Víz alá kerülhet az egész ország

A világ negyedik legkisebb országa, a csendes-óceáni Tuvalu szigeteit és korallzátonyait is eltűnéssel fenyegeti az emelkedő vízszint.

2010. szeptember 8., 06:33

Az óceán vízszintjének emelkedése Tuvalut is veszélyezteti, csakúgy, mint például a közeli Kiribatit, vagy az Indiai-óceánban fekvő Maldív-szigeteket. Tuvalun a legmagasabb pont jelenleg 4,5 méterrel emelkedik a víz szintje fölé. Már meg is kezdték a lakosság egy részének kitelepítését, főleg Új-Zélandra – írta az

űrvilág.hu.

Tuvalu összesen négy kisebb korallszigetből és öt atollból (vagyis korallzátonyokból felépülő, gyűrű alakú szigetcsoportból) áll. Teljes szárazföldi területe csupán 26 km2, amivel a Vatikán, Monaco és az ugyancsak csendes-óceáni Nauru után a világ negyedik legkisebb állama. A korábbi nevükön Ellice-szigetek 1892-ben váltak brit protektorátussá, majd 1915-ben gyarmattá. A polinézek lakta ország 1978-ban nyerte el függetlenségét, a Brit Nemzetközösség részeként. A Tuvalu név a helyi nyelven „nyolc részből állót” jelent, arra utalva, hogy a függetlenség kikiáltásának idején nyolc szigetet laktak. Azóta az emberek letelepedtek a legdélibb, addig lakatlan Niulakita-szigeten is, de az ország nevét nem változtatták meg. (A kilenc lakott helyre utalnak ugyanakkor a csillagok az ország zászlajában.)

Tuvalu lakossága mintegy tízezer fő. Az édesvíz legfőbb forrása az eső. Az országnak gyakorlatilag nincsenek ásványkincsei, természetes erőforrásai. Bevételi forrásai közül a legjelentősebb a külföldről érkező segítség, a halászati jogokért kapott pénz. 1998 óta jövedelmez az ország legfelső szintű internetes tartománynevének, a .tv-nek az értékesítése, hiszen a szerencsés egybeesés folytán az igen keresett a televíziós társaságok körében. A nagy távolság és a nehézkes közlekedés miatt a turizmus szerepe nem jelentős – írta az űrvilág.hu.