Deutsch Tamás hozza szokásost: a Fideszt nem lehet kirúgni a Néppártból, mert csak ők rúghatják ki magukat

2020. január 4. 12:13 - szerző: 168 Óra

Nem a Fideszről fognak dönteni, hanem magának a kormánypártnak a döntése lesz, hogy melyik európai pártcsaládban képzeli el a jövőjét – nyilatkozta Deutsch Tamás a Magyar Nemzetnek.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője ezzel azt a pénteki hírt kommentálta, miszerint már Donald Tusk, az Európai Néppárt elnökének asztalán fekszik a néppárti jelentés a Fideszről.

Deutsch Tamás szerint a Fidesznek egyelőre nincs hivatalos tudomása a jelentés elkészültéről.

– Ha igaz a sajtóértesülés, annak nagyon örülünk – fogalmazott, emlékeztetve arra, hogy tavaly márciusban, amikor

a nagyobbik kormánypárt egyoldalúan felfüggesztette a tagságát az Európai Néppártban,

még októberre jósolták a kérdés lezárását, nemrég viszont már az újév elejét kezdték emlegetni.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– Hangsúlyozom: nekünk bármelyik időpont jó. A lényeg, hogy minden esetben mi döntünk, és nem rólunk döntenek

– szögezte le a Fidesz-alapító.

 

Megerősítette, hogy a kormánypárt részéről kijelölt grémium – amely Novák Katalin államtitkárból, Varga Judit miniszterből és Szájer József EP-képviselőből áll – hamarosan szintén elkészíti összegzését. Deutsch Tamás úgy véli, a jelenleg ismert menetrend alapján elképzelhető, hogy a pártcsalád március eleji brüsszeli tanácskozásán születik majd csak döntés.

Azt a Politico írta meg pénteken egy magas rangú fideszes forrásra hivatkozva, hogy Orbán Viktor komolyan fontolgatja, hogy egyoldalúan kiléptesse-e a Fideszt az Európai Néppártból. Eszerint a kilépés után a Fidesz képviselői az Európai Parlamentben átülnének az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) nevű frakcióba, amelyben a magyar kormányfő valamiféle vezető tisztséget kapna.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK