Háború a koncért

– Oligarchaállam, versenyképesség. Van közös pontjuk?

– Nincs. Az oligarchaállamban kiválasztottak vannak, akik képesek érvényesíteni az erőfölényüket. A versenyképességnek viszont alapfeltétele a piacgazdaság, amelyben az erőforrásokat úgy osztják el, hogy azok a leghatékonyabban hasznosuljanak. Utóbbi valójában soha nem működött jól Magyarországon, amit épp az jelez, hogy bizonyos oligarchák rendszereken átívelve talpon maradtak.

– Akkor miért csak főként az elmúlt évek kapcsán emlegetjük az oligarchákat, a korrupciót?

– Ez egy folyamat része. Nem mondhatjuk azt, hogy minden rossz a 2010-es kormányváltással kezdődött, de azóta kétségkívül csúcsra járatták a korrupciót. Hallatlanul hatékonnyá tette a Fidesz az újraelosztást, amelynek még véletlenül sem lehet kedvezményezettje olyan, aki nem a belső körből való. Hogy miért épp most erősödött ez fel? Szerintem leginkább az uniós pénzek miatt. A közösségi támogatások kifizetésének felpörgése tálcán kínálta a lehetőséget a klientúraépítés erősödéséhez. Ezt segítette a kétharmados többség, melynek révén személyre szabott törvényeket alkottak. Elérték, hogy – a jogállamiság felől nézve – senki se hivatkozhasson törvénysértésekre a visszaélésekkel kapcsolatban.

– És a közgazdaság felől nézve mi látszik?

– Jelentős koncentrációk néhány szektorban. A mezőgazdasági földhasználat még a két világháború között sem kötődött ennyire kevesekhez, mint most. Európában is példa nélküli, ami itt történt. A kialakított 3-4 ezer hektáros nagybirtokok nagyon rosszak versenygazdasági szempontból. Az ipar bizonyos területein – például az autógyártásban, ahol jelentős a technikai fejlesztési igény – elfogadható a koncentráció. Megjegyzem, beszállítóként itt is nagyobb szerepet kaphatnának a kisebb hazai vállalkozások. Ám a mostani berendezkedésnek nem az a lényege, miként állíthatók elő versenyképes termékek, hanem hogy hogyan lehet minél gyorsabban és a leghatékonyabban lenyúlni az uniós pénzeket. Ehhez megtalálták a fejlesztési irányokat, ilyen például az építőipar, az építőanyag-gyártás. Ebből azonban nem lesz tőkebővülés. Azt a jelentős pénzt, amit az EU-tól kaptunk, nem technikai megújításra, nem a tőkeállomány korszerűsítésére fordította a kormány, hanem a monopolpozíciók bebetonozására. A hatalomgyakorlás szempontjából logikus, hogy egzisztenciálisan tartják kézben az embereket, csakhogy ebből nem lesz versenyképes gazdaság.

– A választásokig el akarják költeni a 2014–2020-as uniós időszak minden támogatását. Mi lesz 2018-tól?

– Gyorsan észrevesszük majd, ami már ma is látszik, hogy a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme nem 3 százalék. Ha nem lenne uniós pénz, s netalán néhány multinacionális vállalat is elhagyná az országot, a GDP nulla százalék körüli növekedési szintre esne vissza. Ha a schengeni határokat korrigálnák, és hazaküldenék a külföldön dolgozó magyarokat, akkor a munkanélküliségről is gyorsan kiderülne, hogy 11 százalék, nem 6,5. Nagyon kevés, amit saját erőből tudunk a gazdaságért tenni. Közeleg az igazság pillanata.

– Ismét lélegeztető gépen lehet a magyar gazdaság?

– Nagyon kevés az olyan magyar többségi tulajdonú vállalat, amely hosszú távon stabilan tud működni, s olyan a piaci részesedése, amellyel a világpiacon is képes befolyást gyakorolni. A magyar gazdaság önmagában életképtelen, a keleti nyitásnak pedig semmi alapja. Magyarország évszázadok óta a nyugati munkamegosztási rendszerben működik: ebben kellene maradni úgy, hogy nemcsak alapanyagot és nyerstermékeket, hanem feldolgozott árukat állítunk elő. Az oligarchikus berendezkedés nem ezt segíti. Noha új körülmények között, de ugyanolyan feudális rendszer épül itt, amilyen a 18–19. században volt, ami akkor Magyarország óriási elmaradását hozta.

– De ha nem lesz többletforrás, az oligarchák közt sem lesz mit elosztani.

– Ha nincs többletforrás és a nyerstermékeket sem lehet jól értékesíteni a világpiacon, akkor kevesebb a visszaosztható pénz is, és megkezdődik az oligarchák közötti háború a koncért. Már most idegesen számolgatnak, mert látják: 2018-2020 környékére vége a mai bőségnek. Ezzel szemben egy normális gazdaságban a versenyképes kapacitások termelik a tőkét, abból jön a többlet, amit újra el lehet osztani.

– Feléljük a pénzt?

– Rossz irányba megyünk. A miniszterelnök úgy gondolja, a politikai hatalmát leginkább az oligarchái tudják erősíteni. Aki nem lojális, annak rögtön vége. Simicska Lajos helyére azonnal Mészáros Lőrinc és Garancsi István lépett. Tényleg ennyire vak a magyar társadalom jelentős része? Vagy inkább fásultak? Nem látják, hogy kilopják a szemüket és felélik még az unokáink jövőjét is?

– Lánczi András, a Századvég Alapítvány elnöke azt mondja, ha a nemzeti érdekért tesszük ezt vagy azt, az eleve nem korrupció.

– Lánczi azt hitte, megvédi a kormányt, mondván, valóban támogatni kell a hazai tőkét. Ez igaz, de ezt nem úgy kell csinálni, hogy elvtelenül kivesznek barátokat a versenyből, s nekik előnyöket adnak. Lehetőséget kell nyújtani a sok kicsinek, hogy kinőjék magukat. A GDP-nek nem a 1,5 százalékát kellene kutatás-fejlesztésre költeni, hanem hármat. Legyen versenyképes az oktatás, és akkor a magyar emberek majd képessé válnak hosszú távon felvenni a versenyt. A mostani kedvencek elherdálják a lehetőségeket: az ingyen jött uniós támogatások nem szervesülnek, nem épülnek be, nem javítanak versenyképességet. Ebből így sosem lesz sikeres gazdaság.

– Az újra befektethető tőke nagy része pedig offshore cégekben landol.

– Orbánék 2010 előtt csak arról beszéltek, mekkora disznóság, hogy a szocialistáknak offshore cégeik vannak. Most ugyanígy offshore cégekbe menekítik ki a pénzt. Gyakorlatilag eltűnik a termelő tőkeállomány.

– És meddig képes Orbán Viktor életben tartani ezt a rendszert?

– Orbán oligarchabirodalmának

akkor lesz vége, ha már nem tudja irányítani vagy kordában tartani az embereit. Vagy ha már nem lesz miniszterelnök. Pont így ért véget a Kádár-rendszer. Mindenki arról beszélt, ki lesz Kádár János utódja. Kádár lemondott, egy-másfél év múlva pedig összeomlott a rendszer. Talán most is így lesz.

– Mennyi idő van addig hátra?

– Már most érezhető az elégedetlenség, a féltékenység a Fideszen belül. Új törésvonalak is megjelennek. Idegesek, mert nem tudnak olyan dinamikában pénzekhez jutni, mint eddig, az EU pedig egyre több vizsgálatot indít. Azért nem derül ki, mekkora is a baj, mert a Magyar Nemzeti Bank előfinanszírozza a támogatások kifizetését. De hosszú távon ez nem tartható fenn. Hogy a Fideszen belülről indul-e el a változás, vagy a társadalom egyszer csak nem tűri többé a szemérmetlen rablást, esetleg az EU elégeli meg, hogy Magyarország semmilyen terhet nem akar vállalni, csak a markát tartja, vagy az Egyesült Államok lép – nem tudom. De a végjáték elkezdődött.