Gorbacsovtól Putyinig – Történelem a közelmúltból
Az októberi forradalom századik évfordulójának előestéjén, de a dátumtól lényegében függetlenül megjelent a Ruszisztikai Könyvek sorozat 43. darabja. Kemény László, a téma jó ismerője A Szovjetunióból a 21. század Oroszországáig című munkájában az eurázsiai birodalom utolsó bő negyedszázadának történetét vizsgálja, szakmai hozzáértéssel és empátiával.
Amint azt a címoldal illusztrációja is jelzi, a közel háromszáz oldalas kötet Gorbacsovtól Putyinig tekinti át az említett periódus eseményeit, fejleményeit, viharait. A szerző ezzel együtt bevezetőjében visszanyúl a korábban Nagy Októberi Szocialista Forradalom elnevezéssel aposztrofált időszakig, megállapítva, hogy az azt követő évtizedek tagadhatatlan eredményeit kísérő súlyos megpróbáltatások és áldozatok dacára a hatalmas ország talpon maradt. „A Szovjetunió győztese volt a második világháborúnak, majd képes volt legyőzni a sztálinizmust is, és túllépve rajta belsőleg megújulni. Ezekbe a megpróbáltatásokba bele is pusztulhatott volna. Nem ez történt. A Szovjetunió a hidegháborút lezáró kiegyezés következtében hullott szét. A jogutód Oroszországi Föderáció azonban – évtizednyi bizonytalanság után – rátalált az újjászületés, a megerősödés útjára, és ma a globálisan integrált világ egyik egyenjogú és -rangú tényezője.”
Nos, Kemény professzor főleg ezt az ominózus évtizedet teszi vizsgálata tárgyává. Alapkérése: hogyan lett a Szovjetunióból ismét Oroszország és a „kommunizmusból” újra „kapitalizmus”? Az idézőjelek nem véletlenül társulnak a fogalmakhoz. Ahogy a szovjet államot nem lehetett kommunistának nevezni (hiába titulálták ezerszer is annak), úgy a mai oroszhonra is nem kevés eufemizmussal lehet(ne) csak ráakasztani a kapitalista jelzőt. Kutatásait összegezve a szerző megállapítja: a 21. századba lépve ez az ország olyan évtizedet hagyott maga mögött, amelyben a szétesés, a sokkterápiával megvalósított rendszerváltás fájdalmai, az ezeket kísérő gazdasági és szociális csőd, a polgárháború réme, a nemzeti szeparatizmus és a vele összekapcsolható terror végzetesen kifárasztotta az orosz(országi) társadalmat. Az emberek kiábrándultak már a hitegetésekből, és várták azt az erőt, amelyik rendet tesz, és amelyben újra hinni lehet. Szinte aktualizálva a 19. századi költő, Fjodor Tyutcsev sorait (Szabó Lőrinc fordításában):
Oroszországot, ész, el nem éred;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet –
Oroszországban hinni kell!
Kemény László azonban nem éri be ennyivel, s ezt a történelmi mértékben rendkívül rövid időszakot, egy évtizedet is négy részre bontva elemzi, ismertetve és analizálva az eseményeket, amelyek a gorbacsovi kísérletezés bukásától Putyin pozíciójának megszilárdulásáig elvezettek. Külön tárgyalja az 1989-es máltai megállapodástól a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége 1991. decemberi felbomlásáig/felbontásáig tartó viharos hónapokat, külön a Jelcin nevével fémjelzett korszakot, amikor is formát kapott az oroszországi új államiság, ám csődöt mondott a „liberális” (valójában rabló)kapitalizmus. A probléma súlyának megfelelően ábrázolja a könyv a kínzó gazdasági útkeresést, és egyfajta „rendszerigazításként” beszél a szociális piacgazdaság „orosz módra” történő megalapozásáról – ami már a Putyin-korszak kezdetét jelenti. A szerző a téma folytatását ígéri, következő kötetében immár Vlagyimir Putyin tevékenységének elemzésével.
Kemény László
Egy recenziónak nem feladata apró részletekbe belemenni, már az is okot adhat az elégedettségre, ha sikerül a könyv iránt az olvasó érdeklődését felkelteni. A Szovjetuniótól a 21. század Oroszországáig nemcsak az ELTE Ruszisztikai Tanszéke és más tudományos intézmények e témakörrel foglakozó oktatói és hallgatói számára nehezen nélkülözhető forrásanyag, hanem mindazon érdeklődőknek is hasznos, akik személyes okokból vagy egyszerű kíváncsiságból pillantanának bele egy világtörténelmi jelentőségű ország fejlődésének kevésbé ismert részleteibe.
