A nemzetközi sajtó is Magyarországot figyeli, tízezres, erőszakos tüntetésről írnak

2018. december 17., 10:02

Szerző:

Az elmúlt hét legnagyobb, több mint tízezer fős tüntetését rendezték Budapesten a baloldali ellenzék, diákok, civil és szakszervezetek - írja tudósításában az NBC News.

Fotó: NBC News

Az amerikai hírcsatornának nyilatkozó demonstrálók nem akarták megadni teljes nevüket, de elmondták, azért vannak itt, mert az átengedett rabszolga és közigazgatási törvény nem szolgálja a magyar nép érdekét.

Több ezer tüntetőről ír az Al Jazeera hírportálja is, amely hozzáteszi, hogy a budapesti tüntetéshez ezúttal Győr, Szeged, Miskolc és Debrecen is csatlakozott vasárnap.

A The Washington Post híradása kiemeli, hogy a fagyos idő ellenére a tüntetők kitartanak. A Washington Post említi meg, hogy a Jobbik is részt vesz a tüntetésen.

Erőszakba torkollott a rabszolgatörvény elleni tüntetés Budapesten - áll a CNN címében. A cikk kiemeli, hogy a populista Fidesz kétharmados győzelme után kemény kritika és nyomás alá került az Európai Unió részéről antidemokratikus intézkedései miatt.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.