Drága étteremben ebédelt a menekültek keserű sorsában részesülő Gruevszki, majd elmenekült az újságíró elől - Videó

2018. december 12., 17:51

Szerző:

24.hu megtalálta a Magyarországon menedékjogot kapó, hazájában körözés alatt álló macedón ex-kormányfőt, Nikola Gruevszkit, aki Buda egyik drága éttermében, a Pusztaszeri úton lévő 57 nevű helyen fogyasztotta el ebédjét. Gruevszki sofőrrel, egy sötétített üvegű autóval érkezett az étterembe, ahol két ismeretlen férfivel együtt étkezett. A volt miniszterelnököt nemrég a budapesti Anker közben is lefotózták, vagyis úgy tűnik, semmitől sem zavartatva jár-kel a fővárosban.

A hírportál újságírója megpróbált kérdezni az étteremből kilépő Gruevszkitől, többek között arról érdeklődve, hogyan szökött meg Macedóniából és segítettek-e neki ebben magyar diplomaták. A volt miniszterelnök azonban válasz helyett gyorsan az autójába pattant, a kocsi pedig csikorgó gumival száguldott el a helyszínről. Az eseményt az alábbi videón örökítették meg.

Gruevszki 2006 és 2016 között vezette Macedóniát a VMRO-DPMNE nevű párt élén. 2016-ban végül abba bukott bele, hogy kiderült, még a saját párttársait is tömegesen hallgattatta le. De a lehallgatások teljes köre akár tízezer emberre is kiterjedhet. Több per is folyik ellene, de egy ügy miatt már el is ítélték és két év börtönt kapott. Azonban büntetésének megkezdése előtt Albániába szökött, ahol a tiranai magyar nagykövetség munkatársai bizonyíthatóan segítséget nyújtottak neki, hogy Szerbián keresztül Magyarországra jöhessen.

Egyes hírek szerint már Macedóniában is magyar segítséggel szervezhették meg a szökését. Hazánkban azután rekordgyorsasággal menedékjogot is adtak a macedón bűnözőnek, mert a magyar hatóságok szerint Gruevszki életét veszély fenyegette Macedóniában.