Korábban is gyilkolt a martfűi rém? – Egy 1955-ös szolnoki emberölés lezáratlan aktája

2020. január 26. 18:00 - szerző: Dulai Péter

Hatvanöt éve megtámadtak és megöltek egy fiatal nőt, Nemes Erzsébetet a szolnoki vasútállomás közelében. Tettes gyorsan kellett. Bulyáki István végig tagadta bűnösségét, de életfogytot kapott a gyilkosságért. A később a martfűi sorozatgyilkost lebuktató nyomozó ügyész azonban azt mondja, adataik voltak arra, hogy Kovács Péter aznap a szolnoki állomáson tartózkodhatott. Nemes Erzsébetet hasonló módszerekkel ölték meg, mint ahogyan később a martfűi rém gyilkolt. Ha Kovács volt a tettes, az egyrészt azt jelenti, hogy Bulyáki ártatlanul ült 15 évet, és ha Kovácsot már ekkor elfogják, ma valószínűleg nem beszélhetünk a martfűi rémről, sem a pár évvel később ártatlanul elítélt Kirják Jánosról.

„Igaz az, hogy Szolnokon, különösen a vasútállomás környékén számos, általam ismert és ismeretlen fiatal nő ellen követtem el erőszakot, de Nemes Erzsébetet nem én öltem meg. Ezt a lányt sohasem láttam, és nem is hallottam róla...” – vallotta 1955-ben ifj. Bulyáki István. A 23 éves férfit azért ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre, mert a vád szerint az év július 1-jén megerőszakolt és megfojtott egy 19 éves nőt a szolnoki vasútállomás közelében.

A megyeszékhelyen élő Nemes Erzsébet a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozott, a személyi igazolványok kiállításával foglalkozott. Pár nappal halála előtt utazott Budapestre leszerelni, mert lejárt a szerződése. A fővárosban egy ismerősét kereste fel, majd 1955. július 1-jén, este fél tízkor indult haza a Nyugati pályaudvarról egy munkásvonattal. Holttestét másnap este hat óra körül találta meg egy házaspár a szolnoki vasútállomás közelében, egy bombatölcsérben, nem messze a lakóhelyétől. Az állomás környéke akkor még nem úgy nézett ki, mint most, gyakorlatilag Szolnok külterületének számított. A holttest egy füves részen feküdt, a Jósika utca 8/b szám alatti ház mögötti telken, ahol pár évvel később ház épült, ma pedig a Márka ABC található ott.

Az ügyben – mint ahogyan akkoriban az emberöléseknél – az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozott. Nemes Erzsébet hanyatt feküdt a bombatölcsérben, arcán ütésnyomok látszódtak, ballonkabátja és szoknyája fel volt húzva, kombinéja és nadrágja szétt volt tépve, nemi szervén ondónyomokat találtak, lábain és karján fogástól származó véraláfutásokat észleltek. Az orvosi szakvélemény szerint a fiatal nőt július 1-jén, pénteken éjfél körül megerőszakolták és megfojtották, aztán bedobták a második világháborús bombatölcsérbe. Az áldozat pénze és a karórája eltűnt.

A szolnoki vasútállomás 1955-ben
Fotó: Fortepan/UVATERV

A nyomozás során több embert is őrizetbe vettek, míg végül július 14-én eljutottak ifj. Bulyáki Istvánhoz, akit egy évekkel később megjelent, az esetről szóló tanulmányban dr. Bodor Endre rendőr alezredes csak „Szolnok hírhedt fenegyerekének” nevezett. A 23 éves, a szolnoki reptéren tizedesként szolgálatot teljesítő férfi a nyomozás adatai szerint egy olyan társaság tagja volt, amely évek óta szervezetten követett el nemi erőszakot. Bulyáki először mindent tagadott, azt mondta, soha semmilyen bűncselekményt nem követett el. Aztán azonban valahogy előkerült több tanú és sértett, és így a rendőrség összerakta, hogy a férfi 1952 őszétől kezdve tizennégy nő sérelmére követett el nemi erőszakot. A gyanúsított végül beismerte a korábbi erőszakos ügyeit, de Nemes Erzsébet megtámadását és megölését végig tagadta. Ez viszont nem volt akadálya annak, hogy elítéljék.

A Rendőrségi Szemlében már a jogerős ítélet előtt ismertették Bulyáki ügyét. A közvetett bizonyítékok alkalmazása egy bűnügy vizsgálata során című tanulmányt az a dr. Bodor Endre írta, aki évekkel később ismét írt a Bulyáki-ügyről. E szerint kriminalisztikai szempontból az szólt Bulyáki ellen, hogy Nemes Erzsébet esetében hasonló volt az elkövetési mód, mint ahogy a gyanúsított korábbi áldozatait is megtámadta: befogta az orrát és a száját, majd letépte alsóruháit, „ütött, vert, fojtogatott”. Mivel a gyilkosság közelében lakóházak voltak, a tettesnek „gyakorlott” személynek kellett lennie, ráadásul ismernie kellett a környéket. Ellene szólt az is, hogy a férfi bokszolt, erős testalkatú volt, és testi erejét használta ki fiatal lányokkal szemben. Bulyákinak a tanulmány szerint nem volt alibije, sőt több hamis alibivel is próbálkozott. A bűncselekmény idején a tanúvallomások szerint a szolnoki vasútállomáson tartózkodott, ahol állítólag korábban többször is vadásztak nőkre a bandájával. Egy tanú szerint ismerte áldozatát, mert látta őket korábban táncolni egy étteremben. Nemes Erzsébettől mintegy ezer forintot loptak el, Bulyáki pedig feltűnően költekezett a gyilkosság után.

A nyomozók találtak két tanút, akik a bűncselekmény időpontjában látták Bulyákit és „egy nőt, akinek személyleírása Nemes Erzsébetre illik” a bombatölcsér közelében. Vallomásukat azonban kérdésessé tette, hogyan láthattak bárkit is éjszaka, a gyéren megvilágított részen. A helyszínen találtak egy saras, véres zsebkendőt, amelyet a gyanúsított barátja Bulyáki zsebkendőjeként azonosított, de a gyanúsított azt mondta, ő sosem használt zsebkendőt.

A tanulmány ugyanakkor azt is kiemeli, hogy a helyszíni szemlén a technikus nem talált ujjnyomot, a holttestet pedig lemosták (!) a boncolás előtt, így eltűntek az ondónyomok is.

Egy-egy tanú kihallgatására nem készültek fel rendesen. További kritikai észrevétel volt, hogy az a bizonyos tíztagú bűnbanda, amely valamiért csak akkor került a nyomozók látókörébe, amikor történt egy emberölés, évekig garázdálkodhatott anélkül, hogy lebuktak volna.

Bulyáki István a rabosítási fotókon
Fotó: Dr. Bodor Endre - Élet elleni bűncselekmények

Kellett egy tettes

Bár a Bulyáki István ügyében keletkezett nyomozati anyag érthetetlen módon nincs meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban, a Bulyáki-aktában lévő bírósági iratok között találtunk pár levelet, amelyeket maga Bulyáki írt a nyolcvanas évek végén. A férfi életfogytiglani börtönbüntetését ugyanis később, az 1963-ban hatályba lépett jogszabályi rendelkezések miatt 15 évre enyhítették, így 1970. július 14-én, szinte napra pontosan 15 évvel a Szolnokon történt eset után kiszabadulhatott. Bulyáki az igazságügyi miniszternek írt levelében arra hivatkozik, hogy úgy tudja: a köztörvényes bűncselekmények ügyeit felülvizsgálják, ezért kéri, hogy az általa állítólag elkövetett bűncselekmény hátrányos jogkövetkezményei alól mentesítsék, vagyis ne számítson büntetett előéletűnek, mert így nem kap munkát. A levélben azt is írja, megkínozták, hetekig sötétzárkában volt, majd többszöri kihallgatás után elé tettek egy már megírt jegyzőkönyvet, amelyet aláírt. Állítása szerint az áldozatot csak fényképről látta, az elkövetés időpontjában nem is volt Szolnokon. Azt is megemlíti, hogy a gyilkosság idején esett az eső, és amikor nála házkutatást tartottak, tiszta ruhákat vittek el tőle. Szerinte ha ő lett volna a tettes, akkor a ruhái sárosak lettek volna. Az akkor már az ötvenes éveiben járó férfi egy barátjára hivatkozik, akit anno tanúként is kihallgattak, és aki állítólag azt mondta neki, ő tudja, ki volt a valódi gyilkos. „Azt is tudom, hogy a pártbizottság utasítására ebben az ügyben a rendőrségnek elkövetőt kellett találni.” A szolnoki levéltárban úgy emlékeznek, hogy Bulyáki valamikor a kilencvenes években besétált hozzájuk a fiával, hogy kikérje saját ügyének iratait, és akkor is azt hangoztatta, hogy ártatlanul ítélték el 1955-ben. Ma már Bulyáki és a fia sem élnek, de unokája elmondása szerint a nagyapja szabadulása után a családnak is mindig azt hangoztatta, hogy nem ő követte el a gyilkosságot, amelyért 15 évet ült. Ez persze nem bizonyíték semmire. Azt mi is több forrásból hallottuk, hogy a férfit verték a beismerő vallomás kicsikarásának érdekében, ami megint csak nem állt távol az akkori rendőrségi gyakorlattól. Bulyáki azonban végig tagadott, nem ismerte be a gyilkosságot. A férfi kérelmét végül elutasították, mert nem találták érdemesnek a mentesítésre. Bulyákit az indoklás szerint szabadulása után garázdaság és közlekedési vétség miatt büntették, vagyis „nem viselkedett úgy”, ahogyan az elvárható lett volna egy büntetett előéletű embertől.

Nemes Erzsébet megölése idején a Szolnoktól mintegy húsz kilométerre található Tiszaföldváron élt Kovács Péter, aki később a martfűi rémként vált hírhedtté, miután több nőt is megölt Tiszaföldvár és a szomszédos Martfű környékén. 1957-es – hivatalosan az első – gyilkossága miatt egy Kirják János nevű férfit ítéltek el, aki tizenegy évet ült egy olyan emberölésért, amelyet valójában nem ő, hanem Kovács Péter gépkocsivezető követett el. Erről a történetről szól A martfűi rém című, 2016-ban bemutatott magyar film, amelyet Sopsits Árpád rendezett.

A tiszaföldvári Kirjákra nem volt nehéz ártatlanul is ráverni Szegedi Margit megölését, mert ismerte a nőt, vallomásaiban összevissza beszélt, nem volt megfelelő alibije, és a kihallgatói verték is. Az ügyben a hatvanas években perújítást kezdeményező és ennek köszönhetően a sorozatgyilkost is lebuktató egykori nyomozó ügyész, dr. Barna Bálint azonban a mai napig nem biztos benne, hogy Nemes Erzsébetet nem Kovács Péter gyilkolta-e meg.

A négy nő megöléséért halálbüntetésre ítélt Kovácsot az 1955-ös gyilkosságért nem tudták meggyanúsítani, pedig voltak adataik arról, hogy az akkor 21 éves férfi a nő halálának napján a szolnoki vasútállomáson éjszakázott.

Kovács 1955-ben katona volt Budapesten, a szolnoki levéltárban fellelhető vallomása szerint július elején volt eltávozáson. Dr. Barna Bálint a 168 Órának elmondta, 1967-ben, a férfi elfogásakor adataik voltak, hogy a Nemes Erzsébethez hasonlóan Budapestről Szolnokra vonatozó Kovács lekéste a tiszaföldvári csatlakozást, ezért az éjszakát a szolnoki vasútállomáson töltötte. Vagyis a bűncselekmény időpontjában feltehetően ott-tartózkodott. Ez azonban annak ellenére is kevés volt, hogy a nőt hasonló módszerekkel ölték meg, mint amilyeneket Kovács Péter is alkalmazott később.

Kovács Péter, a martfűi rém

Ellentmondásos részletek

Kovács Péter gépkocsivezetőként járta az országot, nem valószínű, hogy „csak” hat bűncselekményt követett el, de annyit sikerült bizonyítani. Úgy tudjuk azonban, hogy a férfi még legalább két nőt megtámadhatott, de ők nem tettek feljelentést. Utóbbi érthető, hiszen a rendőrség akkoriban nem foglalkozott meghiúsult támadásokkal. Az egyik ilyen, 1963 után történt esetben egy tiszaföldvári nő nappal a határban biciklizett, amikor észrevette, hogy egy motoros alak követi. Az ismeretlen férfi gyorsított, megelőzte a biciklist, majd leugrott és megtámadta, de a nőnek szerencséje volt, mert be tudott menekülni egy közeli tanyára. Információink szerint akkor ismerte fel támadóját, amikor évekkel később meglátta az újságban a már elfogott Kovács Péter fényképét. A férfi ugyan nappal sosem támadott, de többször is motorral indult vadászni a környékre.

Nemes Erzsébetet az orvosszakértők szerint meg is erőszakolták, Kovács Péter azonban egyik ismert támadásánál sem tett ilyet, hanem önkielégítést végzett a holttestek felett. A szolnoki nő pénze és karórája is eltűnt, Kovács pedig egyik ismert bűncselekménye során sem vitt el értéktárgyakat áldozataitól. Bulyáki Istvánhoz hasonlóan Kovács Péter is erős testalkatú volt, viszont a szolnoki vasútállomás környékét nem igazán ismerhette, mert vallomása szerint 1954 előtt el sem hagyta Tiszaföldvárt.

A tiszaföldvári Kovács – akit gyerekkorában szexuálisan zaklattak – 1957 és 1967 között hat bűncselekményt követett el, közülük négy áldozata meghalt. Hármat megfojtott, hatból öt támadást a késő esti, illetve éjszakai órákban követett el. Áldozatait – egy kivétellel, amikor megzavarhatták – lemeztelenítette vagy ruhájukat megszaggatta. Nemes Erzsébet halálát is fojtogatás okozta, és éjszaka támadták meg.

Kovács Péter valamennyi bűncselekménye szexuális jellegű volt ugyan, de erőszakot nem követett el, mert „beteges önkielégítőnek” vallotta magát. Többször lesből figyelte az utcán elhaladó nőket. Végül mind a négy, terhére felrótt gyilkosságot beismerte, így felmerülhetett a gyanú, hogy ha már 1955-ben is ölt és kapcsolatba is hozták Nemes Erzsébettel, akkor miért pont a szolnoki gyilkosságot tagadta volna? Ezt a nyomozó ügyész is furcsának találja, bár a martfűi rém nem egyszerre, hanem egyenként ismerte be az általa elkövetett gyilkosságokat. Barna Bálinték a legutolsó, 1967-es emberöléstől visszafelé kezdték felgöngyölíteni a szálakat. Az is tény, hogy tudták, négy rábizonyított emberölésért már bőven halálra ítélhették, a Nemes-ügyet talán ezért sem erőltették tovább. Mivel a férfi nem tett beismerő vallomást, több mint tíz év távlatából egyébként is kevés terhelő adat volt a nyomozók kezében.

Ha Kovács Péter ölte meg Nemes Erzsébetet is, az egyrészt azt jelenti, hogy Bulyáki István ártatlanul ült 15 évet börtönben, és ha Kovácsot már ekkor elfogják, akkor ma valószínűleg nem beszélhetünk a martfűi rémről, sem az ártatlanul elítélt Kirják Jánosról. Utóbbi ugyan végül szabadult, de nem sokkal később öngyilkos lett.

Kovács Péter bizonyított bűncselekményei

1957. július 22. Szegedi Margitot egy vízelvezető árokban találják meg Martfű külterületén, betört koponyával. Ezért a gyilkosságért Kirják Jánost ítélik halálra, de a Legfelsőbb Bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre módosítja a megyei bíróság ítéletét.

1962. március A 20 éves, tiszaföldvári Sipos Ilona meztelen holttestét veti ki a Tisza. A jelek arra utalnak, hogy a nő még élt, amikor a vízbe került.

1963. november 13. Kovács Péter kalapáccsal ront egy Homok község felé tartó nőre, de az áldozat túléli a támadást.

1964. május 4. Kovács egy magányos járókelő asszonyt támad meg Tiszaföldváron, de a nő el tud menekülni.

1965. március 25. A 15 éves, tiszaföldvári Méhész Éva meztelen holttestét kifogják a Tiszából. Mellkasán vágásszerű sérülést találnak, és kimutatják az erőszakos fulladásos halált.

1967. június 20. Az öcsödi hídtól hét kilométerre a Körös partján egy megcsonkított női holttestet találnak. Az áldozat a 28 éves, tiszaföldvári Szekeres Károlyné.

Ha érdeklik hasonló bűncselekmények, látogasson el a szerző Facebook-oldalára.