Kultúrharcok

- Minap a Hír TV-ben arról beszélt: bár részben szubjektívek a balliberális értelmiség félelmei, egyes történések kétségkívül föl is erősítik azokat. Hozzátette: nem örül, amikor világhírű magyar filozófusokat az „ártatlanság vélelmének felfüggesztése mellett” vádolnak meg, s a honi szellemi elit színe-javáról mondanak ítéletet úgy, hogy valójában nem született ítélet. Nyilatkozatának ezen a pontján a tévétársaság hirtelen befejezettnek találta a beszélgetést, mondván, kifutottak a műsoridőből. Nekem viszont úgy tűnt: lenne még mondandója.

– Annyi mindenképpen: Budai Gyula személyében új „kultúrpolitikai” szereplő jelent meg. Fellépésével a kultúra történései újszerű kontextusba kerülnek.

- Értem az iróniát. De én inkább úgy fogalmaznék: Budai elszámoltatási kormánybiztos boszorkányüldözésbe kezdett.

– Nem tudom igazán megítélni a tevékenységét. Akkor lehet helyén kezelni a dolgot, ha a független bíróság megállapítja, hogy bizonyos tudományos pályázatoknál valóban előfordultak visszaélések. Vagy akár hanyag pénzkezelés.

- Számos tény szól amellett: nem történt ilyesmi.

– Semmit nem lehet megelőlegezni, ahogy felnagyítani sem. De ez az egész rendkívül méltánytalan olyan emberekkel szemben, akik világszerte elismerést szereztek a magyar kultúrának, s öregbítik társadalomtudományunk és filozófiai gondolkodásunk hírnevét. Ráadásul taktikusan, a hatalom szempontjából sem célravezető, ami zajlik.

- Nocsak.

– Arra értem: nem jó, ha tisztességben megőszült filozófusok esetleges tévedései összemosódnak a politikai gengszterek által valóban elkövetett tudatos rablásokkal. Nem jó, ha az emberek azt gondolják: a moszkvai ingatlanpanamában is csak annyi az igazság, mint – mondjuk – a Steiger Kornél filozófusprofesszor úrral kapcsolatos vádakban. Mert akkor mindez egészen másról szól.

- De nem kellene ezt Budai Gyulának is elmagyaráznia?

– Mostanában bennem is megfordult: szükséges lenne vele beszélgetnem.

- Nem késő? Úgy értem: fontos lett volna, ha ebben az ügyben hamarabb foglal állást. Akár akkor, amikor az egyébként konzervatív filozófus, Gulyás Gábor a Facebookon indított tiltakozóakciót a liberális tudósok – Heller Ágnes, Radnóti Sándor, Vajda Mihály és mások – elleni támadás miatt.

– Egy kormánytisztviselő más helyzetben van, mint egy szabadúszó értelmiségi. De ha a sajtó akkor rákérdezett volna, már az elején elmondom a véleményemet.
Ahogyan most is: nem hallgatom el, amit gondolok. De az én dolgom alapvetően az, hogy a kultúra működéséhez megfelelő intézményi keretet biztosítsak.

- A kettő összefügg. Ráadásul a filozófusok elleni támadást kormánypárti médium indította – minden bizonnyal kormányzati ráhatásra.

– A helyzet más szempontból is nézhető: a honi társadalomban mára rengeteg indulat halmozódott föl – leginkább gazdasági okokból. Márpedig nem a jelenlegi kormány felelős az ország pénzügyi csődhelyzetéért. Ahogy az értelmiség mély megosztottságáért sem. Persze azt sem állítom, hogy a szellemi szembenállásról kizárólag az előző egy-két kormányzat tehet.

- Igaza van: az ország mesterséges és indulati kettéosztása az első Orbán-kormány idején kezdődött, amikor előírták a kokárdaviseletet az „igazi magyaroknak”.

– Nem értek egyet ezzel. A megosztottság sokkal inkább egy degenerálódott történelmi folyamatrendszerből következik. Bibó Istvánhoz, a kelet-európai országok nyomorúságának elemzéséhez kell visszanyúlnunk, ha fel akarjuk térképezni a végtelen és sötét indulatok forrásvidékét. Ami mindebből rám vonatkozik: örököltem ezt a problémahalmazt. Bár a megoldása nem egy emberre szabott feladat, mégis vállaltam.

- Miért?

– Mert vannak olyan elképzeléseim, amelyek segíthetik a kis konfliktusrendszerek meghaladását a nemzetközileg integrált értékszemlélet irányába. Ahol a magyar szekértáborok nem fontosak.

- Mondana példát is rá?

– Két helyi kisvárosi futballcsapat és a szurkolótáborok elmérgesedett viszonya már nem oldható meg a területi liga viszony- és eszközrendszerén belül. De a nemzeti meg a nemzetközi listák esélyt jelenthetnek: a lépték maga az esély. Szeretném elhárítani az alkotóink, művészeink nemzetközi színre lépését akadályozó „közlekedési dugókat” is. Ezek a „dugók” csak az itthoni utakra jellemzőek, hiszen például Nyugaton nagyon sok magyar képzőművészt jegyeznek igen magasan. Vagyis: meg akarom szüntetni az aránytalanság „dugóit”.

- Hogyan?

– Előbb fel kell térképezni a helyzetet, aztán lehet a mikéntről beszélni.

- Ami a „feltérképezést” illeti: lassan már egy éve vannak kormányon. Államtitkári kinevezésekor mondta: Orbán Viktortól a kormány kulturális filozófiájának kidolgozását kapta feladatul. Aztán úgy látszott: programszerűen belemélyül a kazahsztáni magyar gyökerek keresésébe. Az jól halad?

– Gunyoros a megközelítés. Mert arról van szó: új világrend van kialakulóban a 21. században. Nyugatról Keletre helyeződik át a hangsúly. Ebben az új világban nemzetünk elsősorban a kultúra érték- és eszközrendszere révén találhatja meg a helyét. Az mindenesetre tény: a gazdaságilag felértékelődött ázsiai térség új hatalmasai testvérnépnek tekintik a magyarokat. Vonjuk meg a vállunkat?

- És ezt a kulturális koncepciót már elfogadta a kormány?

– Ilyen tartalmú elvi iránymutatások nem születtek. De a belső vitákban elfogadták az álláspontomat.

- Fideszes források szerint önnek jó ötletei vannak, ám most olyan vezetőkre van szükség, akik következetesen végrehajtják a kormány terveit, s kézben tartják a költségvetést. Lefordítva: álmodozó művész helyett kemény pénzügyér kell a posztra.

– Tény: építkezés helyett jelenleg tűzoltással foglalkozik az államtitkárságom.

- Hiller István korábbi kulturális miniszter szerint egyenesen „padlóra küldték” a magyar kultúrát. Azaz: a költségvetési zárolás miatt a kormányzat 5,3 milliárd forintot vont el kulturális intézményektől, amelyek így működésképtelenné válnak.

– Nézze: ahhoz, hogy az ország gazdasági stabilitását visszanyerjük, a kultúra területéről is pénzt kellett elvonni. Az időm nagy részében kétségbeesett intézményvezetőkkel tárgyalok: miként találjunk kiutat a szorult helyzetből. Én sem örülök annak, hogy színi társulatok a végveszély közelébe jutottak, s egyes filmek is leálltak. Mennyivel hálásabb feladat volna, mondjuk, francia kulturális miniszternek lenni... Sok pénzből mindenki tud jól kormányozni. Most azt várják tőlem, hogy bebizonyítsam: én kevésből is jó miniszterként vagyok képes teljesíteni. Igen, sok intézményre várnak nehéz napok. Az viszont nem tűnik föl senkinek sem, hogy tavaly nyár óta sérülésmentesen dolgoznak fontos kulturális műhelyek?

- Melyek például?

– Továbbra is talpon van a Budapesti Fesztiválzenekar. Szabó István is folytathatja új filmjét. Álmodozók által irányított, fegyelmezetlen pénzügyi rendtartású minisztérium még ennyit sem tudna elérni.

- Lehet, hogy Szabó forgathat. Ám a honi filmművészet működése teljesen bizonytalan. Noha ön annak idején a kultúra stratégiai elemének nevezte a filmgyártást, felügyeletét mégis elvették öntől, átadták a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Andy Vajna személyében pedig kormánybiztosa is lett a területnek, majd rögvest kirúgták az állami stúdiók Kossuth-díjas vezetőit, összevonták e filmműhelyeket, és élükre Such Györgyöt nevezték ki. Hallani a szakmában a filmgyártás központosításáról. Arról is: a művészfilmeket a kulturális kormányzat finanszírozná. Ön legalább átlátja, mi történik itt?

– Nem ismerem Andy Vajna terveit. Talán még maga sem döntött minden kérdésben. És talán azért került a filmgyártás nagyobb szegmense a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, mert irdatlan összegeket kell diszponálni ahhoz, hogy bizonyos filmek kasszasikerek legyenek. Pénzügyi profikhoz rendelték őket, és nem – úgymond – „álmodozókhoz”. Ám olyan alkotásokra is igény van, amelyek soha nem lesznek nyereségesek. Művész-, kísérleti vagy dokumentumfilmek. Róluk viszont nekünk kell döntenünk.

- Ki dönt majd a támogatások odaítéléséről?

– Képes vagyok olyan stábot szervezni, amely szakmai érvek alapján tud dönteni arról, mely forgatókönyveket támogassuk.

- Némi káoszt okozott a Műcsarnok vezetőváltása is. Előbb eredménytelennek nyilvánították az igazgatói posztra kiírt pályázatot, bár neves művészettörténészek adták be rá pályatervüket. Közben híre ment, hogy ön Francesca von Habsburgot látná szívesen az intézmény élén. Aki nem beszél magyarul. Ő egyáltalán hogyan került képbe?

– Kiváló szakember, jó a viszonyunk. De nem gondoltam, hogy neki kellene vezetnie a Műcsarnokot. Csak annyit nyilatkoztam róla akkoriban: jó lenne felvenni a kapcsolatot a nemzetközi rangú művészeti alapítványával. A sajtóban ezt másként értelmezték. Egy ideig cáfoltam a hülyeségeket, aztán hagytam.

- Végül Gulyás Gábor kapta a pozíciót. A debreceni Modem korábbi igazgatója.

– Amikor a pályáztatás eredménytelen lett, felkértem.

- De mégiscsak pályázat nélkül lett befutó.

– Ha nincs pályázat – az a baj. Ha van pályázat, akkor meg azt mondják: ez csak „álca”, úgyis minden eldőlt előre.

- Mindenesetre „álcának” tűnik az Andrássy-negyed terve is. Úgy értem: leállították a Szépművészeti Múzeum uniós beruházását, mondván, egy kulturális megafejlesztést készítenek elő múzeumi negyed kiépítésével az Ötvenhatosok terén, a Városliget környékén. Egyébként azt ön is elismerte: a múzeumi negyed 10-15 éves távlatban valósulhat meg. De mondta azt is: az Andrássy-negyeddel kapcsolatban nemrég jelent meg egy tanulmánykötet, amelyet – többek között – Finta József építész jegyez. Szerintem egy könyv sem stratégia. Vagyis az egész ötlet inkább „kényszermagyarázata” annak, miért fosztották meg a Szépművészetit az intézménybővítés lehetőségétől, forrásától.

– Az említett könyv kiváló szerzői javaslatot fogalmaztak meg, milyennek kellene lennie Budapestnek mint kulturális fővárosnak húsz vagy negyven év múlva. A főváros vezetésének nincs egyéb dolga, mint összeilleszteni ezen elképzeléseket egyéb koncepciókkal. Amúgy az Andrássy út tengelye körüli kulturális negyed már most is körvonalazható. Ott van a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok vagy éppen a Kogart, a VAM Design Center. Vagy a kultúra más teremtő értékeinek intézményei, az Opera, a Zeneakadémia. Ami pedig a konkrét megvalósítást illeti: a Szépművészeti Múzeum kieső fejlesztési pénzeiből, három-négymilliárd forintból a tervezett múzeumi negyeddel kapcsolatos hatástanulmányok is elkészíthetők. Sőt: a konkrét forgalmi változások megvalósítása is.

- Baán László, a Szépművészeti főigazgatója miként fogadta, hogy elmarad az intézmény bővítése? Hiszen évek óta készült rá.

– Korrekt partner volt. Hosszú ideig lesz az intézmény vezetője. És bizonyára eljön az idő, amikor az ő dédelgetett tervei is megvalósulhatnak.

- Alföldi Róbert mennyi ideig lehet a Nemzeti Színház direktora?

– Ez már rég nem szakmai, hanem belpolitikai, sőt külpolitikai kérdés. Magyarország soros uniós elnöksége kapcsán engem is meghallgattak Brüsszelben. Nem az európai léptékű kulturális elgondolásainkra voltak kíváncsiak. A médiatörvény, a filozófusok ügye került szóba, s azt is szememre vetették: le akarom váltani a Nemzeti Színház igazgatóját.

- És nem?

– Sokan a „nemzeti” jelző miatt tartják elfogadhatatlannak a színház előadásaiban megfogalmazódó üzeneteket. Több párt olyan feszültséget gerjeszt a kérdésben, amellyel számolnia kell a Fidesznek.

- Konkrétan a KDNP és a Jobbik. De kétlem, hogy láttak volna ott egyetlen előadást is.

– Ez is megeshet. Azt látom: ha Alföldi Róbert a Nemzeti Színház élén marad, azzal fenntartunk egy polemikus, szenvedélyes, gyűlölködő légkört is. Ami nem jó sem az igazgatónak, sem a társulatnak, sem a közönségnek.

- De európai demokráciákban nem szokás leváltani valakit azért, mert alkotóként polémiákat vált ki.

– Ha Alföldit mint művészt akarnák eltávolítani, azt ellenezném. Ám ha olyan döntés születik, hogy igazgatóként kell távoznia a mondott okok miatt, akkor hiába is próbálnám más belátásra bírni a döntéshozókat.

- Miért, ezt nem ön dönti el?

– Ez már egy kultúrpolitikai felületen megnyilvánuló nagypolitikai kérdés.

- Akárcsak az is: a kormány levélben menesztette a Kossuth- és Széchenyi-díj bizottságainak tagjait, köztük nemzetközi rangú tudósainkat. Új grémiumot hoztak létre, amely – tagjait tekintve is – nyíltan jobbra húz. Posztjánál fogva ön is helyet kapott e testületben. Itt van szava?

– Ez ideiglenes bizottság. Elképzeléseim szerint az utolsó, amely az efféle kitüntetésekről dönt. Az eddigi díjak jövőre megszűnnek, vagy nem azok lesznek a legjelentősebbek.

- Mi indokolja?

– Az elmúlt hatvan év alatt nagyon sok változás történt Magyarországon. Ideje átalakítani az egész kitüntetési rendszert is.

- Idén ki döntött a kitüntetésekről?

– Ha vitás kérdések vetődtek fel, Orbán Viktor szava bizonyult döntőnek. De voltak olyan javaslatok is, amelyekről a bizottság titkos szavazással határozott.

- És csak jobboldali művészeket díjaznak?

– Olyanokat is, akiknek munkásságát a baloldalon sem vitatják. Konkrétumokat most még nem mondhatok.

- Egykori erdélyi ellenzékiként nem érzi úgy: bizonyos hatalmi történések a múltat idézik? Hogy felülről, kézi vezérléssel döntenek sorsokról?

– Amikor elvállaltam ezt a pozíciót, tudomásul vettem: átlépek egy másik létformába, amely sok felületen ellentétes azzal, ahogyan addig éltem. De igyekszem szélesen, „halszemoptikával” figyelni a kultúrát. Egy elveim szerinti egészséges és szerencsés országért dolgozom, amelyben bárki elmondhatja, amit gondol, s bármilyen művészi üzenet megjeleníthető. Ittlétem értelme, hogy mindez létrejöjjön, és tartós maradjon. Ugyanakkor a miniszterelnök politikájának a megvalósítására szerződtem, mint mindnyájan, akik részt veszünk ebben a kormányzatban. Ellenvéleményem tehát nekem is lehet, de ellenakaratom nem.

- Igaz, hogy a kormányzat Magyarországra akarja hozatni – tartós letétbe – az osztrák állam tulajdonában lévő, Bécsben őrzött Bocskai-koronát?

– Egészen pontosan: a kormányzaton belül egyesek. Magam is.

- Az előző Fidesz-kormány bevitte a Parlamentbe a Szent Koronát, másolata a Dunán hajókázott a millennium idején. Miért vonzódik Orbán Viktor kormánya a királyi, fejedelmi fejdíszekhez?

– Minden fontos, ami a magyar történelemben szimbolikus erővel bír. Nekünk Erdélyben a Bocskai-korona, most túlozni fogok, csaknem egyenértékű a Szent Koronával.

- De ez Magyarország. És Bocskai fejdísze Erdély függetlenségének szimbólumává vált.

– Viszont Bocskai István fejedelemnek köszönhetően került fel Magyarország a protestantizmus világtérképére. Koronájának valahol a Hajdúságban, Debrecenben lehetne helyet találni. De a tárgyalások csak most kezdődtek.

- Radnóti Sándor esztéta lapunknak az ön kulturális elképzeléseit így összegezte: „Fiatalkori, kitűnő erdélyi költő barátom mindig is kalandos elme volt. Államtitkári kinevezése után sok vicces dolgot mondott, amelyet nehéz lenne egységes rendszerbe foglalni.”

– Én meg azt válaszolom: kalandor alkatként többször vállaltam – még kilátástalan helyzetben is – a szokottnál nagyobb rizikót. S lehet, a végeredmény Radnóti Sándort igazolja majd. De én a magam belső motivációit követem, és az értékeléshez még kevés az eltelt idő.

- Nyilatkozta: ha sikertelen lesz, lemond a posztjáról. De mit tart sikernek, mit sikertelenségnek?

– Jövőre már kiderülhet, mennyi valósult meg mindabból, amiért az államtitkári feladatot elvállaltam. Ha negatív a mérleg, azt jelenti: nincs értelme maradnom.