210 milliót vernek el három átadóünnepségre a kampány alatt, mert akár Orbán is részt vehet rajtuk

2018. január 23., 18:27

Szerző:

Megjelent egy pályázati felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Nettó 360 millió forintért keres rendezvényszervezőt a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) – írja a Magyar Nemzet.

A beruházások átadórendezvényeinek megvalósítása, és még néhány egyéb rendezvény megszervezéséről szóló felhívás igen bőkezű, a keretösszegből a nyertes cégnek nettó 210 millió forintért mindössze három rendezvényt kell megvalósítania. Igaz, ezek annyira, de annyira jelentősek, hogy „többek között Magyarország miniszterelnöke és egyéb kiemelten védett személyek” is a résztvevők között lehetnek:

1.) A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) nagyszabású átadóünnepségének megszervezése és lebonyolítása, valamint az Orczy kert átadása (résztvevők száma: min. 100 – max. 400 fő)

2.) A megújult Gül Baba türbéjének átadó rendezvénye (résztvevők száma: min. 100 – max. 200 fő)

3.) A Moholy Nagy Művészeti Egyetem fejlesztési programját bemutató rendezvény (résztvevők száma: min. 1000 – max. 2000 fő)

Ezen kívül van egy 150 milliós keret a Helló, Budapest Fesztiválra (akár 12 ezer résztvevővel), és egyéb, meg nem határozott konferenciák, szakmai rendezvények megszervezésére, a rendezvényekhez kapcsolódó promóciós feladatokra, és egyéb kreatív ötletekre.

Fotó: Facebook/NKE

A rendezvényeket márciusban és áprilisban, az április 8-i országgyűlési választásokat felvezető kampány véghajrájában tartják. Hogy mi kerül 3 darab, egyenként maximum egynapos átadóünnepségbe, azt a felhívás nem részletezi. Pedig mennyivel olcsóbban megoldotta az átadást a csepregi városvezetés, amely decemberben óvodásokat térdepeltetett szalmán az utca átadásakor, vagy ma Nemesvámoson, ahol a fideszes képviselőt a helyi óvodások vigyázzállásban hallgatták.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.