Balázs András: Vajdák és cigánykirályok
A nyár folyamán két cigánykirályt is avattak Magyarországon. Ha az önjelölt uralkodók tisztázzák is egymáshoz fűződő viszonyukat, tevékenységük csupán a sajtó számára hírértékű. A cigánykirályok éppen annyira befolyásolják a roma közösséget, mint az ufóhívők a NASA űrkutatási programját.
A „cigánytörvény”, a romani kris betartása felett őrködők megjelenése azért is abszurd, mert a cigányság a legkevésbé sem egységes. Ráadásul az eltérő nyelvi és kulturális hátterű csoportok közül a romani kris az oláhcigány-hagyományon kívül gyökértelen. A viselkedési tradíciókat bizonyos rétegekben övezheti tisztelet, ám a jogi népszokások esetükben sem írják felül az ország törvényeit.
A roma kultúrával kapcsolatos többségi képzetek nem először tulajdonítanak államon kívüli jogrendszert a legnagyobb hazai kisebbségnek. A társadalmi konfliktusok etnicizálása már a kétezres évek közepén életre hívta a rendteremtés önkénteseit. A szűkebb pátriájukat függésben tartók magukat vajdának kikiáltva igyekeztek a helyi hatalmasságok kedvében járni. Noha a tehetős vállalkozók mögött nem állt közösségi akarat, a vajdarendszer létjogosultságát a közbiztonság megerősítésével indokolták. A kápók és uzsorások önképzőkörét a média egy része a cigányság legitim szószólójaként ábrázolta.
Bár soha nem szerencsés, ha egy kisebbségi csoport elöljáróit az uralkodó osztály nevezi ki, a vajdarendszer és a cigánykirály történelmi léptékben sem előzmény nélküli. A csendőrség által kiválasztott cigánybírók, majd a tanács, illetve a rendőri szervek által megbízott cigány tanácstagok feladata a helyi romák viselt dolgainak számon tartása volt. A hivatásos besúgók azonban egyik korszakban sem örvendtek köztiszteletnek.
A sajtóból megismert cigánykirályokról persze nem feltételezhetünk rosszindulatot. Ám a szokatlan ceremóniák és giccses díszletek között parádézó figurák semmilyen szempontból sem hitelesek. A botcsinálta érdekképviselet kameraérzékeny szereplőit a lapok belpolitikai rovatában mutogatni aránytévesztés.
Utóbbi hibát az objektivitással nem vádolható jobboldali orgánumok mellett a balliberális médiamunkások is elkövetik. Az ATV Sváby András vezette magazinműsora két alkalommal is tudósított a cigánykirály-avatás fejleményeiről. Bár a hazai politikai bulvár legismertebb alakja grimaszával érzékeltette fenntartásait, a riportok hiteles személyként láttatták a cigánykirályokat.
A Heti Napló a gyöngyösi és győri cigánykirályt is megszólaltatta, a roma értelmiség tiltakozásáról azonban nem adott hírt. A szélesebb közösség megrökönyödését a leghangosabban Oláh Gergő tolmácsolta. A népszerű énekes a Borsnak nyilatkozva sietett a józan ész segítségére. A cigánykirályok feudális ambícióit tartalmi és formai szempontból is elutasította.
Miközben a televíziók egymást túllicitálva számolnak be a komédia műfajába tartozó kezdeményezésről, a múlttal és felhatalmazással bíró roma intézmények visszhang nélkül sorvadnak el. Ugyan a cigányszervezeteket az elmúlt évtizedben sokféle belső vita terhelte, a roma közélet leépüléséért elsősorban a pártok felelősek.
Míg az első szabadon választott Országgyűlésben három tekintélyes roma értelmiségi kapott helyet, a második ciklusban már nem találkozhattunk roma szervezet által delegált politikussal. Hasonló sorsra jutott a hányatott előéletű kisebbségi önkormányzat. A csupán korlátozott kulturális autonómiát biztosító rendszer működési anomáliáit eleinte korrigálni igyekeztek, mára azonban Orbán Viktor hűbéradományaként a jobboldali Lungo Drom martalékává vált.
Tavaly a legfontosabb roma érdekvédők sorra dobták be a törölközőt, novemberben pedig kilakoltatták az egykor ernyőszervezetként működő Roma Parlamentet. Az anyagi és politikai okokból ellehetetlenülő roma civil szervezetek megmentéséért nem alakult széles körű összefogás. Beszédes, hogy az ellenzék érdemi tiltakozás helyett csupán közleményekkel mímelt szolidaritást.
A cigányság hiteles képviselői a rendszerváltás óta megfogyatkoztak. A kontraszelekciót tovább erősíti, ha a nyilvánosság önjelölteket tekint releváns megszólalónak. A romák törzsi szokásokkal és belső törvényekkel való felruházása a kirekesztés előszobája. Ha megengedjük, hogy vajdák és cigánykirályok vegyék át a demokratikus önszerveződés szerepét, saját polgártársainkat zárjuk ki az ország politikai közösségéből.
