„A semjéni állítás rágalom, a kilencedik parancsolattal szembeni bűn” – Iványi Gábor megvédte az egyházát

2018. augusztus 9. 11:55 - szerző: 168 Óra

A lelkész nyílt levélben reagált a miniszterelnök-helyettes vádözönére.

Nyílt üzengetéssel folytatódott a több, mint hét éve tartó küzdelem a 2011-ben egyházi státuszát elveszítő Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), valamint a jogfosztást kierőltető kisebbik kormánypárt, a KDNP között. A 168 Óra számolt be róla, hogy a KDNP elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes júniusban egy képviselői írásbeli kérdésre adott válaszában durva vádakat fogalmazott meg a MET-tel és vezető lelkészével, Iványi Gáborral szemben. Az LMP-s Szabó Szabolcs akkor arról kérdezte Semjén Zsoltot, hogy mikor szüntetik meg az Iványiékkal szemben jogsértéseket.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A kérdés apropóját az is adta, hogy a közelmúltban született meg az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) jelentése, amely bírálta a magyarországi vallásszabadság korlátozását, az egyházak elismerési folyamatának önkényes jellegét. A 2011-es új egyházügyi törvény bevezetése óta ugyanis kizárólag az Országgyűlés minősíthet egy vallási közösséget bevett egyházzá.

Iványi Gábor most egy hosszú, nyílt levélben reagált a miniszterelnök-helyettes vádjaira. többek között arra, hogy a MET profitált abból, hogy egyházként kiegészítő normatív támogatást kapott az államtól szociális és oktatási intézményei után. Semjén Zsolt szerint az új egyházügyi szabályozást éppen a visszaélések megakadályozása miatt vezették be. Iványi ezt "minden alapot nélkülöző sértegetésnek" minősítette. A lelkész kifejtette, az oktatási intézményeinkbe például mélyszegénységben élő gyermekek járnak.

„Aki ismeri, hogy milyen körülmények között működnek a szegényeket felkaroló iskoláink, ahol sem az önkormányzat, sem a szülők nem tudnak semmiféle támogatást biztosítani – sőt igen gyakran a családokat is mi segítjük tüzelővel, cipővel, ruhával, élelmiszerrel –, az pontosan tudja, hogy ez az állítás milyen hamis és alaptalan”

– írta a MET vezetője, akinek az a semjéni állítás sem tetszik, hogy a 2011-es törvénnyel az Orbán-kormány célja a korábban kvázi alanyi jogon járó egyházi státusszal való visszaélések megakadályozása volt. A visszaélések vádját Iványi Gábor minden alapot nélkülöző közönséges sértegetésnek tartja.


Semjén Zsolt a júniusi válaszában azt is kifogásolta, hogy Iványi Gábor védelmébe vette és Nobel-békedíjra javasolta Soros György amerikai magyar üzletembert, aki a kormányfő-helyettes szerint "hazánk biztonságát és jövőjét fenyegeti". Iványi szerint azonban „a holokauszt-túlélő, aggastyán korú, emberbarát” Soros veszélyes tevékenységéről kitalált semjéni állítás közönséges, szégyenteljes rágalom, sőt, a kilencedik parancsolattal („Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!”) szembeni bűn.

Iványi Gábor szerint tény, hogy Soros mintegy ötven országban támogatta az elmúlt harminc évben az alapvető emberi jogokért küzdő szabadabb világ létrejöttét. 

„Magyarországon Orbán Viktor és jelenlegi környezetének nem egy tagja hálával tartozik neki azért, amit a karrierjük kiépítése érdekében értük tett”

- írta a lelkész. Hozzátette, Soros György hatalmas összegeket fordított a szegények és szükségben lévők megsegítésére is. Ezért őt kiszemelni közellenségnek, gyűlöletkampányt indítani ellene, lejáratására arcképével teleplakátolni az országot "igazi politikai gaztett".