Vallomást tesz a rendőrségen Gáspár Bea, aki ősszel bement a salgótarjáni kórházba ordibálni

2020. augusztus 4. 09:04 - szerző: 168 Óra - forrás: Blikk

Gáspár Győzőéknek tavaly novemberben volt egy autóbalesete: egy másik sofőr a forgalommal szemben haladt feléjük a 21-es főúton, majd frontálisan ütköztek. Az anyagi kár jelentős, a lelki trauma hónapok után sem múlik, a családnak pedig azzal kellett szembesülnie, hogy a másik autó sofőrje

ismét feljelentést tett Gáspár Bea ellen.

„Nem ez az első feljelentése. Korábban azért terelte jogi útra az ügyet, mert kimondtam a nevét, valamint a közösségi oldalamon elmondtam róla a véleményemet. Most pedig hazugságot állít rólam – mondta Bea asszony a Blikknek.

„Jövő héten kell a rendőrségen vallomást tennem, de ez felháborító. A baleset másnapján bementem a kórházba, mert szerettem volna beszélni ezzel a nővel. A szemébe akartam nézni és megkérdezni: ezt mégis miért tette? Nem jutottam be a szobába, ám

nem tagadom, kikeltem magamból, felemeltem a hangomat, a rokonai pedig velem kiabáltak.

Most ezért jelentett fel, hogy zaklattam őt. Ez nem igaz, hiszen végig a nővérpultnál álltam – emlékezett vissza Gspár Győző neje, aki nem érti, hogyan fajult idáig a helyzet.

„Nagyon unalmas már, hogy szinte hetente feljelent minket. Ha pénz kell neki, akkor jöjjön, szívesen adok, azok után, hogy tönkretette az életünket – jegyezte meg az eset kapcsán Gáspár Győző.