Nyolcadik olimpiájára készül Mohamed Aida

Nekiállt az újabb felkészülésnek és a nyolcadik olimpiáját is megcélozza a hét ötkarikás részvétellel magyar csúcstartó tőröző Mohamed Aida.

2023. november 7., 18:16

Szerző:

„A hetedik után elterveztem, hogy itt nem fogok megállni, és megpróbálom a következő olimpiát” – nyilatkozta a 47 éves vívó, hozzátéve, hogy a helyzete egyre nehezebb, nagyon nehéz bekerülni a válogatottba.

„A matematikát nem is hoznám szóba, a százalékos lehetőség elég kicsi, de úgy gondolom, akárhogy is alakul, maga ez a folyamat, ez a felkészülés, ez egy nagyon klassz dolog és én nagyon élvezem".

A magyar női tőrcsapat – melynek nem volt tagja Mohamed Aida – a júliusi, milánói világbajnokságon nem jutott be a negyeddöntőbe, ezzel távolodott a párizsi szereplés lehetőségétől. Boczkó Gábor szövetségi kapitány a női tőrözők csapatkvótájának esélyéről akkor úgy vélekedett, „nem is vívástudásban vannak messze, de innentől olyan lelki gödörbe kerültek, hogy nagyon nehéz lesz felkapaszkodni".

Mohamed Aidának tehát először is a válogatottba kellene bekerülnie, amelynek pedig csapatként kellene kvótát szereznie. Ő maga is elismerte, hogy jelen állás szerint nagyon nehéz a dolga a válogatottnak.

Emlékeztetett rá, hogy a közvetlen ellenfelek közül a németeket és a lengyeleket meg kellene előzni, a saját lehetőségét illetően pedig úgy fogalmazott, „a kiírás szerint a hazai ranglistaelső automatikusan válogatott". Elmondása szerint a nyolcfős keretben jelenleg az ötödik-hatodik helyen áll – az olimpiai kvalifikációs időszak tavaszi rajtja után több versenyen is ott volt –, de a középmezőnyben szerinte kiélezett a helyzet, ahogy az előző szezonban is volt.

„Úgy gondolom, hogy azért a fiatalok is tudnak abból valamit kamatoztatni, akár most is, hogy én ott vagyok, és vívok velük, mint egy edzőpartner. Bízom benne, ők is úgy gondolják, hogy amíg én ott vagyok, azzal ők is tudnak fejlődni" - folytatta, ugyanakkor elárulta, ha összejönne, biztosan a párizsi lenne az utolsó olimpiája, de utána se szeretné teljesen elhagyni a pástokat.

A világbajnokságokon egyéniben ezüst- és négyszeres bronzérmes, csapatban 2007-ben Európa-bajnok Mohamed Aida a 2021-es tokiói játékokon Cseh Lászlóval együtt vitte a magyar zászlót a megnyitón, majd a női tőrözők csapatversenyében csereként lépett pástra a hetedik helyen végző csapatban, és hét olimpiai részvételével magyar rekorder lett. Legjobb olimpiai eredménye a 2004-es egyéni és az 1996-os, valamint 2008-as csapat negyedik hely.

(Kép forrása: Instagram / aidamohamed_official)