Angyali autózások

Istenem, micsoda autó! – sóhajtott fel egyként minden magyar tévénéző 1963 októberének utolsó keddjén, este nyolc után, amikor Az Angyal című krimisorozat első részében felbukkant a főhős egy gyönyörű, világos színű sportkocsiban. Nevezhetjük nyugodtan fehérnek is, lévén a film fekete-fehér – szerencsére, mert nálunk a színes adásokat akkoriban még nem is tervezték. Terelőútként említem Márki papa találmányát – osztálytársam felmenője sárga celofánt tett Munkácsy tévéjük képernyője elé, olyan volt, mintha napszemüvegben néznénk a filmet.

Simon Templar kocsijáról sokáig nem tudtam, hogy Volvo, amikor kiderült, némi csalódást éreztem. Jobban passzolt volna hozzá valami dögösebb márkanév. Ami azt illeti, a sorozat készítőinek első ötlete a Jaguar volt, de erről majd később.

A svéd autógyár korábban egyáltalán nem törekedett a sportosságra, beérték azzal, hogy tartós és praktikus családi gépkocsikat kínáltak. Amikor az amerikai vevők pénztárcájára építve átmenetileg szakítottak a hagyományokkal, olasz karosszériatervezőket bíztak meg a feladattal. A sors fintora, hogy a nyertes pályamunkával előálló Frua cégnél a Volvo egyik műszaki vezetőjének a fia, Pelle Petterson rajzolta a karosszériát. A Volvo-főnökök közül senki sem tudta, és amikor később kiderült, titokban tartották. Jobbnak látták, ha azt mondhatják: olasz formák uralják a P1800-asnak elnevezett sportkocsijukat.

Az új Volvót 1960 áprilisában mutatták be a New York-i autókiállításon. Nem véletlenül volt éppen ott a premier, az amerikai stílusjegyeket viselő kocsit a tengerentúli vevőknek szánták. Észrevehetjük ezt a hátsó szárnycsökevényeken és a korai típusok kissé eklektikus, a németek által ökörszarvnak gúnyolt első lökhárítóin is. A fogadtatás jó volt, sőt, az egyik amerikai szakértő azt írta, a Volvo P1800 a legjobb autó, amelyet a Jensen valaha épített. Ez a szarkasztikus megjegyzés arra utalt, hogy a Volvo kellő gyártókapacitás hiányában kiadta a munkát, a kocsit egy ideig Skóciában, a Jensen autógyárban szerelték össze. A szerkezet is elég nemzetközi, a kezdetben 1800-as, négyhengeres, 100 lóerős motor és a négyfokozatú váltó svéd, a kormánymű, az ablaktörlő, a gyújtás német, olasz Pirelli gumikat szereltek a kerekekre, a műszerek, a karburátor és az akkumulátor Angliában készült.

A Volvo P1800-as igazi népszerűségét azonban nem a sajtó, hanem a televízió hozta meg, mégpedig a brit ITC Entertaintment 1962–1969 között vetített 118 részes filmfolyama. Amikor a Leslie Charteris bűnügyi novelláit felhasználó televíziós sorozat előkészületei megkezdődtek, két fontos döntést kellett hozni. Az első a főszereplő volt, akit Patrick McGoohanban véltek megtalálni, de mégsem ő, hanem a nála egy évvel idősebb, akkor 35 éves Roger Moore kapta a szerepet. Moore-t addigra már megkedvelték a brit tévénézők is az Ivanhoe című, nálunk csak 1967-től vetített sorozatban.

Míg a fehér tollforgós sisakban pompázó Ivanhoe-Moore fehér paripáját táncoltatja, a modern idő igazságtevőjeként pofozkodó Saint-Moore autóval üldözi a latrokat, de e tekintetben Charteris nem adott útmutatást, mert az ő húszas években játszódó történeteiben kitalált autómárkákon száguld Templar, Hirondelen vagy Furillacon. A produkció úgy vélte, a legjobb választás a Jaguar éppen az idő tájt, 1961 tavaszán bemutatott sportkocsija, az E Type lenne, noha bizonytalanok voltak, hogy a szép szál Moore elfér-e majd benne. Csakhogy akkora szenzáció lett a 2+2 üléses Jag, hogy fél évig nem is árusították Angliában, minden autó az Államokba került. Ezek után a tévések hiába hivatkoztak a képernyő reklámértékére, a jaguarosok elutasították őket.

A produkció beszerzésekért felelős embere, Johnny Goodman egyik barátjától hallott először az új, sport-Volvóról. Elküldte Moore-t, nézzen szét az egyik Volvo-szalonban. Gyorsan megegyeztek, és minden ellenkező híreszteléssel szemben az ITC teljes áron vett egy autót. A kedvezmény annyi volt, hogy kaptak még pár komponenst, amelyekből egy utasteret összeállíthattak az Elstree Stúdióban, a belső felvételekhez.

Rögtön az első epizódban (A tehetséges férj) felbukkan a fehér Volvo. Templar száguld, kanyarodik, megáll, kiszáll, golfzsákot vesz elő a csomagtartóból, egyszóval lélegzetelállító, és biztos vagyok benne, nemcsak a hatvanas évek elején Moszkvics 407-esről álmodó, zörgő villamosra, rázó buszra, kormos vonatra kapaszkodó, Csepel teherautók és lovas kocsik alkotta utcaképet bámuló magyar férfilakosság számára tűnt mindez nagyon vonzónak.

Itt kell megjegyezni, hogy a nálunk elsőként vetített rész a második évad 23. epizódja volt, A láthatatlan millio-mos címmel, aztán jöttek az első évad filmjei, nehezen kiismerhető rendszer szerint. Megesküdtem volna, hogy minden kedden volt Angyal, de fájdalom, nem így történt, csak az első vetítés esett keddre, aztán áttértek a vasárnap estére, és nem hetente, hanem havonta egyszer. Az első négy részt pedig egy hosszú évnyi szünet követte.

Simon Templar Volvóján kezdettől az ST1 rendszám volt, amiből a főhős nevének kezdőbetűire gondolhatunk, de a filmcímben szereplő szó – The Saint – első és utolsó betűje is lehetett. Sajnos annyi év alatt megszoktam az Angyalt, így nem tudom, milyen lett volna, ha A Szent a sorozatcím, és az akkori egyházpolitikát nem is keverném ide.

Ama első epizódos autózás során rögtön támadt némi zűr, mert a külső felvétel közelében portyázó helyi konstáblert nem értesítették a tévések működéséről, így amikor a járőr kiszúrta az út szélén parkoló Volvót, amelyben Roger Moore a rendezőasszisztens jelzésére várt, azonnal intézkedni kezdett a gyanús rendszám miatt. Templar azonban az intést figyelte, és amikor megkapta, gázt adott, faképnél hagyva a döbbent közeget.

A filmsztár önéletírásából kiderül, hogy a The Saint forgatása idején ő is vásárolt egy P1800-ast. Ennek a második kocsinak a léte megmagyaráz bizonyos feltűnő praktikákat. Előfordul, hogy Templar ködlámpás autóval indul el, és ködlámpa nélkülivel érkezik meg. Ha a kocsi hátulját mutatták, akkor is marad csapda, az egyik autó hátfalán van GB matrica, a másikon nincs.

Mai szemmel az autós jelenetek nem túl eseménydúsak, a kocsi egyszer sem törik össze, a tipikus üldözési szituációban, amikor a rosszfiúk leszorítanák Templart, nem érnek össze a karosszériák.

Az igaz, hogy a Volvo P1800-as volt az Angyal autója, de az epizódok jelentős részében – főleg amelyek nem Angliában játszódnak – nem láthatjuk. Templar vagy egyáltalán nem vezet, vagy más márkát használ. Egy kivétel azonban fontos: soha nem ül Jaguarba! Az E Type több alkalommal feltűnik a történetekben, de általában a rossz oldal utazását szolgálja. Az Angyal Puerto Ricóban Ford Mustanggal üldözi a gonoszt, Ausztráliában Land Rovert vezet, Rómában Fiat Multiplába préselődik, s egy alkalommal (A kártyajáték) 1925-ös Rolls-Royce Phantom I-essel hajt a kártyapartira. (1977-ben a valóságban is vett egy Rolls-Royce-ot, igaz, új modellt.)

A kevés autózás hátterében sokszor a takarékosság állhatott, a The Saint sorozat meglehetősen kis költségvetésű produkciónak tűnik – miközben utóbb lélegzetelállító számok jelentek meg a bevételi oldalon –, láthatóan igyekeztek mindent a legolcsóbban megoldani. Annak idején kevesen vettük észre, hogy a fél világot bejáró igazságosztó ki sem lépett az angol stúdiók díszletei közül, a hitelességet az adott helyszínen (Bahamák, Haiti, Dél-Amerika, Cőte d’Azur, Róma, Párizs) színészek nélkül felvett snittek szolgáltatták, megkockáztatom, egyes esetekben idegenforgalmi filmekből is idéztek. Amikor Templar autót vezet, gyakran a stúdióban, egy karosszériametszetben forgatja a kormányt, a hátteret vetített képek adják, nem mindig tökéletesen. A stúdiófelvételek nyomán arra gondolhatunk, hogy az angol utak kiválóak, nincs kátyú, karosszériát rángató bukkanó. E tekintetben a rekordot kétségkívül az utolsó epizódban, az immár színesben felvett, A világbajnok című filmben állította fel a stáb, amikor a ralisztár Simon Templar versenykocsijában a duzzogó mitfahrer hölgy (Patricia Haines mint Kay Collingwood) Tolsztoj-regényt olvas menet közben. Egyikük sem visel sisakot, és nincsenek bekötve a TVR-ben, márpedig aki ült raliautóban – akár ötven évvel ezelőtt –, tudja, az öv nemcsak balesetkor véd, azt is megakadályozza, hogy a vezető és utasa a morzebillentyű mozgásával egyező ütemben verje fejét a kocsi tetejéhez.

Ugyan a Volvo világelsőként látta el kocsijait biztonsági övvel, és Templar autójában jól látható, a kemény öklű férfi jellemétől távol állt az ilyen óvatoskodás, soha nem kapcsolta be. Viszont nem is dohányzott az autóban, pedig amúgy lelkesen eregette a füstöt, az első epizódokban láncdohányosokat megszégyenítő gyakorisággal gyújt rá.

Más a helyzet az alkohollal. Ma is megengedett a sofőröknek némi alkoholszint az Egyesült Királyságban, a sörivók nagy örömére, de e tekintetben a hatvanas évek eleje igazi szabadságot jelenthetett, Simon ugyanis tölt és iszik szinte minden egyes jelenetben, sőt, akad olyan eset (A rideg jövő), amikor megáll autójával egy réten, kiszáll, plédet terít, letelepszik, pikniktáskájából pezsgőt vesz elő, és kortyol. Csak a sorozat utolsó előtti részében hallhatunk ilyen választ a kínálásra: „Nem kérek, vezetnem kell!”

A Volvo 1800 végigkísérte Az Angyal sorozatot. Három változata játszott a filmekben, az első széria még piros kárpittal, „tehénszarv” első lökhárítóval, nagy, krómozott dísztárcsával, aztán jött az egyenes lökhárítós, lemezfelnis, kis dísztárcsás, majd a fekete kárpitos, fakormányos, Minilite alufelnis kivitel.

A forgatás végén a fekete ST1 táblákat eladták azzal az autóval együtt, amelynek hivatalos rendszáma lett. Amikor a hetvenes évek végén Ian Ogilvy főszereplésével elkészítették Az Angyal visszatér című felmelegített új sorozatot, megkísérelték megvenni az ST1-et, de a tulajdonos még a bérbeadásról sem akart hallani, így a legendává vált rendszámot csak a külföldön készült felvételeken használhatták. Ehhez az új szériához a Jaguar három XJS sportkocsit adott az új Templarnak.

Az Angyal sikere hozzásegítette Simon Templart, hogy elnyerje a Sean Connery utáni James Bondot, de Roger Moore nem hagyott helyet maga mögött. Jellegzetes eleganciája, erős karaktere lehetetlenné tette, hogy a későbbi Angyal-filmek sikeresek legyenek. Igazán jó autózásokat pedig a Minden lében két kanál (The Persuaders) sorozatban láttunk tőle. Akkor már valódi angol kocsiban, Aston Martin DBS-esben ül.