Száz év szennyezésével adnák el a 11 hektáros Illatos úti telepet, melynek kármentesítése 10 milliárd forint

2020. augusztus 12., 15:01

Szerző:

A 2008 óta felszámolás alatt álló Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepéről 2015-ben szállították el azt a 12 ezer hordónyi veszélyes vegyi anyagot, amit szabálytalanul tároltak. A telepen hozzákezdtek a talaj és a talajvíz megtisztításához is, de a folyamatok, ahogy egyéb kármentesítési munkák is, elakadtak, például az épületek elbontásából származó hulladék is még mindig a telepen áll.

Baranyi Krisztina hétfőn jelezte, hogy a kormányhoz fordul segítségért a kármentesítése ügyében.

Ferencváros polgármesterének a Nemzeti Vagyon Kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter válaszolt. Mager Andrea azt írta, hogy

"megkezdődött az Illatos úti Vegyiművek kármentesítése, az 1. ütemben a mérgező anyagokat tartalmazó hordókat a kormány költségére elszállították"

 – utalva a 2015-ös elszállításra. A miniszter hozzátette, hogy a teljes kármentesítés költségei akár a 10 milliárd forintot is meghaladhatják majd. Az, hogy ez megtörténik-e, kétséges, hisz a végrehajtást nehezíti, hogy a károkozásért felelős tulajdonosnak nincs vagyoni fedezete.

A miniszter arról is ír, hogy előkészítés előtt van a kármentés II. üteme, igaz, az ezt végző társaság és az adós gazdálkodó szervezet között még nem zárult le a szerződéskötés.

Mager szerint a problémára megoldási alternatíva lehet az ingatlan környezeti teherrel történő értékesítése

 – a korábbi tájékoztatása szerint a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya ennek nem látja elvi akadályát, jelenleg azonban nem ismert olyan potenciális vevő vagy érdeklődő, aki ezt tudná vállalni. A környezeti teherrel történő értékesítés – vagyis hogy így, száz év szennyezésével adják el a 11 hektáros telket – számomra teljesen elfogadhatatlan, mert nem lesz olyan magánbefektető, aki 10 milliárdot kifizetne a szennyezés felszámolására.

Trükközés, lepapírozás volt a jellemző hasonló esetekben, a mérgek jellemzően maradtak"

 – írta Baranyi Krisztina a Facebook-oldalán.

A kórházak ellenőrzését is erőforrásnak tekinti a kormányzat, úgy gondolják, hogy nem csak a finanszírozás korrigálásával, hanem a szabályok betartatása is javíthatja a betegellátást. A kórházszövetség konferenciájának második napján az ellenőrzéseket végző szakterületek vezetői szembesítették az intézményvezetőket a föltárt visszásságokkal – írja a Népszava.