Kemenesi Gábor: Új fertőzési láncolatok indultak el

2020. augusztus 10. 14:29 - szerző: 168 Óra - forrás: Népszava

Bár az új fertőzések száma továbbra is nagyon alacsonynak mondható, az elmúlt napok jelentései egyértelműen a járvány terjedésének gyorsulásáról számolnak be. Az esetszámok nőnek, most a havi átlaga (21,3) több mint márciusban (18,1) volt, amikor is bezárták az országot, írja a Népszava.

Aggasztónak találom az esetszám növekedést, ráadásul baj az is, hogy nem egy-egy gócpontról beszélünk.

Az új esetek nem egyetlen eseményhez köthetők, hanem az ország különféle helyein találtak rá az új pozitív esetekre. Ez azt jelenti, hogy új fertőzési láncolatok indultak el.

Ennek meg az a következménye, hogy még több új fertőzés lesz”

- nyilatkozta a lapnak Kemenesi Gábor

A virológus nem tudta megmondani, hogy mi az oka az esethalmozódásnak. Szerinte most ugyanis arra sem hivatkozhatunk, mint az első hullám kezdetén, amikor a vendégmunkások tömegesen jöttek haza Magyarországra, mert most nem volt olyan esemény, ami ezt erősítené.

Koronavírus - Szent László Kórház Szent László Kórház
Fotó: Balogh Zoltán

A szakember a Facebook-oldalán több, a közbeszédben felmerülő kérdésre is választ ad. Szerinte például a szövetmaszk valóban nem szűri ki a vírust, de felfogja a terjesztő folyadékcseppecskék döntő többségét. Ezért kell minél szélesebb körben hordani, ezt jelenti a tömegességi elv. Kemenesi szerint az, hogy más betegségekben többen halnak meg, szintén nem jogosít fel senkit arra, hogy más emberek életét kockára tegye pusztán dacból.

Úgy látja, egy emelkedő tendencia elején vagyunk, ha pedig nem vigyázunk, szeptemberre ismét elrendelhetik a korlátozásokat. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, a virológus szerint kezelhető szinten kell tartani a járványt.

Most az a legfontosabb, hogy ne lankadjon az emberek ébersége, tartsák be a megelőzéshez szükséges szabályokat, így a megfelelő fizikai távolságot, hordják a maszkot és mossanak kezet!"

- üzente Kemenesi.