Tuvalu a netre költözik

Tuvalu a digitális világba menekül a klímaváltozás elől.

2022. november 17., 21:08

Szerző:

Tuvalu létrehozza digitális mását az interneten, mivel létét fenyegeti a tengerszint emelkedése – erről beszélt videóüzenetében a csendes-óceáni szigetország külügyminisztere, Simon Kofe az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27).

A kissé szokatlan elképzelés szerint a szigetállam földrajzi jellegzetességeit, kultúráját és történelmét a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg által megálmodott Metaverzumban, a virtuális valóság világában örökítenék meg.

Kofe szerint elérkezett az ideje, hogy a sziget túlélését biztosítandó alternatív megoldásokat keressenek, ez magában foglalja azt is, hogy „Tuvalu lesz az első digitalizált nemzet a Metaverse-ben”.

„Földünk, óceánunk, kultúránk népünk legféltettebb kincsei, és hogy biztonságban tudhassuk őket, bármi is történik a való világban, felrakjuk őket a felhőbe” – mondta Kofe. – „Az ötlet az, hogy megőrizhessük az állam működését, ezen felül pedig kultúránkat, tudásunkat, történelmünket a digitális világban.”

A tuvalui politikus tavaly térdig a tengerben gázolva intézett üzenetet a COP26 résztvevőihez, hogy felhívja figyelmüket arra, kicsiny országa a klímaváltozás frontvonalában fekszik.

Az Ausztrália és Hawaii között nagyjából félúton található, 12 ezer lakosú Tuvalu szigetcsoport kilenc szigetből áll. A szigetország a tengerszint emelkedésével előrejelzések szerint az évszázad végéig víz alá kerül. A fővárosi térség 40 százaléka dagály idején már most is víz alatt áll.

 

(Fotó: Brenda Padilla/Pixabay)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).