Mátyás Győző: A jégember és a fenegyerek

2017. október 8. 08:12 - szerző: Mátyás Győző

A mozi mindig is a hősök virtuális otthona volt. A filmek szeretnek kiemelkedő, nagy formátumú egyéniségeket teremteni, hogy az ő küzdelmeik, harcaik, konfliktusaik ábrázolása révén meséljenek el egy történetet, és mutassanak be egy-egy társadalmi-történelmi korszakot. Ennek az ábrázolásmódnak egyik jól megkülönböztethető alkategóriájában a hősöknek valóságosan létezett vagy létező, jelentős személy a modellje. Történelmi alak, politikus, művész, rocksztár vagy mondjuk sportoló.

Ez utóbbinál nincs is jobb választás, ha izgalmas, feszültséggel teli sztorit akarunk vászonra vinni, amelyikben van felemelkedés és bukás, győzelem és vereség, küzdelem és hányattatás.

A sport a néző szemében amúgy is különleges, bámulatra méltó, „exkluzív” területnek számít. Hiszen az élsportoló valamiben nagyon tehetséges, messze kiemelkedik az átlagból, a teljesítménye révén múlja felül embertársait és vív ki elismerést. Ámde ahhoz, hogy a többi tehetség között a legjobb lehessen, irtózatos mennyiségű munkát kell elvégeznie, önsanyargatásra kényszerül, és bírnia kell a versennyel járó szüntelen feszültséget. Merthogy a sport veleje, lényege, igazi drámája a verseny, vagyis a vetélkedés. S ami – mint ezt egyre kevésbé, de valamennyire azért még hajlamosak vagyunk hinni –, kodifikált szabályok között zajlik, szemben az élettel. Ezért övezi a sportot még mindig a nemesség aurája. Ami az életben előfordulónál sűrítettebb és érdekfeszítőbb drámát kínál. Különösen, ha két gigász, „szuperhős” rivalizálását követhetjük nyomon akár éveken át. Ilyen Björn Borg és John McEnroe vetélkedése, amiről Janus Metz Pedersen dán rendező készített filmet, amit csütörtöktől nálunk is vetítenek.

Ehhez az „alapanyaghoz” nyúlni bizonyos szempontból hálás feladat, hiszen a két főszereplő a sportvilág ikonja, akiknek hírneve nem kopott meg. Nem véletlen, hogy a minap megrendezett Laver-kupán Európa válogatottját (benne a jelenkor két nagy szuperhősével, Federerrel és Nadallal) Borg vezette, míg a világválogatott kapitánya McEnroe volt. Az ilyen kaliberű figurák színre viteléhez eleve társul a nagyság fogalma, legendás versengésük pedig biztosítja a fordulatokat, az izgalmat, a drámai feszültséget.

 

Fotó: Nordisk Film

Ám ez az alaphelyzet egyúttal korlátokkal is jár. A mise en scène ugyanis nem változtathatja meg a tényeket, a valóságban végbement eseményeket. A legendás 1980-as wimbledoni döntőt a vásznon nem nyerheti meg McEnroe. Márpedig a film dramaturgiai fókuszpontjában éppen a tenisztörténet egyik legnagyobb mérkőzésének ábrázolása áll. Amikor a tenisz koronázott királya egymás utáni ötödik wimbledoni győzelmére készült, a pimasz fenegyerek pedig trónfosztásra.

A rendezés jól érzékelteti a mérkőzés feszültségét is, de igazi célja az, hogy megmutassa az utat, ahogyan a két szupersztár eddig a pontig, eddig a döntőig eljutott. Flashbackek révén jeleníti meg a két teniszező fiatal éveit, neveltetését, a sportban tett kezdő lépéseiket, küzdelmeiket. Mindez egyfajta fejlődésrajz a filmben, amit betetőznek azok a jelenetek, amikor a rendezés már a wimbledoni helyszínen a döntőig tartó úton a hősök lelki gyötrelmeit, vívódásait, bizonytalanságait tárja fel.

Dramaturgiailag jó választás, ha egy mű az ismert, legendává lett történetet a mögöttes sztori elbeszélésével, a lelki rezdülések, motivációk érzékeltetésével próbálja egyéníteni. Ebből a szempontból azonban feltűnő aránytalanság mutatkozik a filmben, hiszen Borgnak jóval több idő, s ekként árnyaltabb jellemrajz jut. Viszont az alkotók egy-egy, a maga tömörségében is kifejező jelenetben képesek rávilágítani arra, hogy McEnroe bensejében miért is fortyog a mindig kitörni képes érzelmi vulkán. Egy sajtótájékoztatón a szokásos indulattal beszél, s mi nézők rájövünk, hogy

a kívülállók, még a szakértő kommentátorok sem lehetnek képesek megérteni az amerikai lelkivilágát, mert másként értelmezik a tenisz, a játék szerepét és lényegét.

Borg viszont – finom allúzió van erre a filmen – pontosan érti McEnroe kétségekből, önmagával való harcaiból fakadó dühkitöréseit. Azért, mert mindezt ő, a jégembernek becézett svéd is oly jól átérzi, hiszen fiatalon ő sem volt képes féken tartani indulatait. Csak éppen Lennart Bergelin, az edzője megtanította arra, hogy ezeket a játékban hasznosuló energiává alakítsa át.

A Borg/McEnroe azért érdekes film, mert egyfelől jól aknázza ki azt a lehetőséget, amit a figurákban rejlő ellentét kínál. Azt, hogy a két sportoló emberi habitusát, jellemét, temperamentumát tekintve két végletesen különböző alak. Tűz és víz. S ha ez a két ember versenyben rivalizál, máris adott a feszültség, a dráma. Ugyanakkor a film

képes bemutatni azt is, hogy ez a két ember pontosan azért tanulta meg tisztelni egymást, mert megérezték a másikban a hasonlóságot.

S nem pusztán a tenisz iránti vonzalmat, odaadást és a határtalan győzni akarást, hanem a szinte törvényszerű magányt is, ami az ilyen szuper„különcöknek” jut osztályészül.

 

Borg/McEnroe. Rendezte: Janus Metz Pedersen. Forgalmazó: A Company Hungary Kft.