja, mennyire nehéz jelenleg együttműködnie a felsőoktatásnak a vállalati szférával. Az ilyen kényszerek miatt több egyetem is megpróbálja megkerülni az államháztartási intézményeket béklyóba szorító rendszert. Egy sikeres magyarországi egyetem mellett például működik egy alapítvány – ebben van benne egy vezető nagyvállalat. Az érintett céggel közös projekteket így tudják megvalósítani, valójában így kerülik meg az együttműködést egyébként lehetetlenné tévő államháztartási szabályokat. Ez az egyetem nem mellesleg szárnyal: jók a jelentkezési arányok, és a nagyvállalattal kiegyensúlyozott az együttműködés.

A Corvinus diplomaosztó ünnepsége
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az egyetemek oktatási feladatokra szerveződve jöttek létre, tanszékekből, karokból állnak. De az oktatások kívül akadnak más feladataik is: például kutatnak, felnőttképzési szolgáltatásokat nyújtanak. Csakhogy ezek a feladatok nagyon nehezen végezhetők el abban a szervezeti struktúrában, amelyben az egyetemek általában működnek. Minden lényegi döntést testületi szinten hoznak meg, mindenre – akár egy oktató felvételére is – rá kell bólintania szenátusnak, jóvá kell hagynia a kancellárnak. Ha a szervezeti és működési szabályzatukat módosítani akarják, azt előbb el kell küldeniük a minisztériumhoz.

Abban, hogy ne ilyen fifikás megoldásokon keresztül vezessen az út a vállalati szektorral és gazdasági szereplőkkel való szorosabb együttműködéshez, segíthet, ha egy egyetem kikerül az államháztartási működési modellből. Ez történhet úgy is, ahogy a BCE esetében most látjuk, azaz az intézmény egy állam által alapított közalapítvány fenntartásába kerül. 2004-ben Sárközy Tamás a kormányzati szervezet reformjának kormánybiztosaként kidolgozott egy javaslatot, amelynek értelmében egy új közjogi kategória bevezetésével lehetővé tette volna, hogy bizonyos költségvetési szervek piaci logika alapján működhessenek. Ez a javaslat törvénybe is került, de a Fidesz 2010-es győzelme után az Orbán-kormány visszavonta.

A BCE fenntartóváltása kapcsán felmerül egy fontos kérdés: mi lesz a többi egyetemmel? Ha csak egy intézményt szabadít ki az államháztartási béklyóból a kormány, az kiéleződő feszültségekhez vezethet a magyar felsőoktatásban. Erre utal az is, hogy Fábri György, az ELTE egyik vezető személyisége már azt írta a Facebookon: „és akkor már ott is van valamennyi egyetem egyenkénti konkrét javaslata a fenntartónál, hogy alapítványi formában működjenek tovább, hiszen így nagyobb szabadságot kapva nemzetközileg versenyképesebbek lehetnek”. Vagyis: ha egy intézménynek felelős, stratégiailag tervezni tudó vezetése van, akár már holnap kezdeményezheti az állami fenntartásról való leválást.