Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Eljátszott esélyek – Inotai András: a Fidesz és Orbán Viktor nem ért a válságkezeléshez, ebbe fognak belebukni

2020. április 6. 11:00 - szerző: Sebes György

A magyar társadalom nagyon rossz mentális állapotban találkozik a jelenlegi kihívásokkal. Hiába hirdet a miniszterelnök összefogást, ez éppen miatta lehetetlen, hiszen elvesztette a bizalmat – mondja Inotai András közgazdász professzor. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója szerint a koronavírus fenyegetésekor visszaüt az a politika, hogy tíz év alatt minden területet tudatosan és felelőtlenül leépítettek, pénzügyileg kivéreztettek. Most valóban válságot kellene kezelniük, de ehhez nem értenek. Ebbe fognak belebukni.

Amikor még szó sem volt a koronavírusról, ön már akkor járványról beszélt. Aminek jele, mennyire lehetetlenné vált egy minimálisan szükséges társadalmi kohézió kiépítése. Ezt nem is olyan régen, tavaly október végén éppen lapunkban fejtette ki. Most, a vírus fenyegetésekor ez még inkább aktuális.

És éppen emiatt felmérhetetlen Orbán Viktor és körének felelőssége. A társadalom megosztása nem is tíz éve kezdődött, amikor először szerzett a Fidesz kétharmados többséget a parlamentben, hanem már 2002-ben, az elvesztett választás után. Akkor hangzott el, hogy a haza nem lehet ellenzékben, és azóta tekintenek ellenségnek mindenkit, aki nem támogatja a vezért. Mindvégig egyetlen cél lebegett Orbán szeme előtt: a hatalom megszerzése és megtartása. Ez vezetett a társadalom végleges megosztásához. Most azonban, a koronavírus fenyegetésekor visszaüt a politikája. Hiába hirdet a miniszterelnök összefogást, ez éppen miatta lehetetlen. Hiteltelenné vált, hiszen soha nem volt hajlandó se együttműködésre, se kompromisszumokra. Ha a rendkívüli felhatalmazásra nem hajlandók azonnal rábólintani, akkor a nép ellenségének kiáltják ki most is az ellenzéket, és megbélyegzik. Miközben a társadalom a jelenlegi helyzetben kész lenne a szolidaritásra, az összefogásra, csak a jelentős része már egyáltalán nem bízik a hatalom birtokosaiban.

Ön azt is mondja, hogy a járványválság csak a jéghegy csúcsa. Valóban úgy véli, hogy a jelenlegi kormányzat tíz év alatt óriási lehetőségeket szalasztott el?

Fotó: Marton Meresz

2010 után páratlan esély kínálkozott a modernizációra. A nemzetközi és a hazai környezet jelentős fellendülést tett volna lehetővé. A politikai stabilitás és az uniós támogatás együtt elegendő lett volna a gazdaság megszilárdításához, a szakmai alapokon nyugvó intézményrendszer megerősítéséhez, az egészségügy és az oktatás fejlesztéséhez. Helyette minden területet tudatosan és felelőtlenül leépítettek, pénzügyileg kivéreztettek. A mostani krízis mélysége még inkább rávilágít erre. Az ország ugyanis ellenállóbb lehetne, ha a gazdaság versenyképes lenne, kiépült volna a politikától független, de nemzetközileg is versenyképes magyar kis- és középvállalati ipari és szolgáltatási struktúra. Mindemellett pedig a társadalom megbízna a politikai vezetőkben. Az esélyt eljátszották. Csak a haveri oligarchia kiépítésével foglalkoztak.

A kormányzat büszkén állítja, hogy a gazdaságot most sokkal jobb helyzetben érte a sokk, mint a 2008-as válság idején. Ha ez így van, akkor miért látszik úgy, hogy szinte minden összeomlik, és nemcsak itt, hanem világszerte is?

Mert óriási az ország sebezhetősége. Azzal kérkedtek például, hogy az uniós országok közül hazánkban a legnagyobb a növekedés, ötszázalékos. Csak azt felejtették el megemlíteni, hogy közben több mint öt százalékkal leértékelődött a forint, vagyis euróban mérve nem nőtt az egy főre jutó jövedelem. E tekintetben az uniós átlag 70 százaléka alatt vagyunk, és a magyar társadalmi termék is az uniós tagállamok 0,8 százalékát jelenti. A kapitalizmus klasszikus jellemzője, hogy a tőkét értékteremtő céllal használják. Itt viszont elherdálták a beérkező pénzeket, sok milliárd euró veszett kárba, miután spekulációra és az oligarchia vagyonszerzésére, valamint egyeduralmuk megteremtésére, a diktatúra alapjainak lerakására fordították. Egy Potemkin-rendszer épült az autóiparra, valamint nagyrészt az unió által finanszírozott és keményen túlárazott infrastrukturális, valamint építőipari- ingatlanpiaci vállalkozásokra alapozva. Most pedig összeomlik az egész, ráadásul az egyoldalú függőség ezt a folyamatot felgyorsítja. Ennek sajnos mindannyian a kárvallotai vagyunk, nem csak azok, akik ezért felelősek.

Ön azt mondja, a Fidesz és Orbán Viktor sosem tudtak válságot kezelni. Ezt mire alapozza? És ha most is így van, mit jelent a jelenlegi körülmények között?

Még ráadásul mindig szerencséjük is volt. Emlékezzünk csak vissza, hogy amikor először kormányra kerültek, 1998-ban, a Bokros-csomag eredményeként konszolidált gazdaságot vettek át. Ha 2008-ban ők vannak hatalmon, a pénzügyi válság nemcsak a vezetőt, hanem egész pártját is elsodorta, maga alá temette volna. A Bajnai-kormány sikeres válságkezelésének is köszönhették, hogy 2010-ben kétharmados többséget szerezhettek, majd utána még két alkalommal. Az utóbbi tíz év bebizonyította, hogy mennyit értenek a gazdasághoz és mit tartanak fontosnak. Most valóban válságot kellene kezelniük, de ehhez nem értenek. Ebbe fognak belebukni. Amihez hozzájárulhat, ha hazatér a mintegy 500 ezer magyar jelentős része, aki messze nemcsak anyagi megfontolásból, hanem a kedvezőtlen vagy éppen káros társadalmi-politikai légkör miatt is hagyta el az országot az utóbbi tíz évben. Ők robbanótöltetet jelenthetnek a hatalommal szemben. Nekik van nemzetközi tapasztalatuk, alkalmazkodóképességük, többnyire fiatalok, felelősségtudatosak, jövőorientáltak. Az is motiváló tényező lehet, hogy külföldön lévén – szemben a határon túli magyarokkal – a többségük nem tudott élni szavazati jogával, ami meghatározó tényező volt a kétharmados többség kialakulásában a választásokon.

Csakhogy a bukásuk árát is az ország fizeti meg.

Valóban, páratlan társadalmi-gazdasági kihívásokkal szembesülünk, de nagyobb veszély, ha megszilárdítják a hatalmukat és örökre maradnak. És tovább mérgezik a társadalom tudatát.

Fontos kérdés: mennyit ront – netán javít – a helyzeten a rendeleti kormányzásra szóló felhatalmazás?

Érdemes itt is felidézni a történelmet. Németországban 1933-ban Hitler elfogadtatta azt a törvényt, amely „a nép és a birodalom ínségének megszüntetéséről” szólt. Abban sem volt szó totális felhatalmazásról, mégis minden, ami utána következett, az akkori jogszabály szövegéből eredeztethető. Magyarországon 2020-ban sem a gazdasági racionalitás a meghatározó, hanem Orbán Viktor hatalmi mániájának erősítése. A felszínes intézkedések, a középkori ráolvasás a jelenlegi helyzetben nem segítenek. Ha viszont az erőskezű hatalom megteremtése, vagyis a diktatúra felé tett lépés a valódi cél, akkor Magyarország kiírja magát a 21. századból. És most ez reális és közeli veszély.

Fotó: Marton Meresz

Nem látja túl sötéten a helyzetet?

Ami napjainkban itthon és a világban történik, az mindenképpen nagyon aggasztó. Az eddig működő termelési láncok szétestek, a világgazdaság hanyatlik. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban, de Németországban is a valaha volt legnagyobb méretű gazdasági mentőcsomagról határoztak. Magyarországon – Európa legtöbb államához képest – jogilag és pénzügyi támogatás szempontjából is nagyon védtelen a munkaerő, ami rövid idő alatt gyorsan terjedő és kezelhetetlen tömegű munkanélküliséghez vezethet. Ebben a helyzetben a legfontosabb, hogy fenntartsuk a társadalom életképességét, szolidaritását, kohézióját. Egy idő után lehet majd a gazdasággal is foglalkozni, itt is hatalmas mentőcsomagra lesz szükség, de most, amikor minden leépül, a társadalommal kell elsősorban törődni. Nem kérdéses, hogy a sporttal, idegenforgalommal, kormányzati építkezésekkel kapcsolatos összes presztízsberuházást le kell mondani, továbbá sokmilliárdos költségvetési tételeket kell átcsoportosítani nem utolsósorban a társadalom tudatát tovább mérgező kormányzati kommunikációból a társadalom fizikai és mentális állapotát javító területekre. Ezt már számos ország megtette, több esetben a politikusok és kormányzati vezetők fizetésének jelentős csökkentésével. Ilyen társadalmi szolidaritásvállalásáról a magyar milliárdosok esetében még nem tudunk.

Így akár sikeres is lehetne a válságkezelés?

Az már most biztosnak látszik, hogy még kedvező forgatókönyv esetén sem kerülhető el a két számjegyű infláció. Ennek oka a tömeges pénznyomtatás a legsúlyosabb esetek kezelésére, a termelési-szolgáltatási tevékenységek – legalább időleges – drámai visszaesése és az egyes területeken várható áruhiány árfelhajtó hatása. Mindehhez járul a nemzetközi infláció begyűrűzése, ami a magyar gazdaság rendkívüli sérülékenységének következménye, valamint a forint erős és folytatódó leértékelődése, ami automatikusan növeli valamennyi importtermék árát. A várható infláció karbantartása és jövedelemtorzító szerepének gyengítése mindenütt, de nálunk különösen egyik meghatározó eleme kell hogy legyen a válságkezelő gazdasági stratégiának. Nem kevésbé kulcsfontosságú a társadalom felkészítése a válságkezelés költségeire. A magyar társadalom nagyon rossz mentális állapotban találkozik a kihívásokkal. A hatalomgyakorlás elmúlt évtizedében alkalmazott központi eszközök, nevezetesen a gyűlöletkeltés, a sorozatos ellenségkeresés, a társadalom egyes csoportjainak mesterséges szembeállítása alapvetően és veszélyes szintre növelték a bizalmatlanságot és aláásták a szolidaritást. Le kell vonni a tanulságokat, hogy ne a gyűlölet és az ellenségkeresés határozza meg a jelenünket, és főképpen ne a jövőnket, hanem a felelős gondolkodás és az együttes cselekvés.