Megváltoztatták a Stonehenge-nél tervezett alagút nyomvonalát a téli napforduló miatt

Megváltoztatták az angliai Stonehenge körzetében tervezett alagút nyomvonalát, hogy kijárata ne zavarhassa a lemenő nap látványát a téli napfordulón – jelentette be kedden a brit kormány.

2017. szeptember 13., 07:24

Szerző:

Az őskőkori építménynél haladó főútvonal gépkocsiforgalmának csillapítását szolgáló alagút a korábban ismertetett tervek szerint a műemléktől délre húzódott volna. A megváltoztatott nyomvonal az alagút nyugati kijáratát érinti, amely ötven méterrel messzebb lesz Stonehenge ősi köveitől – közölte a BBC-vel Derek Parody, az angol közúti felügyelet illetékese.

A közvéleménnyel folytatott konzultációból kiderült, hogy sokan adtak hangot aggodalmuknak az út nyomvonala és az alagút kijáratának elhelyezkedése miatt, mondván, az hatással lenne a téli napforduló látványára. „Azt csináltuk, hogy északabbra toltuk a nyomvonalat, hogy megoldást találjunk az aggodalmakra” – magyarázta.

A világörökség részét képező leghíresebb brit őskőkori műemlék alá tervezett alagút mintegy 2,9 kilométer hosszú lenne, építése egy kétmilliárd font költségvetésű útfelújítási program része.

A műemlékvédelmi szervezetek, köztük az English Heritage úgy fogalmaztak, hogy „ha a kellő gondossággal építik meg az alagutat, akkor az helyreállítja a műemlék békéjét és nyugalmát”.

Civil szervezetek azonban még mindig az alagútépítés teljes átgondolására szólították fel a brit kormányt. Attól tartanak, hogy az alagúttal a műemlék elveszti világörökségi státusát. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) azonban már korábban támogatásáról biztosította az alagút építését.