Három nap alatt hárommilliót keresett a mezőszemerei férfi, aki nem létező traktorokat árult az interneten

2018. szeptember 19., 11:09

Szerző:

A 22 éves férfi különböző internetes oldalakon hirdetéseket helyezett el, amelyekben traktorokat kínált eladásra, előleg megfizetése mellett. A csaló hirdetéseire telefonon jelentkező gyanútlan vevőknek a férfi álnéven mutatkozott be, majd egyeztetést követően a vevők a vételár 20 százalékát utalták át a vádlott által megadott bankszámlára.

A csaló férfi a vevői részére egy létező, de ténylegesen hozzá nem kötődő cég nevében előlegszámlát is kiállított, amelyen a saját bankszámlaszámát tüntette fel. A vádlott a hirdetésben szereplő traktorokkal valójában nem rendelkezett, azok leszállítása és a megrendelés teljesítése már a hirdetés feladásakor sem állt szándékában.

Célja kizárólag az előlegként befizetett összegek megszerzése volt.

A vádlott a fenti módszerrel három napon belül mintegy 3 millió forinthoz jutott: 2017. december 18-án egy soltvadkerti áldozatától előlegként 1.750.000 forintot, két nappal később egy kenderesi sértettől 1.311.500 forintot szerzett meg. Az összegek megérkezését követően a csaló a pénzzel együtt eltűnt, a becsapott vevők számára elérhetetlenné vált.

A más ügyben jelenleg letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlottat az ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza – írja az Ügyészség.

2024. május 10., 11:54

Magyar Péter szerint a Tisza Párt addig fog az MTVA előtt tüntetni, és addig nem mennek haza, amíg nem olvassák be a követeléseiket vagy nem ülhetnek le vitázni Deutsch Tamással, Dobrev Klárával, Gyurcsány Ferenccel vagy Orbán Viktorral.