Kitől kell félteni a sajtó szabadságát?

- Kitől kell félteni a sajtó szabadságát?

– A hatalomtól. A hatvanas évek végén kezdtem rádiózni, tudom, milyen, amikor beavatkozik a hatalom. És azt is tudom, miként próbáltak meg egyes újságírók kibújni ez alól, és elérni, hogy a hallgatók, az olvasók megismerjék az igazságot. A rendszerváltás idején azt hittem, a közmédiumok megpróbálnak majd objektíven, pártatlanul, a különböző véleményeket egymással szembeállítva tájékoztatni. De hamar kiderült, tévedtem. Már a kilencvenes évek elején, az akkor még egyeduralkodó közszolgálati televízióban és rádióban megkövetelték a kormánypártokat támogató hangnemet. A Hankiss-Gombár-páros egy ideig tartotta a frontot, de eltávolításukkal megszűnt a védelem. És az egypártrendszeren szocializálódott vezető újságírók nagy része végrehajtotta a kéréseket, vagy lelkesen túl is teljesítette. Még az az abszurd is megesett, hogy az egyes csatorna tévéhíradója lett a kormánypárti, a kettes Egyenlege pedig a kvázi ellenzéki. Pedig a közszolgálat nem ilyen.

– Több mint két évtized telt el azóta. Mire volt elég?

– Arra, hogy a Fidesz kialakítsa a maga demokráciáját: vannak ők, a haza és a nemzet igazi képviselői, és mindenki más, a nem hazafiak, nem nemzetiek, nem demokraták. Mindez rátelepedett a sajtóra is, sőt az egész társadalomra. Ezért nincs sajtószabadság, ez ugyanis nem szabad, hanem háborús állapot.

– Mondhatunk, írhatunk, amit akarunk. Akár ebben a cikkben is. Ez a sajtószabadság, nem?

– A kapitalizmusban nemcsak ettől függ a szabadság, hisz vannak olyan piaci és gazdasági korlátok, amelyek ha nem is tiltó szóval, de lehetetlenné teszik a szabad szólást. Megbundázott pályáztatás, lebegtetett engedélyek, hirdetési bojkott, interjúbojkott. Soroljam? Ezekkel még a legnagyobb külföldi tulajdonú kereskedelmi médiumok is befolyásolhatók. Nézett mostanában híradókat?

– Néztem. Például a TV2 híradójába nem fért be a Habony-botrány. Pedig annál zaftosabb politikai bulvárhír aligha létezik, mint hogy a miniszterelnök főtanácsadója dzsipjéből kipattanva lerendez egy verbálisan aktív idős házaspárt. Aztán még jogerős ítélet is születik ellene, amelyben megállapítják a garázdaságot.

– Már a két nagy országos televíziós frekvencia privatizálásakor sem tudták elérni, hogy a nagy kereskedelmi adók kötelesek legyenek pártatlanul és alaposan foglalkozni a közélettel. De azért néhány évig nem a bulvár volt az úr a hírműsorokban. Pár hete viszont, amikor például kiderült, hogy a magyar GDP 2012-ben 1,7 százalékkal visszaesett, és ezzel Európa egyik legrosszabbul teljesítő országa vagyunk, a TV2 esti főhíradójában az erről szóló beszámoló a harmincnegyedik percben hangzott el.

– A kormány tudatosan depolitizálja a médiát?

– Persze. Ráadásul a „dömper ütközött tehervonattal” típusú híreket másfél millióan nézik, a komoly híradót jó esetben fele annyian. Vagyis, ha egy kertévés vezető vállalja az összeütközést a hatalommal, nemcsak hirdetéseket veszít, hanem nézőt is. Botrányos. Amit drámaivá tesz, hogy aki „velem van”, azt a hatalom telepakolja állami és államközeli hirdetésekkel, aki meg nincs, az nem kap semmit.

– A Sláger Rádió lenyúlásával a Fidesz és a szocik kéz a kézben képesek voltak kiűzni Magyarországról Amerika egyik legnagyobb médiabefektetőjét. Aztán a Sláger helyére lépő Neo FM-et Orbánék reklámmegvonással hónapok alatt padlóra tették.

– A Sláger-Neo-frekvenciaosztás kétségtelenül bűnben fogant. De annak idején, ha piszkosan is, még működött a demokrácia az ORTT-ben, ez a mostani egypárti médiahatóságban totálisan megszűnt.

– Ma is a hatalom dönti el, mit ír a sajtó? Sokan aczéli diktatúrát kiáltanak, ami azért mégiscsak túlzás.

– Persze, hiszen semmi sem ugyanaz. A technológia is más, itt az internet, ahol bárki bármit mondhat.

– Pont úgy, mint a Klubrádióban.

– Még létezünk, és az önkényes, de még nem teljesen önkényuralmi rendszerben negyedszer nyertünk jogerősen pert a frekvenciánk használatáról. Csak az a baj, hogy a Médiahatóság ugyanúgy fittyet hányhat a bírósági ítéletekre, mint Orbán Viktor az Alkotmánybíróságra. Persze ma nyilván sokkal több minden kimondható, mint 1990 előtt. De a közszolgálati médiában bizonyos szavak nem használhatók, úgy, mint a pártutasításos rendszerben. Döbbenetes, hogy ezt megfélemlítettségből sokan hajlandók is végrehajtani.

– Az ön műsorába 1992 óta bárki betelefonálhat, páran nem a legkifinomultabb stílusban nyilvánulnak meg. Ez is a sajtószabadság része?

– Amikor elindult a műsor, sokan aggódtak, mi lesz, ha valaki élőben, teli szájjal, durva kifejezésekkel szidja akár a miniszterelnököt. Azt mondtam, legfeljebb leteszem a telefont. Az a vicc, hogy húsz év alatt ilyen nagyon ritkán fordult elő. Van önmérséklet az emberekben. Igaz, én azonnal moderálok, vitatkozom, igyekszem visszaterelni a magukról megfeledkezőket. S ha nem megy, megmondom, ezt a hangot nem tűrhetjük. De ebben is sokat változott a világ. A rendszerváltáskor nem gondoltuk, hogy itt még valaha is náci szövegeket fognak üvölteni. Amikor az Egyenleg Göncz Árpád 1992-es kifütyülésekor felfedezett egy árpádsávos zászlót a Kossuth téren, még nem merték védeni azzal, amivel a kétezres években, hogy ez csak egy történelmi zászló. Abból támadt igazán botrány, hogy ez lehetetlen, nyilván odamontírozta a szerkesztő. Persze ma sem tudunk mit kezdeni az önkényuralmi jelképekkel. Jó-e, ha valaki nyilaskereszttel mászkálhat? És az, ha nyíltan vállalja náci mivoltát? Beletartozik-e ez a szólás- és véleményszabadságba? Van-e súlyos veszélye annak, ha szabadon terjeszthetők a náci eszmék? Nehéz rá válaszolni. Vagy könnyű?

– Azt megteheti, hogy adásban helyretesz egy balra elkötelezett hallgatót?

– Bárkivel szembemegyek, ha hülyeséget hord össze, különben engem és a műsoromat is magával ránt. Ha alaptalanul támadják az Orbán-kormányt, simán vitatkozom velük.

– Mennyit változott a betelefonálók attitűdje az elmúlt húsz évben?

– Amíg a Kossuthon, a versenytárs nélküli közszolgálati rádióban dolgoztam, sokkal inkább törekedtem az egyensúlyra, mint ma. A Klubrádióban két hónapig sikerült tartanom ezt a vonalat, mert a közönség pillanatok alatt megtalálta ezt a jobboldallal szemben kritikus, balliberális adót, és elvárta tőlem, hogy hagyjam abba az egyensúlyozgatást. Ezzel együtt akad pár jobbos betelefonálóm, nekik külön örülök, hiszen másfajta hangot hoznak, és az is része a magyar valóságnak. Például van egy gazdasági ügyekben szakértő, normális, joviális jobbikosom, vele teljesen józanul tudunk beszélgetni. Csak azt nem értem, miért jobbikos.

– Az előbb érintettük a Habony-botrányt. Egy ilyenbe Nyugaton azonnal belebukott volna az elkövető. Nálunk viszont él és virul a „következmények nélküli ország”. Miért?

– Ez a mi specialitásunk. A társadalom, a közélet és a média sem képes kellő nyomást kifejteni. A Zagyva nevű Gyula az Osztolykán Ágnesnek tett bunkó kijelentése miatt Nyugaton másnapra eltűnt volna a süllyesztőben. Itt nincs az az ügy, amelyben a magukat demokratikusnak valló pártok összefognának, csak politikai számítás létezik. A Habony-ügynek sem lesz következménye. Különösen fájó, hogy a kormánypártiak, ha nincs kedvük, nem nyilatkoznak, így nem számoltatható el a hatalom. Hogy egy Matolcsy vagy egy Németh Lászlóné elérhetetlen a média számára, az minden íratlan szabályt felrúg. Arról már nem is szólva, hogy Orbán Viktor soha nem nyilatkozott még a Klubrádiónak. Igaz, a hallgatóim nem is igazán kíváncsiak a túloldali politikusokra. Ha nagy néha sikerül egy fideszessel húsz percet beszélnem, fújnak rám, hogy miért kellett ilyen sok időt adni neki, hisz úgyis tudjuk, mit fognak mondani.

– Önnel ki áll szóba a „túloldalról”? Lázár? Rogán?

– Kósa, néha Varga. Lázár kétszer is bent járt a rádióban, Rangos Katalinnál. Talán abban az egyórás műsorban jobban érzi magát, mint tíz-tizenöt percben, ahol én esetleg élesebb vagyok. Rogán viszont a frakcióvezetősége óta úgy tér ki, hogy annál jobban már nem is lehet.

– A jó ideje a Rádió Q-nál dolgozó Fiala Jánosnál mindennapos vendégek a fideszes vezetők, pedig ő is nyíltan baloldali.

– Tizedakkora hallgatottság mellett.

– Ilyen erővel a Klubrádiónak tobzódnia kéne fideszes alanyokban.

– Így viszont felmutatható: lám, ők ellenzéki rádiónak is nyilatkoznak. Holott kerülik az érdemi vitát és a kemény kérdéseket.