Véletlenül ezer forinttal többet adott a nyugdíjasoknak a kormány, mint amennyit muszáj lett volna

2017. december 28. 18:59 - szerző: 168 Óra

Átlagosan havi ezer forinttal több nyugdíjat fizet a kormány, mint amennyi a jogszabályi kötelezettségéből adódna –írja az MFor.

A portál emlékeztet, az év elején 1,6 százalékkal emelték a nyugdíjakat, novemberben pedig visszamenőleg újabb egy százalékkal emelték, és úgy, hogy ez az emelés beépült a járandóságba, így a 2018 eleji, háromszázalékos nyugdíjemelést már ehhez a magasabb bázishoz kellett mérni. Ám 2017-ben az infláció vélhetőleg alatta marad a 2,6 százaléknak, és az is kérdéses, hogy jövőre eléri-e a három százalékot.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A novemberi egyszázalékos emelés, valamint a néhány nap múlva esedékes plusz három százalék azt jelenti, hogy a november előtt számolt, valamivel több mint 124 ezer forintos átlagnyugdíj összege csaknem 129 ezer forintra nő a meglehetősen nagyvonalú inflációszámítás miatt. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis az idén csak 2,3 százalékot vár, jövőre pedig 2,5 százalékos inflációval számol. Ha ennek alapján állapították volna meg az idei kiegészítést és a jövő évi emelést, januártól átlagosan ezer forinttal kevesebbet utalnának a nyugdíjasoknak.

Valójában az egész arról szól, jegyezhetjük meg, hogy az eddig visszatartott pénzt akarják nagy kegyesen nyugdíjprémiumként odaadni. Ráadásul mindez a nyugdíjasok életén nem lendít nagyot, de nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormány a 2018-as parlamenti választások közeledtével kezdte el jutalmazni az időseket – jegyzi meg némi éllel az MFor szerzője.