Saját lakása vonalas telefonján nyújt 25 éve lelkisegélyt egy meleg férfi édesanyja

Szenteh Natália fia 19 éves volt, amikor egy vasárnap összehívta a családot azzal, hogy fontos bejelentenivalója van. Sem édesanyja, sem édesapja, de még testvére sem tudta, még csak nem is sejtette, hogy fiúk, öccsük, akit nevezzünk Zolinak, azt akarja elmondani, hogy meleg.

A reakciók változatosak voltak. Míg Natália sírva fakadt, aggódott, mi lesz fiával, börtönbe zárják-e (hiszen régen ez is egy eshetőség volt), esetleg kiközösítik, sajnálta, hogy nem mehet végig az utcán úgy, hogy foghatja a párja kezét, addig Zoli édesapja úgy kezelte a sokkot, hogy először magába zuhant, és nem akart a témáról beszélni.

– Ugyanúgy szereti a gyerekét, a kapcsolatuk semmiben nem változott, de a témát kerüli – meséli Natália, aki hozzátette, egyáltalán nem igazak minden esetben a melegeket övező viselkedési sztereotípiák, hiszen fia azon túl, hogy a bátyánál érzékenyebb gyerek volt és nem rajongott a fociért, semmiben sem különbözött a többi fiútól.

Az előbújásnak már 25 éve, Natália élete pedig azon a vasárnapon segítő fordulatot vett. Az édesanya saját elmondása szerint nagyon elfogadó családban nőtt fel, orvos édesapa és színházban dolgozó édesanya gyermekeként, ma is ott él ahova született. – Izgága gyerek voltam, művészeti középiskolát végeztem, majd elmentem mérnök hallgatónak, azt otthagytam, egyszerűen azért, mert link voltam – mondja mosolyogva. Natália mindezt megcáfolja azonban, ugyanis bár háziasszonyként definiálja magát, világ életében dolgozott, először építészirodában, majd egy szállodában. – Akkor úgy fogalmazok inkább, hogy ha sikertelenség ért, akkor könnyen feladtam és elmentem valahova máshova. Utólag ezt nem bánom, mert ez a sokféle lehetőség és környezet adta azt, hogy rengeteg embert megismertem, és ez segített abban, hogy jó rálátásom legyen az emberi viselkedésre, amit később kamatoztattam.

Natália egy zenészhez ment férjhez, teherbe esett, és amikor első gyermeke megszületett, angolt tanított otthon. –Ahogy Zoli előbújt, rögtön az elején felmerült bennem, hogy, ha én ilyen könnyen fel tudom dolgozni ezt az információt, segítenem kellene olyan családoknak, ahol ezt, nem hogy nem fogadják ilyen lazán, de akár kitagadásig, kiközösítésig fajulhat a dolog.

Nem véletlenül vetődik ez fel, mert bár Natália szerint is sokkal jobb ma a helyzet, mint huszonöt évvel ezelőtt volt, mégsem széleskörű az elfogadás. Főleg, ha mélyen vallásos családokról van szó.

– A hívóimnál mindig rá kell kérdeznem, hogy milyen vallási hátterük van, mert sokkal nehezebb, amikor nem csak a ténnyel kell megbirkózniuk, hanem a hitükkel is.

Natália fia előbújása után nem sokkal úgy döntött, segíteni szeretne. Először a Háttér Társaság, LMBTQI civil szervezet telefonos lelkisegély-szolgálat egyik hívásfogadója volt. – Amikor a fiam előbújt, a férjemhez fordultam, hogy beszéljük meg a dolgot. De ő nem akarta. A fiam megkért, hogy maradjon ez négyünk titka, így a barátnőimmel sem beszélhettem meg. Akkoriban még semmilyen lelkisegély-szolgálat nem volt, internetes kapcsolattal sem rendelkezett minden háztartás, mint ma. De ahogy a Háttér Társaság megalakult, én is beszálltam.

Natália ahhoz, hogy segíthessen, sokat beszélgetett gyermekével, hogy megértse a melegek problémáit. Azt mondja, nagyon nyitott volt, sok mindent mesélt, Natália pedig rengeteget kérdezett. Akkoriban a fia úgy vélte, a társadalom nagy része homofób (ez ma már azért jobb tendenciát mutat), és többek között beszélt a melegek általános társadalmi helyzetérôl.

- Én minden szülőnek hangsúlyozom, hogy beszélgessen gyermekével, egy dolgot viszont mindig tanácsolok: a szex megélését, mikéntjét ne érintsék. Én sem örültem volna, ha az én édesapám arról faggat, mit művelek a barátommal az ágyban.

Natália nem véletlenül emelte ki utóbbit, ugyanis úgy véli, a melegek és leszbikusok szexuális szokásairól vad fantáziálások és tévhitek vannak, éppen ezért tapasztalta, hogy ez jobban izgatja a hozzátartozók fantáziáját is és nagyon gyakran előfordul, hogy a saját képzelgéseik miatt undorodnak tőle.

A nagy beszélgetés után egy-két évvel a Háttér Társaság akkori vezetője felkérte Natáliát, legyen ő az a telefonos segítő, aki a hozzátartozókkal beszél. – Nagy tapasztalatra tettem szert, óriási volt a forgalom, mivel internetes oldalak nem voltak, mi voltunk az egyetlenek, akik felvilágosítást tudtunk adni, legyen szó akár HIV/AIDS kérdésről, védekezésről vagy melegbarát szórakozóhelyekről.

Natália pár év operátorkodás után úgy gondolta, csinál egy klubot az érintett szülőknek, hogy személyesen is tudjanak beszélgetni. Legnagyobb meglepetésére, a nagy telefonos forgalom ellenére a klubban nem jelent meg soha senki. Tudta, és ez is bizonyíték volt arra, hogy még mindig kényes és kínos egy LMBTQI ember hozzátartozójának lenni, és a szülők féltve őrizték anonimitásukat.

– Csak hogy megértsék, mennyire így van ez, volt később olyan kliensem, aki, amikor átjött beszélgetni, hiába voltunk csak ketten a házban, ahogy a témára terelődött a szó, automatikusan lehalkította a hangját.

A klub sikertelensége ellenére Natália nem adta fel, és úgy döntött, hogy folytatja a telefonos segítséget, ezúttal a saját lakásában, ingyen, saját vonalas telefonján. Meghirdette a Mások című lapban a telefonszámát, és rögtön jöttek a hívások. – Sokan próbáltak rábeszélni, hogy forduljak alapítványhoz, kérjek hozzá segítséget, de én nem akartam. Otthon voltam, és vártam a hívásokat. Amik jöttek is.

Natália azt mondja, az évek során rájött, a szülők egy ilyen bejelentésre szinte soha nincsenek felkészülve, sokként éri őket. Ha fiatalokkal beszél, hangsúlyozza nekik, hogy nem kell megijedniük, ha az anyjuk elkezd sírni, vagy apjuk dühöngeni, ezek legtöbbször az első pillanat reakciói. Később ez lecsillapodik, a szülő elkezd gondolkodni és feldolgozni. A másik, amit szintén a fiataloknak tanácsol, hogy mindenképpen kommunikáljanak, beszélgessenek a szülővel, ha az vevő rá. – Nem vagyok pszichológus, nem tanult sémák, hanem tapasztalat alapján és egyénhez igazodva próbálok tanácsokat adni, meghallgatni őket, segíteni.

Natália azt mondja, van olyan hívó, akivel elbeszélget, de soha többé nem jelentkezik. Ő ezt is sikernek könyveli el, ugyanis azt gondolja, hogy megfelelő támpontokat adott neki a feldolgozáshoz, további tájékozódáshoz. Van olyan, akivel többször beszél, és akad olyan is – ez a kevesebb –, aki szívesen ül le személyesen is beszélgetni. Azt mondja, listát nem vezet a kliensekről, hanem fejben tartja azokat, akik rendszeresen telefonálnak.

Natália is szerepelt abban a dokumentumfilmben, és részt vett a hozzá kapcsolódó workshopban, amit a Háttér Társaság készített és szervez. A Szülők a szivárvány alatt című kiadványban és kisfilmben hat magyar szülő, köztük Natália mesél arról, hogy ők hogyan fogadták gyermekük előbújását. Nem mellesleg ez volt az a program, a filmbemutató, a workshop, a személyes foglalkozás, amit a Háttér Társaság hetekkel ezelőtt jelzett a Családbarát Ország Nonprofit Kft.-nek, hogy az eseménnyel csatlakozna a Családok Éve programsorozathoz. A programot szervező állami cég az Emberi Erőforrások Minisztériumának továbbította a megkeresést, de a minisztérium többszöri telefonos és emailes egyeztetés után sem hozott döntést.

*

Szenteh Natália könyve És ha a te gyereked lenne homoszexuális? címmel jelent meg a Masculus Kiadónál, telefonon pedig a 200-7990-es számon lehet elérni.