A fideszesek megszavazták az OLAF-jelentés publikálását, de már ki is derült, hogy „véletlenül rossz gombot nyomtak"

2018. február 7., 17:52

Szerző:

Zalaegerszegen ma a Fidesz több képviselője is megszavazta, hogy kikérjék az Európai Unió csalásellenes hivatalának Elios-jelentését, és azt nyilvánosságra hozzák – írja a hvg.hu.

A közgyűlés ülésére a szocialista Kiss Ferenc és az LMP képviselője, Paksy Zoltán készített előterjesztést arról, hogy a városban egymilliárd forintos beruházást hajtott végre az Elios Zrt., ezért különösen fontos, hogy megismerjék az OLAF érveit. A 24.hu megszerezte és ma elkezdte publikálni a jelentést, amely szerint akár a szervezett bűnözés fogalmát is kimerítik azok a mechanizmusok, amelyekkel a Tiborcz-féle Elios elnyerte az OLAF által vizsgált közbeszerzéseket.

A zalaegerszegi ellenzéki indítványa arra hivatkozik, hogy ez az utóbbi idők legsúlyosabb visszaélési botránya lehet, és a szereplőknek kötelességük az ügy mielőbbi tisztázása és az érintettek mielőbbi felelősségre vonása. A polgármesternek február 15-éig adtak időt a dokumentum kikérésére.

A 12 fideszes és 2 ellenzéki jelenlét dacára az előterjesztés 8:6 arányban átment.

Csakhogy nem sokkal az után, hogy a lap leadta a hírt, a zalaegerszegi polgármesteri kabinetből megkeresték őket azzal, hogy

a fideszes képviselők rossz gombot nyomtak, és kezdeményezték, hogy holnap, azaz csütörtökön újra szavazzanak a kérdésben.

 

 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.