Egyszer már elítélték az Esztergom–Nyerges Rally szervezőjét

Az Esztergom–Nyerges Rally szervezőjét egyszer már elítélték, akkor is halálos baleset történt. 

2024. március 25., 13:57

Szerző:

Egyszer már egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték jogerősen Esztergom–Nyerges Rally szervezőjét halálos baleset miatt. Azonban nem volt eltiltva a versenyszervezéstől – írja a 444. Ahogy arról beszámoltunk, a vasárnapi versenyen az egyik autó becsapódott a nézők közé és négyen meghaltak és nyolcan megsérültek. 

A 11 évvel ezelőtti városlődi ralibalesetben hatan sérültek meg, egy néző halt meg, az ügyben az ajkai bíróság azt állapította meg 2018-ban, hogy a verseny sem a helybeliek, sem a nézők szempontjából nem volt biztonságos. A bíróság ezért akkor a verseny szervezőjét tette felelőssé, az Arrabona Rally Club elnöke a tárgyaláson nem ismerte el bűnösségét, és sajnálatát fejezte ki a történtekért – írta akkor az ügyről a  veol.hu. A lap akkori cikke szerint Bognár Gábor a tárgyaláson azt mondta, korábban ő is indult versenyeken, 1987 óta szervez ralikat, kétszer vette át az év legjobb versenyszervezője díjat, a városlődi versenyig közel 85 ralinak volt a gazdája, és előtte még sosem történt baleset – írja a Telex.

Esztergom–Nyerges Rally versenyen történt halálos baleset miatt a rendőrség büntetőeljárást indított

2024. március 24-én 12 óra 20 perc körüli időben a 1126-os számú úton Lábatlan és Bajót között a 6-os kilométerszelvényben az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen tartózkodók közé hajtott.

A baleset a nézők elől elzárt területen következett be, az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett.

A baleset következtében három férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette, ketten életveszélyes, öten súlyos, egy fő könnyű sérüléseket szenvedett. A halálos áldozatok között gyermek nincs.

A rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja – halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)