Végre kiderült, valójában miért is fagyoskodik saját otthonában Oszter Sándor és neje

2019. január 30. 18:18 - szerző: 168 Óra

Oszter Sándor és felesége egyik nap még vidáman boncoltak egy böszme nagy vaddisznót a konyhában, erre egyszer csak jött a szörnyű hír, hogy nem egészen 13 fokban fagyoskodnak a saját otthonukban, mert elromlott a gázkazánjuk.

Egy ország hullatja a könnyeit a színész és neje keserveitől elmecseredett szívvel azóta is, most azonban megszólalt az inkriminált gázkazán gyártója is, és amit mond, az elég erős stichet ad a diósjenői balladának. A levelet a comment.blog tette közzé. 

A cég képviselője közölte, hogy „a vonatkozó törvény értelmében minden gázüzemű berendezés  a beszerelés után csak akkor használható, ha azt a gyártó által feljogosított szakszerviz beüzemeli. Köztudott, hogy valamennyi gázkazánt a biztonságos és hibátlan működés érdekében évente legalább egyszer felül kell vizsgáltatni szakszervizzel.   

 A cég 2011-ben értékesítette az Oszter Sándor háztartásában lévő kazánt, az elmúlt hét év alatt azonban a kazán hivatalosan, dokumentálhatóan beüzemelésre nem került, azon rendszeres karbantartást a cég által erre feljogosított szakember nem végzett.

Mindebből arra lehet következtetni – és ez most megerősítésre került –, hogy a gázkazán beszerelésének színvonala minősíthetetlen volt, azt olyan alapvető hibákkal végezték el, amelyek szükségszerűen oda vezettek, hogy a fűtési rendszer és ezzel együtt a gázkazán felmondta a szolgálatot."