Szemben Irán – „A Golán örökké izraeli kézen marad”

A Golán-fennsíkot északon a hófödte Hermon-hegy, délen pedig a Jordán folyó fogja közre. Korábban a szíriai hadsereg a magaslatról rendszeresen lőtte a közeli izraeli városokat, Izrael azonban 1967-ben a hatnapos háborúban elfoglalta. A magaslat legmagasabb pontjairól tisztán látható az ötven kilométerre fekvő Damaszkusz. Szíria 1973-ban megpróbálta visszafoglalni, de sikertelenül. A fennsík szélén lerombolt Kuneitra városa maradt egyedül szír kézen. A szellemvárost a damaszkuszi kormány nem volt hajlandó újraépíteni, és előszeretettel mutogatta a romokat a nyugati turistáknak. A város határánál kezdődik a senki földje, a két határ közötti elhagyatott terület, amelyen az odatévedő szír katonák számíthatnak az izraeli hadsereg tüzére.

A Golán homokjában több ezer szíriai akna rejtőzik. A fennsíkon a mai napig elhagyatott tankok emlékeztetnek az elkeseredett harcokra. Izrael hivatalosan 1981-ben annektálta a Golánt, amit azonban nemzetközileg nem sikerült elismertetnie. Az Aszad-rezsim ugyan nem kívánt hivatalosan békét kötni, de a kétezres években Ariel Saron izraeli miniszterelnök és George W. Bush amerikai elnök úgy ítélte meg, hogy Bassár el-Aszad – angolosan szólva – „az ördög, akit ismerünk”, és könnyebb vele tárgyalni, mint vallási fanatikusokkal vagy lázadó csoportokkal. A 2008-ban kormányra kerülő Barack Obama ma már kevéssé emlegetett központi terve a Közel-Kelettel kapcsolatban az volt, hogy asztalhoz terelje az izraelieket és a szíreket. Mindent felülírt azonban az arab tavasz és ami utána jött.

Szíria, ugyanúgy, mint Irak, Afganisztán vagy Jordánia, egy nyugati érdekeken alapuló, önkényes határhúzás eredményéből született az Oszmán Birodalom szétesése után. Szíria a polgárháború előtt vallási szempontból négy karakteres népcsoportra oszlott. Majdnem 60 százalékot tettek ki a szunniták, míg a maradék nagyjából azonosan eloszló három csoportot a keresztények, az alaviták és a kurdok jelentették. A kurdok nagy része is szunnita, de ellentétben az arabokkal és a törökökkel, akik errefelé leginkább az úgynevezett Hanafi-iskolát követik, ők a Shafi’i-irányzathoz tartoznak. Aszad maga az alavita kisebbségből jön, amely a siíta iszlám egyik alága, és amelyet a szunnita többség nem tart „igaz hitnek”. Ugyanakkor ő apjához és elődéhez, Hafez el-Aszadhoz hasonlóan határozottan világi politikát folytat.

Mindkét Aszad eredetileg igyekezett az Egyesült Államokhoz közeledni. A kétezres évekre enyhült a viszony Izraellel is, Szíria egyre többször lebegtette meg a békekötést. A polgárháború azonban más irányt szabott a jövőnek. Izrael hivatalosan nem avatkozott bele a szír belső háborúba. A Golán-fennsíkról szabad szemmel látható a háború füstje, és a szőlőültetvények és olajfaligetek időnként beleremegnek a lövések és robbanások tompa zajába. Az izraeli hadsereg többször összetűzésbe került a szíriai kormányerőkkel és egyes lázadó szekciókkal is, és rendszeresen hajtott végre fontos Aszad-párti célpontok ellen légitámadást, amelyeket általában nem erősítettek meg hivatalosan. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az izraeliek a háború derekán elkezdték ellátni a szíriai sebesülteket. Több száz harcost ápoltak izraeli kórházban, olyan apák fiait látták el a zsidó orvosok, akikkel korábban a csatatéren találkozhattak. Az ádáz ellenségek viszonya érdekes fordulatot vett ezzel. A szír lakosság a határ közelében kap humanitárius segítséget az izraeliektől, s bár továbbra is ellenségnek tartják Izraelt, a szörnyű helyzet miatt ezt elfogadják.

A polgárháború kimenetele az elmúlt hónapokban kezdett a szír kormányerők, az őket támogató iráni támogatású csapatok és a Hezbollah javára elbillenni. A zavaros kötődésű lázadó csapatok mögül lassan kihátrál az Egyesült Államok, amely az elmúlt időben egyébként is a háború lezárását sürgeti. Izrael viszont folyamatosan próbálja meggyőzni a világ hatalmait, hogy ne engedjék Irán térnyerését Szíriában. Benjámín Netanjáhú miniszterelnök múlt évi gyakori moszkvai látogatásai már a fokozódó aggodalom jelei. Izrael legnagyobb félelme, hogy a már így is erős iráni befolyás alatt álló libanoni Hezbollah Szírián és Irakon keresztül közvetlen földrajzi összeköttetésbe kerülhet Iránnal. 2015-ben az izraeli hadsereg szétlőtte a Hezbollah konvoját a Golán-fennsík közelében. Az egyik dzsipben utazott az iráni forradalmi gárda magas beosztású tábornoka. Az izraeli hadsereg egyik vezetője a Reutersnek nyilatkozva kijelentette, hogy nem tudtak a tábornok jelenlétéről. Tudtak-e vagy sem, az eset pikantériája ténylegesen az volt, hogy mit keresett az iráni hadsereg tábornoka a Golánon.

Irán és Izrael egészen az 1979-es iráni forradalomig jó kapcsolatban állt egymással. Irán siíta muszlim ország, amelyben a vallási fanatizmus állandó ütközésben áll a modern életre vágyó társadalmi csoportokkal és az ősi perzsa kultúrával. Ali Hoszajni Hámenei ajatollah, a legfőbb vezető nyílt gyűlölője Izrael államnak, amely szerinte olyan barbár, hogy „az egyetlen orvosság számára a megszűnés”. A legfelsőbb vezető 2014-ben a Twitteren tette közzé kilencpontos tervét Izrael elpusztításáról. Rendszeresen posztol hasonlókat, s úgy tűnik, a Twitter más esetben szigorú szabályaiba ez a nyelvezet nem ütközik bele. Irán a Közel-Kelet vezető országává igyekszik előlépni, erre utal az atombomba gyártására tett gyanús erőfeszítése is. Az iráni politikai vezetés időnként persze visszafogottabb retorikával is operál, attól függően, kihez intézi üzeneteit. Az, hogy nemrégiben lelőttek egy izraeli harci gépet, majd egy iráni drónt lőttek ki Izrael felett, könnyen lehet, hogy egy kibontakozó fegyveres konfliktus rezdülései voltak. Olyan rezdülések, mint amikor a koncertre készülő zenekar tagjai hangolják hangszereiket, amit hallunk, csak felismerhetetlen zaj, de tudjuk, hogy valami készül. Jelenleg azonban a nyílt háború nem áll érdekében Iránnak, és különösen nem Izraelnek. Izrael tudja, hogy területéből és méretéből adódóan védelmi háborúba nem bocsátkozhat, mert nincs elég tere a visszavonulásra.

A Golán stratégiai szerepe az iráni térnyerés miatt igencsak megnövekedett. A többi elfoglalt területtel szemben a fennsíkot Izrael hivatalosan is magához csatolta, és a polgárháború alatt megerősödtek azok a belföldi hangok, melyek azt akarják, hogy a nemzetközi közösség ismerje el az igényüket. 2016-ban a teljes izraeli kormány kivonult a fennsíkra, és a miniszterelnök kijelentette, hogy „a Golán örökké izraeli kézen marad”. Ma a fennsík melletti Hermonon őrállók figyelik a szíriai határt. A Golán szélén magas kerítés mered, amely mögött ott húzódik a senki földje. Most csend honol. Csak a jövő a megmondhatója, keveredik-e még vér a fennsík homokjába.